Éreztétek már így magatokat?

21 éves nő vagyok,a barátom 26 éves. Már 2 hónapja alkotunk egy párt,viszont az a baj hogy távkapcsolatban élünk és elég ritkán tudunk találkozni. Eddig összesen 4 randiról van szó. Azért nehéz megoldani a találkozásokat mert mind a ketten dolgozunk és általában mindig váltjuk egymást,viszont amikor csak tudunk beszélünk telefonon,sms-bem vagy neten,úgyhogy nem múlik el úgy nap hogy ne tudnánk a másikról valamit. :)

De az aggaszt hogy mivel alig vagyunk együtt félek hogy elmúlik a varázs és megszokott lesz a kapcsolatunk mert valljuk be távkapcsolatban élni így rossz.Szeretem meg szerelmes vagyok belé csak félek attól hogy unalmas lesz,és még csak most kezdtük el járni most ismerjük meg egymást.Testiség volt már köztünk az is remekül működik,jól kiegészítjük egymást. :)

Másnak is volt ilyen érzése? Bízok benne hogy nem csal meg,nem erről van szó.Hanem hogy idő előtt feladjuk a küzdelmet a másikért. :/ Lehet csak beképzelem a dolgokat és nincs semmi félnivalóm,csak annyi hogy ne ölje meg a táv a szerelmünket.