Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Megbeszéltük, hogy várunk a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megbeszéltük, hogy várunk a szexxel, mégis megtörtént. Jogosan érzem úgy hogy a barátom visszaélt a helyzettel?

Figyelt kérdés

15 évesek vagyunk. 1 éve vagyunk együtt. Ő már nagyon szeretett volna velem lenni, de én még túl fiatalnak éreztem magam ehhez, és kértem hogy várjunk. Nagy nehezen belement.

Az egyik barátunknak volt szülinapi bulija, ahová elmentünk együtt. Én elég sokat ittam, amit azóta már nagyon bánok, és az egyik hálószobába vitt, ahol vetkőztetni meg csókolgatni kezdett. Szóval megtörtént a dolog.


A barátnőim hülyének tartanak mert elmondtam nekik hogy megbántam, nem kellett volna innom, tudom hogy hibás vagyok, de úgy érzem kihasználta a helyzetet a barátom, és szakításra is gondoltam. Szerintük már régen meg kellett volna tennem és nincs ebben semmi rossz. (Egyikük sem szűz már). Nekik van igazuk?


Anyukámnak félve elmondtam a dolgot, azt vártam, hogy segít, megmondja igazak e az érzéseim, vagy tévedek, de felpofozott kétszer is, hogy r..banckodtam. Ennyi volt a reakciója, és azt kiabálta hogy magamnak köszönhetem.


Nem tudom már mit gondoljak:(


2014. szept. 13. 03:59
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:

Tényleg az itt a kérdés, hogy

- részegen is tiltakoztál és ennek ellenére tette meg a dolgot, vagy

- az alkohol hatására feloldódtál, és akkor belementél, élvezted az együttlétet?


Egyáltalán a pasi is részeg volt, vagy ő szín józan?

2014. szept. 13. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
9%

Csak nekem szúr szemet, hogy 15 évesen matarészeg?! Plusz éjszakába nyúló szülinapi buliban voltak ennyi idősen?!


Nos...az előttem lévőknek igazat adok, akik azt írták hogy ez nem volt fair a barátodtól. De...lehet valaki bármennyire is részeg, ha nem akar szexelni, akkor nem szexel, hacsak nem olyan részeg hogy a saját nevét sem tudja...(Azért az utóbbit nem szeretném kinézni egy 15 évesből.) A barátod meg egy kcsg, hogy visszaélt a helyzettel. Én szakítanék vele.


Anyud reakciója jogos, olyan szinten hogy kiakadt, hisz ő bizalommal engedett el gondolom a buliba s nem azért hogy részegen összefeküdj a pasiddal. (Azért szerintem az első alkalomnak nem ilyennek kéne lennie...) De a pofont nem tartom jogosnak. Én személyszerint verés ellenes vagyok, máshogy is lehet fenyíteni, büntetni.


A barátnőid pedig...na...csodás bnők lehetnek, ha azzal vigasztalnak, hogy ezt már rég meg kellett volna tenned...Mégis mikor?! 12 13 évesen?! Ne röhögtessenek már. Ne foglalkozz velük!!


N24

2014. szept. 13. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
48%

"szexuális zaklatásnak minősül, amennyiben a másik fél nem tud, vagy annak nincs lehetősége ellenkezni. "


Itt ilyenről szó sem volt!!!

2014. szept. 13. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
Dobd ki a p*csába... megtörtént,te nem így akartad, megbántad,de ezek után tuti elvárná hogy lefeküdj vele többször...
2014. szept. 13. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen mindenkinek a választ.


Igen megbántam a dolgot. Beszéltem a barátommal is. Bocsánatot kért, azt mondta sajnálja, de nem tudott ellenállni, de nem fogja többet erőltetni ha nem akarom. A szakítást átgondolom.

Egy percig nem állítottam hogy én nem voltam hibás a dologban, mert az voltam, de kihasználásnak is érzem a dolgot. Főleg úgy hogy ő nem ivott mást, csak 1 sört.


Még egyszer köszi mindenkinek.

2014. szept. 13. 19:15
 16/18 anonim ***** válasza:
100%
Ő meg közben full józan volt... nagyon szép, mondhatom.Én szakítanék a helyedben, az biztos. Te meg tudnál bízni benne még egyszer, ha elmentek bulizni, hogy "ellen tud állni"? Nem tudta tiszteletben tartani a döntésed és kihasználta a helyzetet amint lehetőség adódott rá...ahhoz persze meg nem volt elég mersze, hogy a józan barátnőjénél próbálkozzon meg a dologgal.
2014. szept. 14. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 viktorvarga ***** válasza:
55%
uristen,nemi erőszak,meg dobja ki...dekivagytok.amelyik nő eggyet iszik ba szni akar.mind!!! a fél országot börtönbe csuknátok:) az annyának kicsit igazavan,mondjuk az ő nevelése:)
2014. szept. 14. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
Igen, felelőtlen voltál, de az már az ő hibája, hogy megerőszakolt, anyukád sem normális, hogy segítség helyett ítélkezik.
2016. dec. 4. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!