Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Miért tartanak gonosznak,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért tartanak gonosznak, amiért bosszút álltam egy férfin aki tönkre tett?

Figyelt kérdés

Pár hónapja megismertem egy fiút, aki elvette az eszem. Nem akart tőlem semmi komolyat, csak szórakozott velem. Én naiv, ostoba hiszékeny voltam, neki adtam a szüzességem, pedig együtt sem voltunk. Én mint egy kiskutya futottam utána, zaklattam, egyebek. Aztán volt, hogy szemembe mondta, hogy a barátnőmet sokkal szívesebben megdugná, meg milyen jó nő, meg ilyenek. Egyébként egyszer feküdtem le akkor vele, és nem is volt egy nagy élmény, őszintén semmit nem éreztem, ő is tapasztalatlan.


Aztán ez így ennyiben maradt. Eltel több mint 2 hónap, és belőlem teljesen új nő lett. Kívül-belül. Lefogytam, megváltoztam, büszke lettem. Stílust váltottam, nagyon sok udvarlóm lett. Egy szórakozó helyen összefutottam ezzel a fiúval. Elhatároztam, hogy bosszút állok rajta. Konkrétan ugyanazt csináltam vele amit ő velem. Felajánlottam, hogy legyünk barátok extrákkal, szexeljünk néha, stb. Persze belement. Nos azt tudni kell hogy a személyiségem is nagyon megváltozott.


Tehát elkezdtünk találkozgatni, és lefeküdtünk. A szex nagyon jó volt vele. Nem tudom mi történt. Minden jobb lett köztünk. Persze ez csak álca volt, mert én semmit sem éreztem iránta, konkrétan hülyítettem, azt csináltam vele amit anno ő velem. Tehát eljátszottam egy szerepet, csak hogy bosszút álljak, csak hogy vissza adjam neki amit kaptam tőle. És sikerült. Aztán amikor éreztem, hogy a karmaim közt van, megmondtam neki, hogy ennyi volt.


Nos röviden ennyi, persze ebben rengeteg fordulat volt amit nincs kedvem leírni. A fiú azóta zaklt, keres, könyörög, nem érdekli egy csaj sem rajtam kívül, sem jobb csajok, sem senki. Pedig lehetne neki, ezt tudom. Hihetetlen érzés, hogy valaki, aki anno még a hívásaimra sem reagált, reggelente szeretlek üzenettel ébreszt, és szalad utánam, ahogy én utána. És én élvezem, hogy szenved, hogy kínlódik. Ezért a barátaim haragudnak rám. De őszintén nem megérdemelte? Én már nem szeretem, már mással találkozgatom, és ezt is nehezen viseli, de nem értem miért lennék gonosz amiért igazságot szolgáltattam?

Szerintetek is én vagyok a gonosz?


2015. ápr. 7. 13:41
1 2 3 4 5
 1/46 lionnoil ***** válasza:
79%
Ez hatalmas bosszu egy fiuval szembe hogy megdugattad magad vele egy csomoszor!
2015. ápr. 7. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/46 anonim ***** válasza:
100%
Megérdemelni megérdemelte, csak szomorú, hogy lesüllyedtél az ő szintjére. Ettől nem vagy gonosz, csak ugyanannyira szánalmas, mint ő. De ez csak az én véleményem. Ha te jobban érzed magad ettől, akkor egészségedre. :D
2015. ápr. 7. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/46 A kérdező kommentje:
Nem csak a megdugásról volt szó. Nem csak arról szólt.
2015. ápr. 7. 13:46
 4/46 anonim ***** válasza:
76%
Undoritoak vagytok mindketten! 28/f
2015. ápr. 7. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/46 A kérdező kommentje:
De nem bántam meg, hogy ezt tette velem. Ha nem mond nekem olyanokat, hogy a másik lány mennyivel jobb, stb. Akkor nem fogytam volna le, nem kezdtem volna ápltabb lenni, stb stb. Így új ember lett belőlem!
2015. ápr. 7. 13:47
 6/46 anonim ***** válasza:
97%
nem vagy gonosz, de hol a "férfi" akit a címben említettél?
2015. ápr. 7. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/46 anonim ***** válasza:
34%
Jól tetted.
2015. ápr. 7. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/46 anonim ***** válasza:
51%

Ez jó, ez jó. Először is ügyes vagy és nagyon számító ez biztos.

A pasi nyugodtan vethet magára, ha az a teljes igazság amit írsz. Én is átéltem ilyesmit a csak a pasi szemszögéből. Utána összeomlott az életem, összevesztem az edzőimmel, otthagytam a csapatom, utána a sportot is, nem volt bnőm 1évig, kirúgtak 2 iskolából, elkezdtem drogozni. és még is most jobb ember vagyok mint valaha és nem változtatnék megsemmit, erősebb lettem és sokkal okosabb. Hagyd csak főni a saját levében, ne izgasd magad, mindenki a maga sorsa kovácsa, ha lesz benne erő felismerni a hibáit jobb ember lesz és ki fogja nevetni ezt az egészet késöbb.

2015. ápr. 7. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/46 anonim válasza:
42%
Gratulálok, így kell ezt csinálni!!😄✋
2015. ápr. 7. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/46 anonim ***** válasza:
8as vagyok 23/F
2015. ápr. 7. 13:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!