Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Na, Ti mit tennétek egy ilyen...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Na, Ti mit tennétek egy ilyen helyzetben, hogyan oldanátok meg? Kicsit hosszas a sztori.

Figyelt kérdés

Van egy több éves kapcsolat, ami valamikor csodálatos volt, majd nem rég jött egy elég mély hullám, amiből úgy tűnt nem is keverednek ki, de valami csoda folytán mégis sikerült, és majdhogynem egy jobbat hoztak létre, mint azelőtt volt. De ahogy az lenni szokott, azért mégse volt már minden a régi, és nem volt ugyanolyan. Volt ami jobb volt, ahogy mondtam, de összességében azért annyira nem. Bár rosszabb se igazán volt.


Mindkét fél azon volt, hogy rendbe hozzák a dolgokat, minden energiájukat ebbe fektették bele. Így érhettek el sikereket.


És most, mikor megoldódni látszódott a probléma, az egyik fél elkezdett beszélgetni egy harmadikkal. Eleinte nem tűnt problémásnak, egyszer találkáztak is, mert már évek óta nem is látták egymást és nem beszéltek. Egy egyszerű baráti találkozó volt, viszont az a harmadik fél(legyen Z) beleszeretett a kapcsolatban lévőbe(legyen Y).


Ezt nem is titkolta. Ezután már nem találkoztak, éppen ezért, hogy ne legyen belőle gond. Viszont beszélgetni beszélgettek továbbra is, és Y is elkezdte megkedvelni Z-t. Nem is kicsit, hihetetlen módon egymásra hangolódtak, nagyon ritka az ilyen mértékű megértés két ember között.


Y viszont inkább úgy döntött, a kapcsolatát akarja menteni, és nem feladni egy több éves együttlétet. Ezért megbeszélte Y Z-vel, hogy inkább ne is beszélgessenek, ne írjanak egymásra, ha majd úgy áll a helyzet, hogy már nincs közös jövő Y és X(Y párja) között, akkor újra nekieshetnek a dolognak. Z pedig kénytelen volt ezt elfogadni és tiszteletben tartani Y kérését.


Y párja,szintén egy rendkívül kivételes és értékes ember,személyiség, köztük egy nem mindennapi kapcsolat épült ki az évek során. Szinte eggyé váltak, annyira közel kerültek már egymáshoz, és nem csak párok, hanem legjobb barátok is egyben. Iszonyatosan szeretik egymást.


Nagyon sokat jelentenek egymásnak, viszont Y-nak még soha senki nem tetszett meg ennyire, mint Z. Sokat gondol rá, és biztos benne, hogy Z is ugyanígy van ezzel, sőt még jobban is. Olyat látott meg benne, amit X-ből mindig is hiányolt(kapcsolatilag). És mindig is egy hasonló kaliberű párra vágyott, mint Z, bár X is olyan, akit nem lehet találni minden sarkon, sőt, egyáltalán. Szóval az is meglehet, hogy Z-ből meg hiányzik pár olyan dolog, ami X-ben van meg.


Mellesleg ha Y most közölné (nem először) X-el, hogy vége, főleg ilyen dolog miatt, ő teljesen kiakadna és borzalmasan maga alá kerülne és végleg megutálná Y-t, és max. pár év múlva mire lecsendesültek a dolgok szólna hozzá. Ezt pedig nem akarja Y. Főleg, hogy tulajdonképpen egy biztosat dobna el a bizonytalanért, ami igazából annyira nem is bizonytalan, csak X-hez képest nézve az.


Viszont ha minden rendben lenne Y és X között, nem jöhetett volna létre ilyen érzés Y részéről, Z felé.


Van így értelme a kapcsolatnak?

Vagy jól tette Y, hogy megszakította a kapcsolatot Z-vel a másik kapcsolat érdekében, és maradjon is ez így és egyszerűen csak felejtsék el egymást? Félő, hogy akkor is Z iránt fog epekedni és X ezt megfogja érezni és emiatt fog tönkremenni.

Esetleg véget kéne vetni ennek a kapcsolatnak X és Y között? És "szerencsét próbálni" Z-vel?


Tanácstalan vagyok. Hatalmas dilemma. Nem lehet csak úgy otthhagyni,eldobni egy ilyen komoly dolgot, egy olyanért, ami lehet, hogy a valóságban nem is működne - bár ezt kétlem.

Mert utána már nem lehet visszatáncolni a X-hez, mert már régebben is játszottak hasonlót, szerencse hogy idáig sikerült kitartani egymás mellett és élvezni egymás társaságát,még mindig. Viszont több lehetőségük nincs.


Y nem akarja elveszíteni X-et, semmiképpen sem. Viszont tisztában van vele, hogy X nagyon nehezen fogadná ezt el, és valószínűleg nem vagy csak nagyon nehezen tudná megbocsájtani Y-nak, ha más miatt hagyja el. De így meg bűntudatot érez a jelenlétében, amiért olyan érzéseket kezdett táplálni más iránt.


Remélem érthető volt, ha van valami kérdés, tegyétek fel. Ezer köszönet, annak aki tud/próbál segíteni.


2014. jan. 9. 21:35
1 2
 11/11 A kérdező kommentje:
Ebben a történetben Y-t és X-t nem köti össze ilyesmi, egy gonddal kevesebb. Viszont ennél sokkal érzelmesebb dolgok pedig igen, amik talán többet számítanak a döntés szempontjából.
2014. jan. 9. 22:45
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!