Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek lehet valami köztük, vagy csak én kezdtem túlzottan korán aggódni?

Figyelt kérdés

Már egy ideje nagyon szerelmes vagyok az egyik lány osztálytársamba, de eddig még nem beszéltem vele ezzel kapcsolatban. Mostanában viszont egyre jobban idegesít az agyam mélyén egy gondolat, hogy esetleg egy bizonyos valakivel már kavarhat. A héten voltunk ugyanis egy évfolyamos kiránduláson, és szinte egész nap ezzel a sráccal láttam együtt, többször is megölelték egymást, meg sokat beszélgettek, nevetgéltek együtt. Ami viszont kissé megnyugtató lehet a számomra, hogy állítólag van barátnője, legalábbis a facebokos adatlapján ez szerepel, talán közben nem kezd ki másik csajjal, annyira gerinctelen talán nem lehet. Ennek ellenére én nem bírok nyugodni, egyre inkább azon gondolkozom, hogy minél előbb be kell vallanom mindent a lánynak, még akkor is, ha nem sok esélyem van nála, de azt nem várom meg, hogy ez a majom elvegye előlem!

Szerintetek is lehet (majd) esetleg valami köztük? Ha mindez még nem lenne elég, ezt a kis sz*rházit már eddig is meglehetősen ellenszenvesen kezeltem, mert még első évben nagyon megalázó dolgokat terjesztett rólam, ha most még elveszi előlem a számomra legfontosabb embert, mondhatom úgy is, hogy életem legszebb részét, hát azt már nem fogja ép fogsorral megúszni, azt garantálom a kis mocsadéknak :@


2013. dec. 7. 21:20
 1/1 anonim ***** válasza:
Szerintem ezt csak azután tudod majd meg, ha már megkérdezted tőle.
2013. dec. 7. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!