Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A volt barátom durván megválto...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A volt barátom durván megváltozott, amióta szakítottunk! Pedig ennek már 1 éve. Miért? (lent a többi)

Figyelt kérdés

Na szóval: Osztálytársammal összejöttem még elsős koromban. Tavaly szakítottunk, 2.-ban. 2 évet jártunk, minden tökéletes volt, ő volt az én lelkitársam. Aztán nálam elmúlt a szerelem, kiszerettem belőle. Ő szerelmes volt belém, vissza akart szerezni. Lefeküdtünk tavaly sokszor még szakítás után, a testi vonzalom megvolt, ő sokszor visszaszerzett engem. Tavaly nyári szünetben nagyon kivolt a szakítás miatt, aztán augusztusban becsajozott. A csajt dobta, mert nem szerette, megcsalta velem. Aztán megint lefeküdtünk párszor, amikor azt mondtam, hogy nem bírom tovább, volt, hogy közvetelenül szex után elsírtam magam, mert rossz volt, hogy nem vagyunk együtt és úgy szexelünk. Szóval mondtam, hogy több szeretkezés nem lesz. Januárban volt az utolsó szex. Azon a héten volt egy buli, ahova mondta a volt párom, hogy menjek el, de nem mentem. Ott összeismerkedett egy lánnyal. Két hétre rá, hogy utoljára lefeküdtünk, már jártak is. Nem esett jól, de mondom nekünk nem jött össze, jólvan, legyen boldog. A csaj szakított vele 1 hónap járás után kb. A volt barátom nagyon megváltozott, hülye stílusa van január óta. Mintha nem is ő lenne. Állandóan mondja a gyerekes poénjait, az összes a szexhez kapcsolódik. Kacsingat állandóan fiúkra is és lányokra is. Van egy r.bi osztálytársam, az állandóan ölelgeti őt. Közbe nem jönnek be egymásnak. Amikor mondtam neki, hogy ennyire azért ne tegyen megjegyzéseket lányokra, mert én is hallom, mert nem esik túl jól. Mert én diszkréten kezelem a szerelmi ügyeimet. Ő meg mondta, hogy jaj, az csak poén, nem így viselkedne a lányokkal, ha bejönnének neki. De aztán mondta jó, nem csinálja többet. Még nővérem is megállapította a tavalyi osztályképről, hogy kedvesebb arca volt akkor, most meg ilyen "menő" gyerek lett, és olyan, mint a többi. Miért van ez?

A válaszokat előre is köszönöm!


2015. máj. 1. 20:44
 1/7 anonim ***** válasza:
Félek nem érné meg elolvasni.
2015. máj. 1. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

azért, mert eljátsza h miden rendben

pedig kur vára nincs

2015. máj. 1. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
*minden
2015. máj. 1. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

Micsoda egy kullancs vagy! Szakítottál vele, utána hülyítetted, megdugattad magad, megint dobtad, most meg azt várod el, hogy ne poénkodjon más lányokkal, mert neked nem esik jól?

Semmi közöd hozzá.

2015. máj. 1. 20:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Te nem akartál vele lenni, hagyd békén, semmi közös nincsen többé hozzá, azt csinál amit akar, nem vagy te az anyja. Dugasd mással magad.
2015. máj. 1. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
Nem kéne ilyen durván válaszolni. Tudom, hogy én sem cselekedtem helyesen. És elmondtam, hogy volt barátnője és nem is az zavar. Hanem hogy ne előttem. Mert szerintem ennyire tisztelni kéne a másikat. Mert én sem mondok szexuális töltetű dolgokat fiú osztálytársaimnak. Mert nem illik.
2015. máj. 1. 23:57
 7/7 A kérdező kommentje:
Különben meg azt is írtam, hogy nem bírtam már szexelni vele. Ő akart volna még.
2015. máj. 1. 23:59

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!