Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ti mit tennétek a helyemben?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti mit tennétek a helyemben? Ti is így éreznétek?

Figyelt kérdés

Előre is bocsi, ha hosszú lesz. 4 éve együtt vagyok a párommal, már a kapcsolatunk elején is tudta, hogy nagyon vágyok egy kutyára. Egészen pontosan most lesz 6 éve, hogy várom az én álmaim kiskutyáját. Akkor megígérte nekem, hogy ő majd megveszi nekem, én csak válasszam ki, aztán elmentem egyetemre tanulni és úgy beszéltük, hogy akkor mint "diplomaosztó ajándék" kapom meg a kiskutyát. Előtte persze mondtam neki, hogy a kiskutyákat nem napra pontosan gyártják, tehát ezzel számolni kell, hogy vagy diplomaosztó előtt vagy azután fog megszületni.

Telt-múlt az idő, nekem pedig úgy alakult, hogy az államvizsga csúszott egy félévet, így majd decemberben végzek, de egyébként minden megvan. A párommal nemrég költöztünk össze, sikerült is találni egy szuper albit, ahova lehet vinni kiskutyát is. Beszéltem a tenyésztővel, és mondta, hogy majd úgy ősz közepe-vége fele várható a kiskutyák érkezése. Izgatottan újságolom el a híreket a páromnak, mire ő közli velem, hogy amíg nincs diploma, addig nincs kutya. Emlékeztetem, hogy a kiskutyák nem dátumra születnek, és a legközelebbi alom 2 év múlva lesz... Őt ez nem érdekli, ő most kocsit akar, meg 200 ezer forintos tévét (nem is nézünk tévét, meg kb neki ez 3 napja jött, hogy ő tévét akar), meg egyébként sincs meg a diplomám, szóval nem.

Erre én meg azt mondtam neki, hogy oké, akkor én hazaköltözök, a diákmelóból jövő pénzt elteszem kutyára (mert eddig a lakbérbe adtam), aztán majd megveszem én magamnak. Ő meg kezdjen magával meg a csiricsáré kacataival amit akar.


Persze most én vagyok a gonosz, aki szakított. De nektek ez hogy esett volna? Azért nehogy már ő megengedhet magának mindent, én meg majd még 6 év után is várjak még 2 évet, mert ő azt mondja, hogy nem. Ő könnyen van a magas fizujával, én meg a diákmelóból a pénzem adjam oda neki lakbérre meg kajára, félre tenni sem tudtam.


2014. júl. 15. 22:12
1 2
 1/11 anonim válasza:
62%
Jól tetted, hogy szakítottál. Nem a konkrét eset, nem a kutya miatt, hanem azért mert nem tisztel annyira, hogy közös döntéseket hozzatok, hanem elvágólagosan ő megmondja a tutit te meg fogadd el! Márpedig egy kapcsolat nem róla szól és nem is rólad, hanem együtt kettőtökről. Keress olyan pasit, akinek te fontosabb vagy, mint egy TV készülék vagy egy autó!
2014. júl. 15. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
0%
Hat en egy kutya miatt azert biztos nem szakitottam volna mar bocs. Ha o nem szeretne te is megerthetned, ennyi erovel. Olyan dolgokat kene vennetek amire mindketten vagytok. Az hogy megigerte es megse, az bunkosag de ha szeret valakit az ember ilyen kis dolgokon atsiklik. Kutyat akarsz inkabb vagy part? Ebbe gondolj bele.
2014. júl. 15. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:

Párod lehetett volna megértő.Hiszen ő jól tudta,hogy te vágyol egy kiskutyára.Ha meg eleve minden meg van csak a diplomádat decemberbe kapod meg nem tudom mit ízélt.

Biztos akart volna kutyát,mert szerintem benne van a dologban,hogy nem szeretett volna kutyát.Hiszen ha ő is benne van akkor nem okozott volna gondot,hogy ebből az alomból vegyen neked kutyát.



Viszont ha ősszel születnek a kölykök akkor télre lehet őket elvinni úgy is. Ha pl szeptemberbe születnek november vége -december elején elvihetőek a kölykök.

