Hisztek a távkapcsolatban?

Együtt éltünk a párommal egy darabig, kimentem hozzá külföldre, de az élet úgy hozta, hogy haza kellett jönnöm. Annyira nem is bántam, mert utáltam ott lenni, úgy éreztem, hogy nem nekem való ez. Csak a párom hiányzik.

Viszont egyre jobban azt látom, hogy teljesen másképp képzeljük az életet... Ő azt akarja, hogy legyen itthon egy közös lakásunk (albérlet) amit ő finanszírozna, hogy amikor itthon van, normálisan együtt tudjunk lenni. Amikor meg nincs, akkor meg egyedül laknék ott. Én nem hiszek a távkapcsolatban és meg is mondtam a barátomnak, hogy nekem ez nem élet, hogy elviekben van párom, gyakorlatilag meg egyedül vagyok. 6-7 hetente járna haza 1 hétre. Egyrészt félek az elhidegüléstől, másrészt, meg nem vagyok fából... Nekem szükségem van arra, hogy együtt legyek a párommal és nem külön. Szerintem ez nem normális dolog, így élni. Ő nem akar hazajönni, mert szerinte pénzből élünk, én meg nem fogok visszamenni, mert gyűlöltem azt az életet, pénz ide vagy oda. Megmondtam neki őszintén, hogy nem vagyok biztos magamba, hogy kitartok mellette, és abban sem, hogy őnála nem múlnak el az érzelmek. Bármelyikünkkel szembe jöhet valaki egyszer. Szerintem a tűz kialszik, ha a párok így élnek. Ő ezt nem érti meg. Megmondtam neki, hogy én családot szeretnék és nem úgy akarok gyereket nevelni, hogy gyakorlatilag egyedülállóként mert nem jön haza. Nem hiszek abba, hogy egy kapcsolat így működhet, hiszen az nem is kapcsolat... Félrekefélni meg nem akarok, és azt sem akarom, hogy ő tegye meg. Úgy érzem, hogy teljesen más életet akarunk mi élni. Vélemények?