Létezik olyan, hogy egy ember annyira fél egy párkapcsolattól, hogy nem mer belemenni, akkor se ha vannak érzései a másik felé?

Általában régi csalódások végett van ez.

Én sem mertem belemenni a jelenlegi párkapcsolatomban, nagyon szerettem akkor is a barátnőmet, nálam az oka a sok régi csalódás volt hogy csak húzták az agyam, kihasználtak és emiatt voltak rossz élményeim ami végett féltem belemenni.

A barátnőm hihetetlen kedves volt, nagy nehezen kitudtam mondani azt hogy miért, mi az oka, és ő nem úgy állt hozzá hogy a férfi küzdjön a nő meg csak adja magát hanem ő is tett azért hogy működjön a dolog, és addig addig bizonyítgatta a dolgot hogy végül meggyőzött engem és összejöttünk.

Szinte megcsókolni sem mertem mert mégis első barátnőm mert az eddigi "barátnőim" mindig elhúzták a fejüket meg fintorogtak nem úgy álltak hozzá, ezért is féltem ettől. De a barátnőm nagyon bátorított és olyan szinten feloldódtam hogy azóta is nagyon jól kijövünk egymással, nagyon nagy még mindig a szerelem így másfél éve már.

Nem bántam meg a dolgot egyáltalán!

Ha lenne lehetőségem egy kapcsolatra egy olyan lánnyal

ki tetszik valószínűleg belemennék bár hatalmas stressz

alatt lennék az elején szerintem.

Amit nem merek, csak úgy beszédbe elegyedni valakivel,

mivel csak baráti alapú talin voltam eddig ezért kezét

sem mertem megofni eddig egyiknek sem, nem hogy átkarolni

vagy megcsokolni. Az okok nállam is ugyan azok nagyaból

kiknél régebben próbálkoztam azért is felháborodtak,

hogy rátettem a vállára a kezemet suliból hazafele

menet annak ellenére, hogy rég ismertük már egymás, noha

osztálytársak nem voltunk de volt egy kis csoport egy

szakkor amin mindketten résztvettünk, ezen kivül

sokáig mind a besszóllások húzódások voltak. Noha később

egyetemen már vágtak a pofámba ilyesmiket

csak szimplább elutasításokat vagy egyszerű levegőnek

nézéseket és ezek csak erősítették bennem amit suliban

kaptam.

Folyton úgy érzem, mintha alsóbb rendü lennék a kiszemelt

lány peddig magasabb rendü, ha próbálkozok úgy érzem

bármit is tegyek csak terhére vagyok a mésiknak,

ha meg többször próbálkoznak akkor mintha az éreztetnék

velem , hogy egy ocsmány zaklató vagyok ki nem érte a

szóból.

Nagyon szar így mert, akarok próbálkozni, de borazasztóan

félek is, hogy mitől az nem is igayán tudom, de

az hiszem a fájdalomtól félek ami az elutasítás után

szokott jönni, vagy a attól, hogy ismét a fejemhez

vágnak valamit amiért próbálkozni merek vagy a

megaláztatástól, hogy már megint kosarat kaptam.

Lassan már próbálkozni sincs kedvem, mert úgy érzem,

hogy valami perverz állaként tekintenek ha túl sok embernél

próbálkozom és túl megkeseredetten.

Lassan már nincs kedvem próbálkozni azért mert, félek, hogy

már túl nagyon a pofámra van írva, hogy mennyire szeretném

ha már összejönne valami, túl szánalmasnak érzem már

ezt a véget nem érő kínzó vágyat egy társ után ki soha nem

jön el... Olyan mintha egy tündér meséért harcolnék.

De hiába próbálok másra gondolni, egy darabig meg ha meditálok

de... ha emberek közé megyek folyton csak párokat látok

ilyenkor meg újra ébred miden. Ettől a hullám vasúttól meg még

jobban ki lehet készülni, egyik percben vidám vagyok a másikban

pedig a poklok bugyrai alatt égek.

Gondolom nem én vagyok az egyedüli ebben a helyzetben,

mielőtt leszólna valaki próbálja beleképzelni magát abba amit leírtam.

26f

Jelen

Nem a párkapcsolattól félek, egyszerűen nem bízom meg az illető lányban.