Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit is jelent pontosan a zaklatás? Vagy ez is egy relatív fogalom?

Figyelt kérdés

Pár évvel ezelőtt, 20-21 éves koromban egy lánnyal találkozgattunk, összejártunk és leveleztünk. Ugyan nem közölte, de le akart végleg koptatni, mert nem jöttem be neki. Nem mondott semmit, sőt, még hosszas ideig levelezgettünk, találkozgattunk elég sokáig, semmi jelét nem láttam annak, hogy ezt már zaklatásnak veszi.


Azt magyarázta már utólag, tudta, hogy nagyon odavagyok érte és nem akart megbántani, hogy lekoptat, vagy hogy a találkozásokat, levelezéseket zaklatásnak veszi. Teljesen ledöbbentem, hogy tulajdonképpen két éven keresztül ez a lány zaklatásnak vette az összes alkalmat, közeledésemet.


Olyan szinten lelkembe gázolt ez az egész szituáció, hogy nem közölte velem a valódi álláspontját, hogy azóta egyetlen nő esetében sem tudok bizalommal kezdeményezni, mert folyton kísért a múltam. Egy az hogy hazugságokban éltem két éven keresztül, másrészt t9bbet képzeltem bele a kettőnk "kapcsolatába", s ezzel szemben a lány szemében csupán egy molesztáló pióca voltam, csak sajnos elfelejtette időközben közölni velem. Utólag tette már meg évekkel később.


Arról van szó, hogy ha rá kéne írjak egy lányra pl. FB-on, azonnal az jut eszembe, hogy ez a lány is azt hiszi, hogy zaklatni akarom. Volt már rá példa, hogy konkrétan lemondtam egy randevút amiatt, mert betegesen azt gondolom, hogy én egy zaklató szatír vagyok, és hogy a lányok fejében ott fog motoszkálni a gondolat, hogy én csak meg akarom fektetni őket, vagy meg akarom nekik mutatni a nemesebbik testrészem, vagy hogy ezeket képzeli rólam a lány stb. Ilyenekre gondolok.


Kiirtódott belőlem a korábban átélt trauma miatt a bizalom. Betegesen azt gondolom kivétel nélkül minden esetben, hogy molesztálásra, zaklatásra való hajlamot fedeznek fel bennem. Köszönni sem merek rá, ha éppen egy lányt szimpatikusnak találok, mert azonnal végigfut az agyamon, hogy biztosan a lány azt gondolja rólam, hogy valami perverz, deviáns, zaklató vagyok.


Sok lány valóban bizalmatlan a férfiakkal szemben, és valójában ez még egy lapátnyi adagot jelent számomra a nézetemre.


2014. okt. 15. 14:14
 1/5 anonim ***** válasza:
Nem, ez nem zaklatás.
2014. okt. 15. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

ugy gondolom a zaklatás ès a te közeledésed közt azért van némi különbség :) csak az az idióta liba képtelen volt észre venni téged!

nem hinném hogy minden lány azt gondolja rólad :)

bizz magadban!

2014. okt. 15. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 Költőnő? ***** válasza:
Nem az. Hisz nem közölte veled a lényeget... Ez az ő marhasága volt.
2014. okt. 15. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Hulye kis ribizli! Nem merte kinyitni a kis szajat es szolni, hogy Bocs de nem! Egy percig ne gondolkozz rajta tobbet! Fogd fel tapasztalatnak! Gyujts egy kis onbizalmat es ujra bizalommal fordulj a lanyok fele!
2014. okt. 15. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Minek rágódsz a múlton?Kifogtál egy hülye p*csát,akinek legyezgette a hiúságát hogy nyomulsz,de nem akart tőled semmit.Felejtsd el,nem érdemes tönkretenni magad miatta!Hidd el,találsz olyan lányt,aki értékelni fog!
2014. okt. 15. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!