Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti mit gondoltok erről a veszekedésről, kinek adtok igazat?

Figyelt kérdés

Mindketten egyetemre járunk, külön élünk.


Én mostanában elég elfoglalt vagyok. Egész nyáron dolgoztam, kötelező szakmai gyakorlaton voltam, még félév elején is eltart. Elég nehéz a sulim és sokat vagyok elfoglalt. Mellette rendszeresen sportolok is.


A barátnőm egy sztem kevésbé nehéz szakra jár és nagyon szeret kirándulni. Hozzám képest elég sok a szabadideje. A sport, amivel én foglalkozom, őt egyáltalán nem köti le. Kb utálja és rendszeresen felemlegeti, hogy a sport miatt nem érek rá vele lenni.


A napokban elment egy másik fiúval, akivel baráti a kapcsolatuk, egy teljes napra. Elutazott a fiú városába és eltöltöttek egy napot kettesben. A barátnőm azzal magyarázta a dolgot, hogy én eddig az együtt töltött idő alatt nem vittem el kirándulni sehova.

(Ez a fiú régebb, kb nyomult rá. Tudtommal nem volt köztük semmi, csak a fiú próbálkozott. Aztán barátok maradtak. És voltak megjegyzések, utalások is régebb, mintha féltékennyé akart volna vele tenni a bnőm. Elvileg csak barátok, de nem hinném, hogy a fiúnak tiszták lennének a szándékai.)


Az, hogy nem tudtam elvinni kirándulni, nem teljesen van így. Nagyon sok időt töltöttünk együtt szerintem. Igaz, gyakran nem értem rá napokig. Ilyenkor ő mindig megharagudott rám, volt hogy szakított. De amikor szüksége volt valamire, vagy segíthettem neki valamiben, akkor nem mondtam, hogy nem érek rá. (Szerintem elég sokat tettem érte) Azért nem voltunk együtt kirándulni, mert az eddigi idő alatt vagy nekem kellett nagyon sokat tanulnom/házit csinálnom, vagy neki, vagy éppen hazautazott, vagy éppen nem voltunk együtt mert szakított velem. És voltak közös programjaink, csak olyankor mást csináltunk.


Viszont ez a dolog nekem nagyon betett. Elment azzal a fiúval, úgy hogy tudta hogy az egész engem nagyon bánt. Ráadásul olyan körülmények között, hogy előtte épp összevesztünk. Utána meg töltötték fel a kiránduláson készült képeiket fbra. Én soha nem tettem volna ilyet, hogy elmenjek egy másik lánnyal egy teljes napra kettesben.


Ezután nem tudom már mit gondoljak róla. Azon vagyok leginkább ledöbbenve, hogy miért: Mert szerinte nem vittem el kirándulni vele.


Megmondtam neki, hogy ha most ezt csinálja, akkor szerintem a házasság alatt is lelépne valaki mással, hogyha napokig nem érek rá, mert dolgozom. Erre meg nagyon összevesztünk és most még ő van megsértődve rám. Szerinte leqrvázom meg qrvaként kezelem. Pedig ilyet nem is mondtam és nem is utaltam rá. Továbbá szerinte beteges a féltékenységem.


Szeretnék véleményt kérni, hogy most valóban én nem vagyok normális, hogy nehezményezem, hogy az ún. bnőm eltölt kettesben egy másik fiúval egy teljes napot, mert én nem érek rá. Miközben ő utazik el állandóan haza, amikor lehetne valami közös programunk. És ő szakított már velem rengetegszer.


2014. szept. 5. 22:46
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
51%
Keress egy rendes barátnőt. Amúgy fogadni merek, hogy ha szakítotok, akkor a másik fiúhoz fog rohanni.
2014. szept. 5. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 anonim ***** válasza:
55%

Szakíts vele.

Aki ennyire nem képes téged elfogadni, az nem érdemel meg.

Te egy rendes srácnak tűnsz, ne tedd tönkre magad egy idióta nő miatt.

Szerintem te is érzed, hogy ennek itt a vége.

2014. szept. 5. 22:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/32 anonim ***** válasza:
34%

Szerintem is keress egy normális, érett gondolkodású lányt!


Tipikus az a fajta csaj, aki a későbbiekben, ha a munka és a gályázás mellett nem lesnéd minden óhaját, gondolkodás nélkül megcsalna, aztán azzal jönne, hogy "mert elhanyagoltál!"


"És ő szakított már velem rengetegszer."

Ennek ellenére te meg még mindig vele vagy.....

2014. szept. 5. 23:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 anonim ***** válasza:
66%

A leírásod alapján egyértelműen ő a hibás... Neked a sport, neki a kirándulás, mire fel utálja a TE hobbidat? Neki is van, ráadásul az is mozgás, nem értem.

Ez a megharagszik, szakít, csak mert nem érsz rá, értelmes okkal, nagyon gyerekes, úgy tűnik, elég szűklátókörű és csak a saját akaratát nézi, nem ért meg.


A kirándulás a fiúval már nem is érdekel, nekem elég a korábbi (amúgy semmi bajom azzal, ha valaki egy barátjával elmegy valahova, de a körülmények miatt nem szép. Megszokta, hogy összevész, elmegy, visszajön és visszafogadod?). Ez nem rendes párkapcsolat, abban megértjük a másik szempontjait is. Mit csinálna egy házasságban, ott sem körülötte forogna az életed, még ha akarnád se...

2014. szept. 5. 23:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/32 anonim ***** válasza:
60%

Neked adok igazat.

Egy társ megértő és dolgozik azon, hogy legyen kompromisszum, közös progi. Aki minden vitát szakítással old meg, az gyerekes.

