Nagyon szomorú vagyok, mit tegyek?

Van egy barátom, 8 hónapja vagyunk együtt. Imádjuk egymást, a kapcsolatunk tökéletes egy dolgot leszámítva, 1 éve nem tud elválni a feleségétől akivel kemény 3 hónapig éltek "boldog" házasságban, majd a csaj megcsalta, a barátom meg kidobta. Külön élnek, a nő szerencsére jópár kilométerre, de így is megkeseríti az életemet. A papírokat nem volt hajlandó beadni, és felperesként ennyi ideig tudta halogatni a válást. Most, egy év után végre kitűzték a tárgyalást, erre kitalálta, hogy csak akkor hajlandó aláírni a válást ha kap 500 eurót. Csak emailben tárgyalnak a barátommal, de így is kikészültem miatta, van hogy 3 emailt is ír egymás után, az aláírás természetesen "feleséged", mostmár az anyja is belefolyt a dolgokba, én meg lassan nem bírom tovább. Az utóbbi napokban többször is megpróbálta valaki feltörni a Facebook jelszavam, tudom hogy ő volt, de bizonyítani sajnos nem tudom. Ez már-már zaklatásnak minősül, de én nem akarom felvenni vele a kapcsolatot mert komolyan félek tőle, olyan mint egy pszichopata.

Csakhogy ez az egész rányomja a bélyegét a mindennapjaimra, és teljesen kikészülök. Néha nagyon jó, néha pedig bekerülök egy olyan hullámvölgybe hogy napokig nem bírok enni (58-60 kilóról 52-53-ra fogytam), egész nap tiszta ideg vagyok, semmire nem tudok koncentrálni. Meg kéne beszélnem valakivel de képtelen vagyok, mert ha bárkinek elmondom hogy 8 hónap eltelt és még mindig nem vált el, akkor biztos vagyok benne hogy mindenki hülyének nézne, hogy minek vagyok vele.

Egyetlen dolog nem hagy nyugodni. Közös telefonelőfizetésük volt, amit nem lehetett lemondani, ezért a a nő minden hónapban elutalta a pénzt, a barátom pedig befizette a saját számláját+az övét. A szerződés lejárt, de a barátom nem ment el rögtön lemondani, hagyott még egy hónapot hogy az exének legyen ideje új telefonszámot kérni. Viszont ezen én nem tudok túllépni, azóta is tüske, és haragszom rá, pedig tudom hogy egy pitiáner hülyeség. Azzal magyarázta, hogy ő nem szeret senkivel kiszúrni, ami igaz is, de akkor sem éreztem és érzem ezt a mai napig fairnek velem szemben. Fogalmam sincs hogy volt képes megtenni, mikor tudta hogy nekem az az egy a fontos (akkor már 6 hónapja szórakoztak a válással) hogy minél hamarabb megszabaduljon tőle és megszakítson minden kapcsolatot. Ha ezt bárkinek elmondanám nyilván az lenne a válasz hogy azért tett neki szívességet mert szereti még, de én ezt nem akarom elhinni, mert ismerem. Csak közben meg nem tudom hova tenni ezt a dolgot.

Mit tegyek hogy ne állandóan ezeken járjon az agyam? Kinek mondjam el ha a saját barátaim is hülyének néznének? Vajon jogos hogy mostanában egyre gyakrabban érzem úgy hogy elegem van ebből az egészből? Közben meg az életemnél is jobban szeretem, de baromi nehéz így. Már azon gondolkozom, hogy én vagyok menthetetlenül idióta és pszichológushoz kéne mennem...