Nem bírom tovább ezt, hogy hajléktalanok vagyunk a barátommal. Adjam fel az egészet a körülmények miatt, hiába imádom, szeretem őt? Beleőrülök már.

Ezt most nem értem.Hogy vagytok ti hajléktalanok? Ha kocsi van,meg időként panzióra pénz..akkor olyan rossz nem is lehet..mint írod,te laksz valahol.Gondolom,otthon laksz a szüleiddel.Ott meg csak van víz,tudsz fürödni,pisilni...

Egyébként,ha van a közelben bevásárlóközpontokban,gyors éttermekben vendéglátóegységekben van wc...

Ha meg a barátod a hajléktalan..hát,ha önhibáján kívül,akkor azon könnyebb segíteni,mert akarja a változást.Ne add fel.Inkább segíts neki.El lehet menni valami alja munkát csinálni..vagy több műszakban dolgozni..sok kertes házban időnként alkalmaznak férfiakat füvet nyírni kertet rendezni ásni stb..napszámba kb 500ft/óra.Aztán el lehet költözni a város szélére egy kis egyszobásba..vagy egy faluba..és bejárni..és onnan fokozatosan felkapaszkodni..ha egyáltalán nincs pénz,család se tud segíteni.Te meg nőként járj el takarítani házakhoz,vasalj,bébiszitterkedj..ilyenek.

Nem vagytok hajléktalanok, mert van hova hazamenni.

Menjetek valamelyikőtökhöz.

"Összeköltözni csak úgy tudunk albérletbe, hogy nélkülöznénk elég keményen, akkor meg azért menne tönkre a kapcsolat, mert megint nincs mit enni."

Várj, mindjárt megsajnállak. Mindjárt. Csak még előtte elmesélem, hogy 32 éve friss házasként két mélytányérral és két kanállal indultunk az életnek, meg annyi ruhával, ami éppen rajtunk volt. Olyan albérletben, hogy reggelre befagyott a víz a pohárba. Reggelente 50 percig gyalogoltunk a melóhelyre, mert bérletre nem futotta. Na és? Fiatalok voltunk, tele önbizalommal. Lassan, de meglett mindenünk, a gyerekeink is már 30 fele kullognak, és nekik is megvan mindenük.

De mondok mást: én már a középiskolát is éjszakai vagonrakás mellett végeztem. Szóval nem igazán tudom elképzelni, hogy ha valóban szeretitek egymást, akkor ilyen hülye piszlicsáré kényelmi szempontok számítanak. Csak ugye megszoktátok, hogy minden a seggetek alá van tolva.