Egyik percben bánom, a másikban helyesnek vélem, hogy most szakítottunk. Ilyen helyzetben ez volt a helyes döntés?

Már egy ideje függőben volt, hogy külföldre megyek dolgozni, viszont pár napja biztossá vált. Még két hétig leszek magyar földön.

A barátom azt szerette volna, ha az utolsó pillanatig együtt vagyunk, de nekem az nagyon rossz volt...a tudat, hogy vissza számoltam, hogy még ennyi meg ennyi napig vagyunk együtt, aztán szakítunk. Ez már kicsit olyan volt, mint a süllyedő Titanic zenészei, a mi kapcsolatunk is a végbe szaladt, de még próbáltuk azt a látszatot kelteni, mintha minden okés volna...nekem ez sajnos nem ment.

Nem éreztem megérdemeltnek a barátom kedvességeit, a csókjait. Fájt a szívem, hogy minden nap úgy látom, hogy tudom, hogy még egy nappal kevesebb, még közelebb a perc, amikor elválnak az útjaink.

Az elmúlt két napban sokat beszéltünk erről, de nem sikerült értelmes magyarázatra lelnünk. Ő is úgy volt vele, hogy most legyen vége, de mégis nagyobb részben hajlott a maradjunk együtt dolog felé, ugyanakkor rám bízta a döntést.

Én hoztam meg ezt a véglegesnek gondolt választ, de nagyon hiányzik. Ha csak egy szót szólna, hogy biztos így akarom e, azt mondanám neki, hogy nem! Ugyanakkor valahogy ezt mégis kitolásnak érezném vele szemben. Teljesen el vagyok bizonytalanodva.