Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért lehet az, hogy eddig...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért lehet az, hogy eddig csak és kizárólag nálam 8-10 évvel idősebb pasik akartak tőlem valamit?

Figyelt kérdés
Világ életemben így volt. A korombeli fiúk sosem foglalkoztak velem csak barátként, viszont mindig nagyon jó és erős barátságok születtek velük. Viszont már 15-16 éves koromban is a 25 felettiek próbálkoztak, és ez mostanra sem változott. Most 19 vagyok, és most is van 3 pasi, akik próbálkoznak. Az egyik 27 éves, a másik 29, a harmadik pedig 30. 8 évnél kevesebb korkülönbség még sosem volt köztem és egy udvarlóm közt sem. Miért lehet ez? A korombeliek miért nem érdeklődnek? Sőt, inkább fordítva: az idősebbek miért? Mit láthatnak bennem, amit a fiatalok nem? Tudni kell, hogy nem vagyok ostoba, fejére ejtett lány, és biztos vagyok benne, hogy nem csak szexet akarnak tőlem, mert a jelenlegi három is már több, mint fél éve próbálkozik kitartóan, holott bőven lenne rengeteg más lehetőségük. Épp ezért csak egy barátom volt idáig 17 éves koromban, de ő akkor volt 27, szóval... Köszi előre is!
2014. febr. 21. 12:13
 1/9 anonim ***** válasza:
Talán épp ez az, amit látnak Benned :) Egy érett nőt. Társaidnál sokkal érettebb vagy, szexuálisan pedig a tested gondolom valamiért jobban tetszik nekik, mint egy 30as nőé(ez a hülyeségük, hogy öregszenek...). Talán erre tippelnék. Remélem segíthettem. :) 17/f
2014. febr. 21. 12:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Lehet, hogy a személyiséged érettebb, mint a többi tinié?
2014. febr. 21. 12:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
Mondjuk ebben a személyiség meg érettség dologban tényleg van valami, de nem gondoltam volna, hogy ez ennyire ki fog ütközni párkapcsolat tekintetében.
2014. febr. 21. 12:20
 4/9 anonim ***** válasza:

Több dolog is közrejátszhat ebben.

Gondolom, érettebb gondolkodású vagy a korosztályodnál. Ez a többiek számára taszító lehet, vagy midnenképp elbizonytalanítja őket.

Gondolom, az életstílusod sem olyan, mint egy manapság tipikus 18-20 évesé. Ez sok korodbelit elbátortalanít, vagy esetleg nem tesz vonzóvá, hogy nem azt a "tipikus" életstílust követed.

Na meg gondolom, neked sem jön be az a nyegle, éretlen stílus.

Persze, lehetnek még más okok is, de én erre tippelek első körben.

2014. febr. 21. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
Téged zavar, hogy ilyen nagy korkülönbség van közted és az udvarlóid között, s ráadásul van belőlük három is? Ha nő lennék, most biztosan irigy lennék rád.
2014. febr. 21. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
Mit értünk életstílus alatt? Én is ugyanúgy szeretek a tizenéves barátaimmal bulizni, együtt lenni amikor csak lehet, mint más. Mondjuk nekem hiába van rengeteg 19-20 éves fiú barátom, ők teljesen normálisak, szerencsésen verődtünk össze. Sem páwa, sem tiniri.bancok. Csak arról van szó, hogy minden tizenéves fiú esetében két lehetőség van: vagy barátok leszünk, vagy semmi. Kivétel nélkül egy sem akart még tőlem mást.
2014. febr. 21. 12:39
 7/9 anonim ***** válasza:
Az érettebb Férfiak észreveszik a "jó nőt",még ha az el van rejtve is.Megérezzuk.(38F)
2014. febr. 21. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Nem tudom nálad miért van, de nálam is ez volt és annak rájöttem az okára.

Én 15-16 évesen tetszettem csak a nálam jó pár évvel idősebb pasiknak. Azért mert nem az a tipikus "jó csaj" vagyok, akiről a tini fiúk álmodnak :D Hanem csinos, szolid lány és ez jött be a 20 fölöttieknek.

Most 19 vagyok, nem változtam, de végre jó,hogy 20 év fölöttieknek tetszem. :)

2014. febr. 21. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenkinek a válaszokat! :)
2014. febr. 21. 16:39

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!