Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Jogosan osztottam ki a barátomat?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Jogosan osztottam ki a barátomat?

Figyelt kérdés
Vizsgaidőszak van. Együtt élünk pár éve. Én már végeztem, ő még javában vizsgázik. Nekem azért sikerült hamar végeznem, mert reggeltől estig csak a jegyzetet bújtam, neki pedig azért húzódott el ennyire, mert számítógépen játszott, és napi 1 órát foglalkozott csak a tantárggyal mondván, hogy "úgysem lesz meg". Na már most amióta ez a helyzet, elvárja, hogy én menjek bevásárolni egymagam, főzzek, mossak, takarítsak, mosogassak, lássam el őt, vagyis ha éhes tegyem elé az ennivalót, az üvegébe hozzak vizet, ha kiürül. Eddig mindent együtt csináltunk, most elvárja, hoyg csak én. Persze én megcsináltam egyedül a kérésére gondolván, hogy nemes célra használja fel a szabadidejét, azaz tanul a nehéz vizsgájára. De egy frászt! 2. hét eltelt, és ő délután 1-2kor kel fel nagy nehezen, odaül a géphez, netezik, közben én ebédet főzök, takarítok, boltba megyek, ezután a nyári államvizsgámra készülök. Mikor megunta a netezést, bekapcsolja a számítógépes játékát (2 is van neki), és kisebb megszakításokkal (mit internetezéssel tölt el) hajnali 4-5-ig játszik! Igen, hajnali... És minden egyes nap így van. Tegnap ismét mikor mondtam neki nap közben, hogy az a nehéz vizsga a nyakán, mondta, hogy "majd holnap, most már tényleg tanulni fogok holnap". Napokkal ezelőtt is ezzel nyugtatott... A "tanulós" napjain sem tanul 100%-osan, max 2-3 órát. Tegnap mikor ismét hajnali 5-kor jött aludni, csúnyán leosztottam félálomban, és hogy én biztos, hogy nem fogok vele gyereket tervezni, ha így el tudja magát hagyni. Nektek mi a véleményetek a helyzetről? Mit kellene tennem? Rendszerető és tisztaságszeretű vagyok, így kicsit kellemetlenül érezném magam, ha hagynám az egész házimunkát a francba, és megvárnám, míg besegít, tudván, hogy ő a mosatlant 1 hétig is képes elnézni, ahogy tornyosul...
2015. jan. 17. 10:40
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%

Számomra ebben a történetben a házimunka megosztása lényegtelen. Szívesen kiszolgálnám a páromat HA tanulna.

Nekem az nagyon gáz, hogy ennyit játszik. Nem normális, ha valakinek az egész napja ezzel telik el. Meg miért alszik valaki délutánig? Ez sem normális. Ne legyen már ennyire lusta, semmirekellő. Nagyon gáz, hogy egy fiatal, életerős férfi így viselkedik. Még csak pasinak sem kéne egy ilyen ember, nem ám komoly kapcsolatra, meg együtt élni, meg tervezgetés.

2015. jan. 17. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%
Mit kellene csinálni? Otthagyni a retekbe, ha nem ezt tervezed az elkövetkező 50 évre.
2015. jan. 17. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 A kérdező kommentje:
A házimunka nekem se lenne akadály egyedül, egy panelben főleg, tényleg nem ezen akadtam ki, jól látod. Sokkal inkább azon, hogy tudja mennyire fontos átmennie a vizsgán, mégis minden mindegy alapon játszik és tesz magasról mindenre :(
2015. jan. 17. 10:50
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
A párodnak problémái vannak. Erősen alulmotivált, ellustult és nagy valószínűséggel gépfüggő is. Nem az lenne a vívmány, ha elmosogatna, hanem ha valami iránt érdeklődést mutatna végre. Segítségre van szüksége.
2015. jan. 17. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

Teljesen kihasznál. Ha nem lennél mellette, éhen halna és megenné a kosz és mosatlan?

Ez mellett engem nagyon zavarna, hogy nincs kitartása, ambíciója, szorgalma. Máskor is volt már ilyen?

2015. jan. 17. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 Költőnő? ***** válasza:
a kedvesed egy lusta, akaratgyenge ember. Ami nem baj, csak tedd fel magadnak a kérdést, h milyen közös jövőt látsz egy ilyen emberrel?
2015. jan. 17. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:
Azt hozzá kell tennem, hogy 2 éve dolgozik a szakmájában, pedig még nem is kapott diplomát. Mikor dolgozik, lelkiismeretesen felkel, időben hazaér. Akkor nincs baj.Igazából az ő fizetéséből, az ösztöndíjainkból élünk. Ilyen téren rendes. Csak most ezt nem tudom hova tenni. Rájött pár hete, hogy ő csak éjjel tud tanulni, akkor fog az agya. Úgy fogtam ezt fel, hogy nem baj, mindenki más, én a nap bármelyik szakában tudok tanulni kivétel éjjel, ő pedig az ellentétem. Viszont most, hogy magasról tesz hosszú napok óta az egészre, kicsit ijesztő! Ti mit tennétek? Szakítást mondtátok már, de valami ösztönzéses ötlet, vagy valami... Osszam ki ismét?
2015. jan. 17. 11:03
 8/11 anonim ***** válasza:
100%

Ne oszd ki, az nem segítség. Inkább le kellene ülni, és megkérdezni tőle, mi a problémája, hogy így menekül az élet dolgai elől. Kicsi az önbizalma? Kiábrándult az életével kapcsolatban valamiből? Megingott valamiben? Szorong? Stresszes?

Ezeket kellene tudni, nem csépelni a másikat, attól senkinek nem lesz jobb.

2015. jan. 17. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 Költőnő? ***** válasza:
hát igen, a kiosztás tényleg nem célravezető. Most vmiért nagyon magára húzta a saját életét és ennek esélyes h vmiféle félelem van a háttérben. Arra kéne vhogy ráakadni.
2015. jan. 17. 11:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:
MAgától az iskolától fél, ez biztos. Ismét csúszott 1 évet, és még ez a vizsgáját is kilátástalannak érzi, hogy meglegyen. Szerintem ha odatenné magát, akkor igenis sikerülne, ezt mondtam már neki.
2015. jan. 17. 12:25
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!