Mit éreztek ha megtaláljátok az igazit?

Lehet, hogy nem kedves kérdező. Jártam hasonló cipőben, mint te...ez nem kapcsolat, de főként nem az igazi. Csak az emlékek, és jó érzések, amik egy esetleges elválás után felerősödnek, húznak vissza hozzá.

Az igazival nem váltok el, pláne nem többször...nyilván vannak összezörrenések, de ahogy az írásodból kivettem, ez nem ennyi.

Mostanában én is sokat gondolkozom ezen az igazi kérdésen, nem feltétlen hiszek benne, de valami biztos igaz belőle. Jelenlegi kapcsolatomban azt érzem, hogy bármelyik pillanatban jöhetne a gyerek, pedig pár hónapos kapcsolatról van szó, és nem is a rózsaszín köd miatt van ez, abból már kinőttem. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva azt érzem, hogy ő kell...senki más.

Az sehova sincs megírva, hogy csak az igazival élheted le az életed. Az sem, hogy vele minden rózsaszín lesz, és boldogságban úsztok nap mint nap.

Az igaz nekem egy kedves ismerős képében jött el. Pár hét alatt rájöttem, hogy ezért a pasiért az összes többit hanyagolni tudnám, életem végéig. Hogy mellette akarok ébredni, aludni, neki akarok gyereket szülni. Mindezt úgy, hogy előtte sosem képzeltem magamnak családot.

Aztán nem jött össze a dolog, mindketten hibáztunk párat, plusz a körülöttünk élők is bekevertek. Azóta félembernek érzem magam, ha eszembe jut. Szeretem a párom, de hiányzik az az apró plusz, amit eddig csak ennél a férfinél éreztem.

Én még mindig azt mondom, hogy akkor fogod majd megtudni, hogy ki az igazi, mikor már leéltél vele egy életet, vagy nagyon hosszú időt. Többször is érezheted, hogy rátaláltál az igazira, de az idő rengeteg mindenre fényt derít és nem biztos, hogy ugyanazt gondolod a kapcsolat első pár évében, mint sok évvel később.

Én úgy érzem, a férjem az igazi társ az életemben, de mikor először megláttam, először beszéltünk, igazából azon kívül, hogy egy jópofa srác, semmit nem éreztem, mert akkor még másba voltam halálosan és elkeseredetten szerelmes, úgyhogy nem sokat láttam a szemellenzőtől. :)

Később alakultak ki közöttünk az érzelmek.

Talán ami megkülönbözteti az elvakult szerelmet attól a szerelemtől, amikor úgy érezzük, hogy igazán társra találtunk az, hogy tényleg társak vagyunk: ő az, aki nemcsak a szerelmünk, hanem a legjobb barátunk, ha kell, gondoskodik rólunk, mint egy szülő, akivel már szinte egymás részeivé válunk.

Egyébként nem igaz, hogy ezt csak egyszer az életben egy ember iránt érezhetjük, hogy ő lesz az igazi, hogy megtaláltuk.

Az biztos, hogy nem sokszor van részünk ilyen érzésben, ha egyáltalán érezzük valaha is, de egyáltalán nem törvényszerű, hogy csak egyszer, egy ember iránt. Viszont az egy dolog, hogy mi érezzük, az is az igaziság lényegéhez tartozik, hogy ez kölcsönös legyen.

Megpróbálom összeszedni hogy milyen:)

Sok szenvedés után megkönnyebbülést éreztem.

Engem megmondom őszintén, nagyon untatott hogy mindig ugyanazokat a köröket kellett újra meg újra végig futni. Ismerkedni, randizni, netán ha összejöttünk akkor félni hogy vajon a szex után is kelleni fogok e, aztán szakítás után meg megint összekaparni magam. Majd mindez kezdődik előröl.....+ soha nem tudtam szerelmes lenni....szerettem pár emberkét, de szerelmet nem éreztem.

Mikor őt:) a nagy Őt megismertem, még nem láttuk egymást személyesen, csak képeken. Elkezdtünk üzenetekben ismerkedni a neten. Tetszett a stílusa, hogy törődik velem. Mindig megkérdezte hogy vagyok, milyen napom volt, pedig még nem is találkoztunk akkor... Aztán kicsit több mint 2 hét után volt az első randink.

Az első együtt töltött 12 óra - rengeteg beszélgetés és nevetés, kézen fogva sétálás, csókok, közös fagyizás, 1 mozi - elég volt hozzá hogy totálisan egymásba szeressünk.

Úgy éreztem mintha 1000 éve ismerném. Nagyon egymásra hangolódtunk. Mikor eljött a búcsú ideje a vonaton, átfutott rajtam egy érzés, hogy szeretem, és egy pillanatra elszorult a torkom, hogy vége a napnak...és el se hittem, hogy alig találkoztunk, máris besötétedett....haza kell menni...

A második randinkon szerelmet vallott nekem. Aztán én is neki:)

A harmadik....az 18as karika:)

1 hónap után megkérte a kezem, az első évfordulónkon már együtt éltünk, fél évre rá pedig összeházasodtunk.:)

Most már majdnem 4 éve vagyunk együtt, és az érzéseink nem csillapodtak semmit.

Képzeld el hogy tökéletesen boldoggá tud tenni egyetlen ember, aki számodra a legtökéletesebb, legjobban illik hozzád, soha senkivel nem volt még ekkora élvezet a szex, soha senkit nem éreztél még ennyire közel magadhoz.

Van egy ember aki 1-2 hónap után minden rezdülésedből tudja, ha esetleg rossz napod volt, bánt valami, ő megérzi anélkül hogy egy szót is szólnál...Egy ember aki mindenkinél jobban ismer téged, még a családodnál is jobban. Mindig mindenben számíthatsz rá. Soha rá sem néztek másra mint esetleges partnerre mert csak ti léteztek egymásnak. Nincs vágy arra hogy mással is legyetek, csak egymással. Meg persze ott a család, és a barátok...de van egy kis külön világotok, saját vicceken nevettek, befejezitek egymás mondatát...soha nem veszekedtek, hanem mindig mindent megbeszéltek egymással. Nincs féltékenykedés, és bizalmatlanság, nincs dráma, csak szerelem:)

Na kb ilyen:) (n 28)