Távkapcsolatban ez normális?

Szóval az a helyzet, hogy a barátom és én 11hónapja vagyunk együtt, a kapcsolatunkat 2 hónap távkapcsolattal kezdtük, aztán 7-8 hónapig kb együtt laktunk. Az élet sajnos úgy akarta, hogy most május közepe óta megint távkapcsolatba vagyunk. 2 hét múlva hazajön és itthon lesz velem pár hetet. Közben keresi a megoldást, hogy közelebbi országba jöjjön dolgozni, ahonnan hetente vagy kéthetente haza tudna járni hozzám. Közös lakást akar, gyereket, eljegyzést. Valahogy néha már nem érzem már annyira őszintének a beszédeit, mintha csak néha megszokásból mondaná az érzéseit, a terveit. Nem beszél már olyan kedvesen velem, hanem ingerültebb. Én néha úgy gondolom, hogy távolodunk egymástól, a szerelem mintha picit alábbhagyott volna, és én kicsit homályosabbnak látom már az olyan szépen eltervezett jövőképünket. Magam miatt is, mert én nem akarok folyton egyedül lenni, már most soknak érzem ezt az időt ami eltelt külön. Magamba is érzem, hogy lehet, hogy már annyira nem ragaszkodok hozzá olyan szorosan és rajta is ezt érzem. Sokszor nem tudom eldönteni, hogy csak túlkombinálom és saját magamból indulok ki, hogy már annyira ő nem szerelmes belém, vagy tényleg így van. Ha rákérdezek, azt mondja ugyanúgy szeret, mint eddig, de nem érzem olyan őszintének Néha úgy érzem, hogy nagyon hiányzik, néha abszolút nem, és néha tök mindegynek érzem mi lesz velünk. Ez normális, hogy ilyen helyzetben ennyire hullámzanak a gondolataim? Olyan mintha megszoktam volna az életem nélküle. Dolgozok, barátnőzök, elvagyok... ennyi... Abban biztos vagyok, hogy a távkapcsolat nekem nem pálya. Ha hetente-kéthetente hazajárna, az még beleférne... Normálisak az érzelmi ingadozásaim? Neki miért nincsenek?