Menni vagy maradni?

Az első komolyabbnak mondható kapcsolatomnál akkor döntöttem amellett, hogy kilépek, amikor már azt láttam, hogy nincs bocsánat arra amit velem tett az exem.

Később már akkor is ha olyan tulajdonságot fedeztem fel a másikban amiről úgy éreztem, hosszútávon nem viselem el. (Ilyesmi felett korábban szemet hunytam, pedig nem kellett volna. Megkímélt volna a későbbi megaláztatástól.)

A mostani kapcsolatomban igazából nem is mérlegre tett döntés volt, az amikor az eddigi közös életünk legnehezebb problémájával szembesültünk, mert nem volt kérdés, hogy együtt maradunk-e. Csak hát mégis egy ilyen esetben átgondolja az ember, mi lenne a legjobb annak akit szeret. Én elengedtem volna a férjemet, mivel a saját hibámnak éreztem a problémát, bár megszakadt volna a szívem.

A lényeg annyi, hogy már házasok voltunk, amikor kiderült, hogy nekem nem lehet gyerekem (pedig szerettünk volna), és bizony megkérdeztem a férjemtől, hogy most akkor mi lesz velünk? Marad, vagy megy? Elvégre melyik férfi maradna egy meddő feleséggel? Nagyon kevesen. Azt mondta ezt meg sem kellett volna kérdeznem. Egyértelmű, hogy én vagyok a fontosabb, ha én nem vagyok vele, neki nem kell másik nő, és gyerek se kell mástól.

Már pár év eltelt azóta, amióta megtudtuk ezt, nemrég ő is elment vizsgálatra, (kíváncsiak voltunk) és kiderült, hogy neki is minimális az esélye a gyerekre.

Szóval ennyi. Együtt vagyunk, a szerelmünk legyőzte ezt is, az élet nem állt meg:) Berendezkedtünk a kettesben töltött életre. Több szabadságra, közös, és baráti programokra, családi összejövetelekre, hobbikra, munkára...

Az átmeneti munkanélküliséget (mindkét oldalon, de szerencsére nem egyszerre), ezáltal pénzügyi gondokat, idegeskedést, stresszt, pl sokkal könnyebben emésztettük meg.

Fel kell tenni magadnak a kérdést, hogy boldog vagy e a kapcsolatodban, aztán a válasz alapján dönteni. Nálunk az, hogy egymással boldogok vagyunk-e, sosem volt kérdés. Szerintem ez a lényeg.

Én benne vagyok, de nem érzem magam boldognak.

A párom két véglet,minden megvan benne amit utálok egy pasiban és minden megvan benne amit imádok.

A legnagyobb probléma, hogy nem bízom benne,persze erre okot is adott.

Maradok még, de ki tudja meddig.

a legkomolyabb az volt, hogy folyamatosan veszekedtünk a különbségeinkből adódóan. más igényke, más érzelemkifejezés, más habitus, más értékrend. állandóan bántottuk egymást, hiába volt szerelem és erős kötődés, csak akkor nem veszekedtünk volna, ha magunkra erőltetünk egy álcát és elnyomjuk a valós érzéseinket. szóval nem tudtuk megoldani, szakítottunk. nagyon nehéz döntés volt, sokat áltattuk magunkat, de azt at elvet követtük, hogy addig maradunk együtt, amíg több a jó, mint a rossz. amikor már minden egyes nap veszekedtünk, hónapok(!!) óta, idővel tarthatatlanná vált a helyzet. (1 hónapra rá lett egy új kapcsolaotm, ami a legelejétől sokkal jobb, mint az előtő évek összesen az exemmel...)

minden problémát ez okozott időközben is (pl. nem éreztem, h fontos vagyok neki, ezért féltékenykedtem és hisztiztem, ő nem mutatta ki az érzéseit, mert a hisztiktől azt érezte, nem szeretem igazán, csak azért kell nekem, hogy valaki szeressen, stb), volt, hogy azt hittük, megoldottuk, de általában csak elnyomtuk az egészet.

23l