Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan felejtsem el?

Figyelt kérdés

2 évet voltam együtt egy lánnyal. Sokat beszéltünk eljegyzésről, gyerekekről meg ilyenek. Együtt is éltünk másfél évig. Külföldi nyaralásaink is voltak (Olaszolszág, Görögország) szóval tényleg igyekeztem mindent megadni neki. Nagyon jó voltam hozzá. A családjával is nagyon jó volt a kapcsolatom.

Aztán egyszer csak elkezdett nagyon ellenségesen viselkedni, soha sem voltam féltékeny, de most éreztem h valami nem oké. Aztán kiderült, h egy fiúval elég bennsőséges kapcsolata lett, nem tudom h pontosan meddig jutottak el, de az tuti h szerelmes lett belé. Éreztem, h ki akarja kényszeríteni a szakítást így szakítottam vele, aztán mit ad Isten 3 nap múlva már együtt volt valakivel. Már előre tudtam, h mi lesz. Megszakítottam vele minden kapcsolatot. 2 hónap múlva meg már jött volna vissza hozzám, úgy, hogy még együtt van a másikkal. Szokásos sztori a szomszéd fűje mindíg zöldebb, legalábbis addig amíg új aztán meg jönne vissza, mert tudja, hogy én nagyon jól bántam vele. Nos nem reagáltam neki, nem is kell egy ilyen utolsó XXXXX. Viszont nem tudom magam rajta túl tenni. Mit tegyek, hogy elfelejtsem?


2015. jan. 12. 16:39
 1/3 A kérdező kommentje:
AM 25 éves fiú vok...
2015. jan. 12. 16:40
 2/3 anonim ***** válasza:
Már vagy ezerszer leírtam, leírták mások is! Az agyad emlékekért felelős részét kell megroncsolni...
2015. jan. 12. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Túl jó voltál hozzá, semmiért nem kellett küzdenie ebben a kapcsolatban.

Járj el helyekre, ismerkedj meg új emberekkel.

Ha vele ilyen jó voltál akkor képes vagy más lányhoz is ilyen jó lenni.

Próbálj meg másik lánnyal foglalkozni aki elfelejteti veled ezt a rossz emléket.

2015. jan. 12. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!