Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Passzív szexmegvonás?

Figyelt kérdés

Barátnőmre az utóbbi időben csak olyan hajnali kettő-három felé jön rá a szeretkezési vágy, amikor tudja, hogy csak ritkán megyek bele, mert tiszta zokni leszek másnap melóhelyen. Előtte hiába is próbálkozok, mert akkor még "nincs benne a vágy", TV-t néz, beszélgetünk és közli, hogy akkor még ne bújjak. Hülyét kapok, mert a hétköznapok nagy része úgy néz ki, hogy baromi sokáig fent vagyunk, aztán már én mondom, hogy most már ne és fusztráltan elalszom, ő meg odabújik.

Ha rékérdezek, akkor semmi baja velem, elmondása szerint vonzódik hozzám és egyébként is mi bajom van, ha a kapcsolatunk többi része tök jól működik (így is van) és ne ez számítson már. Hát de számít! Tök hiányzik vele az együttlét és nem azért mert könnyíteni akarok magamon, hanem vele lenni!

Mi a fené tegyek? Találkozott már valaki hasonló szituációval? Egyébként ő 27, én 31.



#fenetudaddigfentmaradni
2015. febr. 16. 11:10
1 2
 11/20 A kérdező kommentje:

#8: én hagynám a TV-t, de rá van szállva erre a valóságshow-ra.

Korábban minden jobb volt, mert minden este megnéztünk egy Trónok harcát, ami még a kedvet is meghozta egy kis hancúrhoz. Őszintén szólva, már a főcímdaltól jött a pavlovi reflex :)

2015. febr. 16. 11:46
 12/20 A kérdező kommentje:
#6: Igen, én is ezt hittem magamról. Van amikor már kéjesen nyögdécsel a simizéstől, de ha rákérdezek, vagy lépek, akkor visszavonulót fúj. De legtöbbször bevédi magát azzal, hogy fél kettő-kettő előtt nem megy el fürdeni. És nála ez a fürdés előtti szex ilyen tabu dolog.
2015. febr. 16. 11:50
 13/20 anonim ***** válasza:

hát akkor a tv teszi tönkre a meghitt együttléteteket...

elég szomorú

2015. febr. 16. 11:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
Eleve szakító ok lenne, ha a párom valóságshowt nézne :-D :-D
2015. febr. 16. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
A valóságshowba menekül a problémák elől. A problémák viszont ott maradnak és elmegy a szextől a kedve tőlük.. ördögi kör... amit valahol meg kellene törni. Egyébként tanácsot akkor adj, ha kéri. Kérdezd meg, hogy mit tudsz a benti dolgaiban segíteni. Nem tudom hogy adsz neki tanácsot, de ha csak magadtól "osztod az észt" annak biztos nem örül és ellenségeskedést hoz bármennyire is segítő szándékkal teszed.
2015. febr. 16. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 A kérdező kommentje:
Kérdeztem mit tudok segíteni, de szerinte nem tudok, mert az én munkahelyemen mornálisak az emberek és sose fogom megérteni, hogy milyen neki. Ami tanácsot adtam, hogy ne akadjon fenn, ha valaki (rangsorban feletteálló) belepiszkál a munkájába, csakhogy megmutassa, hogy ő de fontos valaki ott, ha igazából nem változtat semmin (pl. élére állítja a ceruzákat) vagy, ha két ellentétes felsőbb utasítást kap, akkor kérdezze meg a felettesét, hogy mi a protokol, ahelyett, hogy magában vívódna és utána attól féljen, hogy két helyről osztják majd a fejét. Ha meg egyenlő prioritással bír a két felsőbb parancs, akkor hagyja, hogy ők kardozzák le egymás közt, ne ő döntsön. Ezekre kaptam, hogy nincs bennem empátia, mert "ez nem ilyen egyszerű" és csak ledegradálom a problémáit. Ami mondjuk szerintem nem igaz.
2015. febr. 16. 12:44
 17/20 Költőnő? ***** válasza:

ha mindent ennyire magára vesz benn, akkor az egészsége fog rámenni.

Ezt nem az empátia hiánya mondatja velem, hanem a tapasztalat. A multik világa néhol olyan, h vagy teljes mértékben akklimatizálódsz v eljössz onnan. Köztes megoldás nem igazán van.

2015. febr. 16. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:

Költőnőnek igaza van. Sokszor ahogy mondani szokás be kell venni a lesz*rom tablettát, mert a munkahely munkahely és nem a lelkizés helye.


Mondom ezt úgy, hogy kb. olyan mentalitású voltam mint a barátnőd és mindenből érzelmi kérdést csináltam. Rosszul is jártam. Lehet, ő is csak a hibájából fog tanulni.

2015. febr. 16. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 A kérdező kommentje:
Ha jól értem, akkor ez inkább egy tünet mint maga a probléma. Jól van, így fogok hozzáállni. Köszönöm! :)
2015. febr. 17. 10:39
 20/20 anonim ***** válasza:

szerintem igen.

A konfliktuskezelést, a nem érdekel a más hülyesége, hozzáállást kellene megtanulnia. Abban pedig ha tudsz példát mutatni akkor könnyebb :)

Pl. aki elrendezi a ceruzát annak mosolyogva azt mondani: Köszönöm. Ha az a célja, hogy direkt bosszantsa abbahagyja, mert nem bírja, hogy nem tud belekötni..ha meg ez a mániája akkor nem is a barátnődnek szólt, vállat kell vonni és tudni, hogy senki se tökéletes.

2015. febr. 17. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!