Az nem baj, hogy egy ellenkező neművel találkozik szerintem, ha közös az érdeklődésük. De hogy el is utazzon vele. Ezt már én is megalázónak éreztem.


Mellesleg bennem már akkor az a mondat fogalmazódott meg, hogy "dobd a csajt", mikor írtad, hogy útálja a sportodat és leszólja.

Nekem egyszer szólták le a kedvenc sportomat. Hogy emiatt nem találkozunk eleget. Akkor kellett volna dobnom az illetőt, de nem tettem. Szakítottunk így is később. A jelenlegi páromat meg ezen sport által ismertem meg.

2014. szept. 5. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/32 anonim ***** válasza:
39%

Amit írsz, az alapján furcsa ez a saját kapcsolat.. Mindkettőtöknek megvan a saját élete, de ha ő egyáltalán nem támogat Téged a tiédben, akkor nem gondolom, hogy ez hosszútávú dolog lenne.. Az, hogy az egyetem a Te életednek most egy igen fontos szegmense, illetve a sport is, egy tiszteletreméltó dolog, mert azt jelenti, hogy törődsz magaddal és van jövőképed. Ami akár a közös életeteket is megalapozhatná. Nyilván, ettől függetlenül megfelelő arányban kell időt és energiát szánnod a párkapcsolatodra, de ahogy írod, ezt meg is teszed.

(Csak példaképp, én Budapesten vagyok egyetemista, egyébként vidéki, a párom, akivel egy éve együtt vagyok, külföldön, 1500 km-re innen élsportoló, ebből él évek óta. És én végtelenül büszke vagyok rá, és támogatom mindenben, még ha nehéz is a távkapcsolat, mert ő is megtesz mindent azért, hogy egyensúlyban maradjanak a dolgok.)

Szóval, szerintem sántít egy picit a dolog. Nekem innen úgy tűnik, a barátnődnek "nincsenek kellőképp lekötve az energiái", kicsit önző módon teljes figyelmet kívánna, és mivel Te ezt nem akarod/tudod megadni neki, ezért megsértődik, mártírkodik, és próbál bántani. Nem azzal van baj, ha egy fiúbarátjával külön időt tölt (egy lánynak igenis lehetnek fiúbarátai), azzal van baj, ha ez Téged bánt, és ő tud róla, és csak azért is csinálja. Ahelyett, hogy megbeszélné veled, hogy nem akar a másiktól semmit. Inkább szurkál.

Szóval szerintem ha ennyire nem nem fut együtt a kettőtök életútja, jobb ezt befejezni. Egy normális kapcsolathoz mindkét félnek kompromisszumokat kell hoznia. Ha Te ezt megtetted, és tiszta a lelkiismereted, akkor keress egy normálisabb lányt, aki szintén képes áldozatokat hozni kettőtökért. :) Szorítok, hogy sikerüljön, így ismeretlenül is. :) 20/L

2014. szept. 5. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/32 anonim ***** válasza:
43%
Az előttem szólóknak adok igazat. VISZONT, a nőknek figyelemre, szeretetre van szükségük. Nem érdekli hogy van jobb dolgod, azt akarja hogy az első legyen neked. Nem egy rózsás kapcsolat, de el fog menni ha nem azánsz neki időt.
2014. szept. 5. 23:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/32 anonim ***** válasza:
73%

A kérdező már írt ki kérdést, amiből kiderül, hogy ő elvárja, hogy teljesen az ő időbeosztásához alkalmazkodjon a barátnő, és leginkább csak a saját dolgait tartja fontosnak. Csak neki nehéz a suli, ami neki fontos, az fontos, a barátnő már kevésbé.


És azon volt kiakadva, hogy milyen dolog, hogy a barátnőnek nem tetszik, hogy ő sohasem ér rá.

2014. szept. 5. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 anonim ***** válasza:
88%

Mennyi ideje tart ez a kapcsolat, hogy még egy kirándulás sem fért bele? :)

Szerintem egyik félnek sincs igaza.

Természetesen érthető, hogy elfoglalt vagy, és nem érsz mindig rá. De az is érthető, hogy ha valakinek párja van, akkor szeretné vele tölteni az időt.

Valami közös nevező kéne.

Pl. ő nem utazik haza és akkor együtt vagytok, vagy te egy alkalommal kihagyod a sportot és elmentek kirándulni.

Mindkettőtöknek kell engednie, és tenni valamit a másikért.

Az meg hogy elment mással kirándulni, az így önmagában még nem biztos, hogy gáz. Ha lány lenne az illető akkor is zavarna? Fura, hogy pont ezzel a fiúval. Nincsenek barátai, akikkel elmehetett volna?

2014. szept. 5. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/32 anonim ***** válasza:
89%

Teljesen mindegy kinek van igaza. Valójában mindkettőtöknek igaza van. A barátnődnek azért, mert elhanyagoltnak érzi magát, és te sem vagy hajlandó több figyelmet szentelni neki. Nem meglepő, hogy mások iránt is érdeklődik. Amint talál egy alternatívát, ki fog lépni a kapcsolatból. Nem véletlen, hogy kettesben megy mással kirándulni.


A te szemszögedből viszont, biztos, hogy egy olyan kapcsolat az ideális, ahol a másik fél ennyi figyelmet követel? nyilvánvaló, hogy nem akarsz/tudsz a partnered számára elegendő figyelmet biztosítani. Az érdeklődési körötök se hasonló, És amit leírtál, a párkapcsolatotok eléggé elerodálódott szakaszban van. Viszont fiatal vagy, és semmi kockázat nincs abban, ha másik partnert keresel. Akivel mondjuk van közös érdeklődési területetek.


Úgyhogy nem te vagy nem normális, meg nem is a barátnőd. A kapcsolatotok nem normális. Nem illetek össze.

2014. szept. 5. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!