Aztán pár hét vagy 1 hónap ide vagy oda,nem tudom mit okozott volna gondot a párodnak -.-

2014. júl. 15. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Ne haragudj, de ez egy elég gyerekes buta vita. Ha akarsz, veszel magadnak egy kutyát, felnőtt vagy. Vagy ha pénzszűkében vagy, örökbefogadsz. A legtöbb fajtának van itthon fajtamentési programja.
2014. júl. 15. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:

Nem arról van szó, hogy nem szeretne kutyát, mert ő is szeretne magának egyet, bár ő egyszer dobermannt akar, egyszer pomerániait, aztán már macskát is akar, szóval ő csak ilyen fellángolás szinten... Én viszont 6 éve vágyok egy adott fajtára. Meg állandóan hajtotta, hogy "jaj majd lesz az én szerelmemnek kutyusa tőlem", meg hogy majd együtt sétálunk, kirándulunk, stb. Amióta összeköltöztünk, ő már két kézzel szórja a pénzt magára, mert ő tévét akar (mint írtam nem is tévézünk, de azért kell), akkor neki nem jó a kotyogós kávéfőző a napi 1 kávéra, neki a 25 ezer forintos kell, amibe 1600 forint 16 db kapszula. Én nem kávézok egyáltalán. Ilyenekre gondolok... És akkor még azt mondja, hogy nekem vannak nagy igényeim (érdekes, hogy a kutyán kívül mást nem tudott felhozni).


Hát mondom, akkor hazamegyek, megmarad a pénzem, tudok félretenni, juhé. Ő meg ezt szakításnak vette. Hát mondom ezért én nem fogom visszasírni magam, hogy még egy bocsánatot sem kért...

2014. júl. 15. 22:41
 6/11 A kérdező kommentje:
Különben is mit képzel magáról? Nem az apám...
2014. júl. 15. 22:44
 7/11 anonim ***** válasza:
szerintem is a kérdezőnek van igaza.
2014. júl. 15. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Egyértelmű, hogy ez a sztori nem a kutyáról szól. Nem a kutya miatt szakítottatok. Az a probléma, hogy egyàltalán nem egyeznek az igényeitek. Probléma a jelentős jövedelemkülönbség, mert megteheti, hogy semmibe veszi a te kívánságaidat. Amúgy ezek a problémák csak az összeköltözés után jelentkeztek? Előtte nem voltak "vészjelek"?
2014. júl. 15. 23:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
Egyetértek a 8-as válaszolóval. Nem a kutya a gond, a kutya csak egy plusz dolog a többi problémához. Szerintem ez tipikus esete annak, hogy boldogok voltatok egész addig, amíg össze nem költöztetek. Akkor kiderültek a kis apróságok, amik csak összeköltözés után tudnak. Nem egyeznek az igényeitek és olyan dolgokban különböztök, amik megkeserítik a mindennapokat párként. Örökös viták lennének az ilyen apróságokon.
2014. júl. 16. 01:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim válasza:
Szerintem még csak nem is a jövedelemkülönbség a probléma. Én házasság előtt 10 évig éltem együtt a feleségemmel, amiből ő 9 évig tanult, kb. a második 5 évben dolgozott is semmi pénzért, még az iskoláit is én fizettem, de ettől függetlenül az életünket érintő döntéseket közösen hoztuk az első perctől kezdve. A lakással, autóval, tévével és a kutyákkal kapcsolatos döntéseket is. Persze nagyban megkönnyítette a helyzetünket, hogy mindkettőnknek fontos a másik véleménye és hogy a másiknak jó legyen, no meg az is, hogy jórészt azonos a véleményünk és ugyanolyan értékrend mentén gondolkodunk. A kérdező (ex)pasija szimplán önző, és a nőt csak egy alsóbbrendű kelléknek tekinti. Lehet, hogy ez csak most bukott ki, az együttélés elején, a közös élet megalapozásakor, de szerencsére kibukott. Eddig jól színészkedett. A "saját" (albérlet) lakás, az önálló élet izgalma kibillentette az eddig sikeresen játszott szerepből és lehullott az álarca. Az ilyen kapcsolatból szerintem is menekülni kell.
2014. júl. 16. 06:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!