Mit csináljak, hogy figyeljen rám a barátom és ne legyen minden ilyen unalmas?

Már a hócipőm tele van az önzőségeivel. Sütök neki sütit, ágyba kapja a reggelit, ha nálam alszik, csomószor én álltam a közös programot (már ha mentünk valahova, mert ugyebár minek),de számomra ez semmiség, meg örömmel tettem, szóval nem volt ezzel semmi gond eddig. Az más kérdés, hogy semmi kultúra, vagy legalább moziba menjünk, ha már a színház, koncertek, előadások, kiállítások, bemutatók nem játszik, mert csak engem érdekel, vagy ha mást nem, valahova beülni, mert igényt tartok rá, meg olyan hangulatos-romantikus, de ha baj a romantika, igyunk sört, miközben kivetítőn nézzük a VB-t, hiszen az is rendben van. Nem azért, mert sznob vagyok, hanem mert halálom az otthon ülés, mégha több a lehetőség úgy, hogy azzal csinálod ezt, akivel jársz, meg lemaradunk minden érdekesről, amivel tömve a belváros a nyári esték legtöbbjén. Lehet, hogy csak azért, mert pénz kell hozzá, nem firtattam, eddig az volt a baj, hogy nem volt akkor. Pedig fizetném a részem, utálom, ha helyettem fizetnek, nem húzok le senkit, igaz, hogy lassan negyedik hónapja együtt vagyunk, de mégis.

A másik. Megy most ugyebár a VB. Most az a program, hogy ő nézi, persze itthon, én próbálom megérteni és megszeretni, mert miért ne, legalább tudunk valamiről beszélni meg nem leszek egy szűk látókörű tipikus csaj. Akinek van az Avon meg a Behrska és ezzel vége is a beszédtémának. Nem, elméleti focitudás ide vagy oda,valahogy az istenért sem tudom beszéltetni, két szót mond (amúgy imád velem lenni-a saját világában-csak én unom magam halálra) ezzel pedig le van rendezve. Kockaságokhoz megint nem tudok hozzászólni, reméltem pedig, hogy valahol az irodalmon,művészeteken vagy tudományon belül találok egy pontot, amire reagálva elkezd végre bőbeszédűsködni. Nem. Nem kapok semmit, nem beszél velem szinte semmit, bólogat nagyokat, mikor lelkesen magyarázok valami értelmiségi témáról, nem lehet kizökkenteni ebből a teljes apátiából. Régen nem volt ilyen, régen azért egy "Az meg mi?" kérdés csillogó szemek kíséretében megvolt, most már azon sem csodálkoznék, ha a következő percben beállna növénynek. Pedig nem buta a srác, komolyan. Ha meg akarom vele beszélni, a válasz egy "Ilyen vagyok."-típusú minimonológ és ennyi, ezt nem merem firtatni, nem is tudom, mivel semmit se fejt ki. Éjjel-nappal meg nem csókolgathatjuk egymást, meg "egyebek", kell a más fajta közös program is,mint amiket említettem. Borzasztó, hogy mennyire nem szól semmit, csak csücsülök mellette, mint egy díszbaba, akinek kétszavas válaszokat kell maximum adni. Néha úgy érzem magam, mintha zavarnám. Akkor minek találkozunk? Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok egy komplett szórakoztatógép, de hogy ennyire hidegen hagyja az, amit mondok... Pedig eleve úgy mentem bele a kapcsolatba, hogy nem hagyom ellaposodni, nem leszek hárpia, nem fogom sem magam, sem őt elhanyagolni, nem korlátozom, nem rinyálok, alkalmazkodom... Ez megy is, csak az Istenér' sem tudom úgymond "felrázni" az értelmetlen semmittevésből legalább annyira, hogy nőnek érezzem magam vele, vagy valakinek, aki fontos és aki "kell" oda.

Volt már valamelyikötök hasonló helyzetben? Esetleg én csinálok valamit nagyon rosszul?(ezt sem zárom ki) Vagy mit lehet tenni?

18L , 18F