Milyen egy viszonzatlan szerelemben a másik félnek lenni?

Jaj, én most pont egy ilyen szituban vagyok. :(

Nemrég vallotta be a fiúbarátom, hogy többet érez irántam, mint barátság.

Engem ez eléggé meglepett, mert előtte pont neki meséltem egy srácról, akivel össze akartam/akarok jönni, és ő még biztatott is, hogy megtegyem, sőt ő is mesélt az egyik kalandjáról pár órával a "nagy vallomás" előtt...

Bár néha voltak furcsa jelek nála, hogy pl. segítettem neki, ő megkérdezte, hogy tudod, hogy imádlak, erre rávágtam, hogy tudom (azt hittem, csak egy szófordulat volt, nem egy Freudi elszólás), mire a haverjai hümmögtek..

A vallomás után én nyíltan és egyenesen elmondtam neki, hogy a részemről csak barátság lehet, és bocsánatot kértem a esetleg valami félreérthetőt tettem vagy mondtam neki, de ő azt mondta, hogy nem volt ilyen. Ezen kívül rábíztam a döntést, hogy hogy szeretné folytatni, idő kell neki, vagy barátkozzunk tovább, erre az válaszolta, hogy nem szokása eltávolodni.

Pár napig ugyanúgy jóban voltunk, majd elkezdett kerülni, és bunkózni velem. Értem én, hogy neki mégis így a jobb, de akkor mondja meg őszintén, ráadásul van egy szint, amire nem süllyedhet le. Kiosztottam, amikor már nagyon tiszteletlenül beszélt velem, nos azóta pedig (lassan 1 hónapja) már csak köszönő viszonyban vagyunk.

Először nagyon nagy bűntudatom volt, lejátszottam magamban újra a dolgokat, hogy mit kellett volna máshogy tennem, hogy ne tápláljam tudattalanul az érzéseit, aztán pipa voltam, amikor bunkózott, most pedig rájöttem talán az is lehet a probléma, hogy a srác még nagyon gyerek agyilag, pedig csak 2 évvel fiatalabb mint én, de nyilván 20 évesen máshogy látják a dolgokat a fiúk (tisztelet a kivételnek).

22/L