Miért olyan nagy baj, ha egy férfinak/nőnek gyereke van?

Volt már néhányszor a kérdés, és jó válaszok is születtek.

A lényeg az, hogy ilyenkor a gyerek mögött te csak a 20. kis senki lehetsz, akire a nőnek - talán - szüksége van - időnként.

Vagyis valamiféle apapótlék, de ráadásul súlyosan alárendelve a gyereknek.

Biztos van olyan nő is, amelyik nem így gondolja - de ritka, mint a fehér holló.

Mielőtt agyatlanul lepontoznál, tedd a szívedre a kezed: nem sokkal értékesebb a saját gyereked, mint valami idegen pasi?

Azért gyerekes nőként elég szánalmasnak tartom néhány hozzászóló véleményét!

1. Miért kéne úgy szeretni más gyerekét, mint a sajátotokat? Ez teljesen irracionális elvárás, és sokféleképpen lehet szeretni embereket, pl. a szerelmedet sem úgy szereted, mint egy jóbarátodat, vagy a szüleidet, így a gyerekek iránt sem csak egyféle szeretet létezik. A saját gyerek iránti szeretetet az égvilágon semmi nem pótolja. De ilyen alapon minden kapcsolat elvetélt lenne, mert azt is elvárhatnák a felek egymástól, hogy úgy szeressék a másik szüleit, mint a sajátjukat, ami LEHETETLEN.

2. Nem keresek apapótlékot, nem várom el, hogy eltartsanak, pláne a gyerekemet nem kell eltartani. A gyerekemnek ugyanis VAN apja, aki mindig is az apja lesz. Igyekszem vele kulturált kapcsolatot ápolni, de már nem vagyunk egy pár. Nincs gyűlölködés, nincs egymásra mutogatás, ellenségeskedés, mondjuk egy laza haversági viszonyhoz hasonlítanám. Nincs többet jelen az életemben, mint bármelyik barátom, sőt, inkább kevesebbet. Van új párja, az új nőre se mondtam soha egy rossz szót sem. A gyerekével tartja a kapcsolatot, és ez szeretném, ha így is maradna, hiszen ez mindannyiunk érdeke. Ebbe a kapcsolatba nem is férne bele egy másik "apa"? ha bárki így állna a gyerekemhez, én lennék az, aki véget vetne a kapcsolatnak. És a gyerekkel kapcsolatos anyagi felelősség is a vér szerinti szülőké, nem másé!

3. Tény, hogy egy gyerek óriási felelősség, és kevesebb szabadidőm van emiatt, mint egy szinglinek. De amennyi szükséges, annyi van, hiszen a gyerek van az apjával, a nagyszüleivel. Összehasonlítva szingli éveimmel, gyakorlatilag ugyanannyi időt szánok párkapcsolatra, mint akkor, csak akkor mondjuk a munka, a barátnők, a hobbik vették el az időmet. Mindenesetre eleve nem tudnék olyasvalakivel kapcsolatban lenni, aki teljesen ki akar sajátítani, és nem lehetne mellette saját életem - és ez független attól, hogy van gyermekem.

4. Menekülök az olyan emberektől, akiknek az az elsődleges szempont egy párkapcsolatban, hogy ők legyenek az elsők a másik fél életében, gondolataiban, és riválisnak tekintenek egy gyermeket. Ahogy már fentebb írtam: MÁS jellegű szeretetről van szó, egy gyermek nem pótolhat egy társat, és egy társ sem pótolhat egy gyermeket. De aki képes egy gyermekre féltékenykedni, az jó eséllyel a saját gyermekére is féltékeny lesz majd! Az ilyen pasik azok, akik szülés után hisztiznek, hogy felborult a megszokott életük, és riválisnak tekintik a saját gyermeküket. Az én szememben az ilyen férfiak éretlenek, és a társukban nem egyenrangú partnert keresnek, hanem egyfajta anyapótlékot, azt a szeretetet akarják behajtani a másikon, amit egész életükben nem kaptak meg és nem is tudnak élni vele.

Az, hogy van gyermekem, az nem személyiségvonás, hanem - a párkeresés szempontjából - egy életkörülmény: olyan, mint az, hogy hol élek, vagy mi a foglalkozásom. És nyilván mindenkinek megvan a maga szempontrendszere, hogy mi alapján szelektál a potenciális partnerek között. Például el tudom fogadni, hogy a másik állandóan éjszakai műszakban dolgozik, vagy sem... nem kötelező elfogadni, de nem kell belőle érzelmi kérdést csinálni.

Ugyanígy van szerintem a gyerekkérdéssel, és én azt tapasztalom, hogy az érett férfiak így kezelik. Nem csinálnak belőle ilyen ügyet, hogy "jaj, akkor én már soha nem lehetek első...", hanem a helyén kezelik a gyerekkérdést. Ismétlem: soha senkitől nem vártam el, hogy fogadja el az életkörülményeimet, nyilván nem vagyok a magam ellensége én sem, ha valakit zavar, hogy gyermekem van, az számomra sem lehet ideális partner. De a többséget nem zavarja, legalábbis a 30+ korosztályban nem, de én velük ismerkedem. :)

Igen: van ilyen nő is.

Nagyon kevés.

A többi meg apát keres, de a gyereknek alárendelt apát.

Nekem sem volt előítéletem, de jól meg is jártam.