Jól teszem, hogy nem reménykedem, nem áltatom magamat?

A közös ismerőst is le kell építeni, ha szerinte normális dolog ilyeneket mesélni!

Lehet, hogy valamikor szeretett, de most már nem szeret.

Ennél nyilvánvalóbban ezt nem lehet kifejezni.

Ha fáj, ha nem akarod elhinni, akkor is ez az igazság.

Pasikon ne agyalj...

Én eljöttem páromtól, rajtam kívül álló okok miatt, sírva kért hogy ne vigyem el minden cuccom maradjunk együtt, majd megoldjuk hogy együtt legyünk. Szerettem, belementem. Ígérte, hogy keres. Na azóta is keres erre varrj gombot. Egyszer találkoztunk mikor a maradék cuccaim átvettem tőle, akkor letámadott, hogy miért nem vittem el mindent egyszerre, mikor közöltem hogy ő kérte hogy ne, csak pislogott. Majd miután felszálltam a vonatra, és feladta a bőröndöt, felszállt utánam a vonatra, a becenevemen szólított ahogy ő hívott mindig, és adott a számra egy puszit.

Nem, azóta se keresett, lassan két hónapja. Szerinted akkor ez is miért volt jó?

Azért mesélem el ezt, hogy akármit is mond, csinál ne legyenek képzelgéseid, hogy szeret, mert sajnos nem.

Amikor 8 hónap után otthagytam a pasim, mert úgy éreztem, hogy vége van, sírva könyörgött, hogy ne tegyem. A két méteres, két ajtós ruhásszekrény pasim könnyek között pakolta ki azokat a táskákat, amiket én már bepakoltam, tisztára megalázkodott előttem, hogy ne menjek el. Elmentem. De nagyon fájt a szívem, hogy ennyire fáj neki. 2 héttel később nem bírtam tovább, felhívtam, hogy hogy van, mert azóta sem bírtam kiverni a fejemből a képet, ahogy az ajtó előtt könyörgött. Amikor felvette a telefont, a háttérben hangokat hallottam. Mondta, hogy mennie kell, mert sír a gyerek, éhes. Már egy másik nővel élt, akinek volt 2 gyereke, fél évvel később feleségül vette. Szerinted???

Hát persze, hogy nem olyan, akit te ismersz, az nem olyan! áááá, dehogy!