Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Most mit csináljak? Én ezt...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Most mit csináljak? Én ezt így már nem bírom tovább csinálni.

Figyelt kérdés
Amikor megismerkedtünk tudtam, hogy mással van, és nem is próbálkoztam. Egy este ő jött oda hozzám... aztán pár hétig titokban találkoztunk. Beleszerettem, azt mondta ő is, és hogy elmondja a több, mint 10 éves kapcsolatának, hogy ennyi volt, különben sem volt boldog vele. El is mondta. Volt nagy cirkusz, fenyegetőzés, éjszakai telefonok, zaklatás. Nagyon labilis nő az illető, ezért arra kértem őt, kicsit figyeljen oda azért rá, 15 év, mégiscsak hosszú idő, és én megértem, hogy aggódik érte. De ezt nem úgy gondoltam, hogy minden második este még mindig vele alszik, ha ő rosszul van, akkor ő a fontos, ő az első. Közben meg az mondja mindennél jobban szeret. Én meg próbáltam megértő lenni, hagyni, hogy vigyázzon rá (őszintén részben bűntudatból, hogy szétmentek miattam), de mostmár, így lassan fél év után, kicsit elegem lett ebből. Próbáltam vele beszélni erről, hogy ez nekem így egyáltalán nem oké, mindig az volt a válasz, hogy csak még egy pár napig, csak amíg még lejár ez a projekt, hogy aggódik érte, hogy majd úgyis jön a nyár, akkor majd elmegyünk együtt valahová és akkor majd a nő is elfelejti őt... de az az érzésem, hogy ennek sosem lesz vége. Közben meg nagyon szeretem ezt az embert, vele el tudnám képzelni az életem és érzem, hogy ő is szeret és bántja ez a helyzet, de túl gyenge tenni azért valamit, hogy ez megváltozzon. Mit tegyek? Nem akarom elveszíteni, de ezt így nem tudom meddig bírom még csinálni...
2014. máj. 29. 01:57
 1/5 anonim ***** válasza:
Mar mindent megtettel, ha ugy erzed, hogy o az igazi, akkor varsz turelmesen, mast amugy sem tudsz tenni. Vagy ha tennel, akkor oda a kapcsolat.
2014. máj. 29. 02:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Hát ez így tényleg nem jó, hogy mindig második este vele alszik. Ha annyira nagyon el akarná hagyni, akkor már megtette volna. Lehet tetszik neki a helyzet, hogy két nővel van egyszerre. Mondd meg neki, hogy álljon végre a sarkára! Ha veled akar lenni, akkor szakítson a másikkal, az nem kifogás, hogy aggódik érte.
2014. máj. 29. 07:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 Bence_ ***** válasza:
100%

Nem fogod elveszíteni mert sose volt a tiéd.

Ha le akarta volna zárni azt a kapcsolatát akkor megtette volna.

2014. máj. 29. 08:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Szerintem ez így nagyon nem oké. Mondd meg neki, hogy itt a vége, vagy te, vagy ő, mert szerinted sose lesz ennek a huzavonának vége, és már nem bírod. Amúgy most 10, vagy 15 éév?
2014. máj. 29. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Igen hasonló szituációban vagyok, csak én vagyok az "ex csaj". Na nálunk nem ilyen konkrét a szitu, mert akkor el tudnám engedni. Nagyon nehéz lenne, de tovább lépnék. Én csak sejtem, h van egy másik nő.... ha megkérdezem, kamuzik, tesze-tosza. Nem őszinte, és ez a legrosszabb.


Mi nem tudunk megbeszélni semmit, hiába vagyok nyílt.


Szóval: Ha tudtok kommunikálni, és nem érzed, h átver, akkor várj rá, hiszen egyszer már bevállalt. Fontos, h a szemedbe tudja mondani, h szeretlek....

De ami ellene szól, h gyenge az ilyen férfi. Nem néz szembe a tényekkel... a lelkiismeretének ez a legjobb.

Nem könnyű neki sem, de félév alatt lehet dönteni. (mondjuk mi november óta húzzuk, ködösít)


A helyedbe nem tennék semmit. Szereted, tehát meg van kötve a kezed. Hagyd egy kicsit még kialakulni a helyzetet, hiszen ha szakítanál, akkor fájna, és ebben a szituban még az is benne van, h rendeződnek a dolgok. Csak félő, h így elnyúlik a szenvedős időszak, mert lényegében ez az.

2014. jún. 1. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!