Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szeret vagy csak megszokás?

Figyelt kérdés

Előre elnézést, hosszabban leírom mi történt, aki veszi a fáradtságot és elolvassa, annak köszönöm. 2 éve vagyunk együtt a barátommal, de már kicsit sem érzem rajta azt, mint mondjuk 3 hónappal ezelőtt. Nem törődik velem annyit, és sokszor azt gondolom, csak a megszokás miatt van velem. Úgy érzem, mindent előrébb helyez nálam. Nem élünk még együtt, mindketten dolgozunk, így a munka miatt eléggé leszűkül a kör, hogy mikor tudunk találkozni. Sokszor azonban mást választ helyettem, és mikor együtt lehetnénk, akkor is inkább a kocsiját bütyköli, vagy a haverjával van. Nem igazán veszi figyelembe, ha bánt valami, megérti, de nem tesz az ellen, hogy ne rágjak be miatta. Tudom magamról, hogy néha gyerekesen viselkedek, de ő ezt elfogadta (elvileg), és mégsem tudja kezelni. Mára már odáig jutottunk, jobb lenne külön egymástól. Aztán még is abban állapodtunk meg, higgadtan majd vissza térünk rá. De amikor mondtam neki, hogy akkor este beszéljük meg, azt mondta jó, de megy át a haverjához. Mondtam neki rendben de előtte akkor tisztázzuk a dolgainkat, mert nem szeretnék vele várni, vagy eltusolni a dolgot. Elvileg szeret, de kicsit sem érzem azt, mert összegezve a leírtakat, nem kapok tőle elég törődést, időt, szeretetet. Ezt el mondtam neki is, de ő ezt nem így látja, sőt még el is küldött "máshoz", hogy majd más ad nekem akkor. Én mondtam neki, hogy ezeket tőle szeretném megkapni, csak egyszerűen nem fogja fel. Nem szoktam ilyen oldalakon segítséget kérni, soha nem is írtam még ide, de most teljesen kétségbe vagyok esve. Mert én szeretem, ő meg olyan, mintha csak lennék neki. Privát üzeneteket is szívesen fogadok, hogy lehetne orvosolni a problémát, mert én szeretném megoldani.


19/L


2016. febr. 8. 15:30
 1/8 anonim ***** válasza:

Ez a kapcsolat megmenthetőnek tűnik nekem még, de azon mindkettőtöknek dolgozni kell. Természetes, hogy egy kapcsolatban vannak hullámvölgyek, van amikor jobb van amikor rosszabb. De a szerelem csak az elején elég, egy kapcsolaton dolgozni kell, és újra és újra a másikat választani, még akkor is ha éppen nehéz. Ha képesek vagytok megbeszélni a dolgokat akkor ezen lehet segíteni. De én úgy látom hogy nem a te hozzáállásoddal van a baj. A párod hány éves?

20N (3+ éve kapcsolatban)

2016. febr. 8. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Ő 20 éves, és én voltam neki az első úgy mindenben, az első hosszú kapcsolata is én, de azért 2 év után már nem hiszem hogy az mentség, hogy nincs tapasztalata a dolgok megoldásában. Sok mindent tervezget velem, és mikor együtt vagyunk nincs semmi gond. De amikor külön..akkor mindig van valami.
2016. febr. 8. 15:40
 3/8 anonim ***** válasza:

Ne haragudj, hogy ezt mondom, de ennyi idősen inkább külön kellene folytatnotok. Hidd el ez már nem lesz jó.

Én beleestem ugyanebbe anno, mi nem mentünk szét és kicsit később jöttek ezek a gondok, de most itt vagyok 30 évesen terhesen és ugyanúgy egyedül, mint évekkel ezelőtt. Mert "hivatalosan" együtt vagyunk de már évek óta csak egymás mellett élünk. 19 évesen ismerkedj, szórakozz még és ne pazarold az időd egy ilyen kapcsolatra, mert nem lesz jobb. Fáj mert minden szakítás fáj, de ez átmeneti csak. Miért szenvedtek egymás mellett? Ahelyett hogy mindketten megtalálnátok azt akivel boldogok vagytok.Te tőle szeretnéd ezeket a dolgokat, de ehhez két ember kell. Ha ő nem ezt szeretné miért akarjátok erőltetni?


A másik lehetőség:

Ideig óráig húzzátok még ezt az egészet, de megpróbálsz nem gyerekes lenni, ő több időt veled tölteni, de ha ő már most is mást választ annak oka van, és nem hinném hogy meg fog változni. Aztán jönnek a hazudozások, majd kiderül van valaki más....


Kívánom, hogy ne így legyen,és megoldjátok ezt az egészet, de ennek így nem sok jövője van.

2016. febr. 8. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Mindig nehéz szakítani,de az írásod alapján én ezt gondolnám helyes döntésnek.Megszokásból vagytok együtt,erőlködtök vagy is inkább csak te viszont mindig ugyanoda lyukadtok ki és ez nem vezet sehova, csak úgy vagytok egymás mellett és nem meritek kimondani,hogy vége ennyi volt.Elfáradt ez a kapcsolat már,barátod is unja magát benne s neked se jó.19 éves vagy még előtted az élet,lehetsz még szerelmes és téged is szerethetnek. Persze ha egyszer összejönnél valakivel egy idő után ott is elmúlna a rózsaszín köd,de lehet az a pasi többet megtenne érted később is,nem kellene könyörögni a törődésért stb mert az már rég rossz ha így van.
2016. febr. 8. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
#3 sokszor én is így látom a helyzetet sajnos, csak egyszerűen én nem tudom elengedni, mert nagyon szeretem. És ezért szeretném ennyire veszettül megoldani a helyzetet. Nem tudom hol ronthattam el ennyire :(
2016. febr. 8. 15:43
 6/8 anonim ***** válasza:

Mert szereted vagy mert kötődsz hozzá mint ember, jó vele stb. Meg mert egy szakítás mindig nehéz és mindig fáj.


Esetleg adj magatoknak pl tavaszig időt beszéljétek meg kinek mi a gondja van-e értelme folytatni, stb. Aztán kompromisszum, ha tavaszig nem változik a helyzet akkor szakítás. Vagy szakítasz most, kihevered és tavasszal/nyáron már jól érzed magad szórakozol, ismerkedsz.. :) Nehéz döntés. Én 9 év után nem tudtam megtenni, még akkor sem, ha tudom hogy ez lenne a helyes, még terhesen is!

2016. febr. 8. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Arra gondoltam, hogy talán adni kéne magunknak mondjuk 1 hét gondolkodási időt, amíg mindketten átértékeljük a bennünk lévő dolgokat, addig nem találkozunk, nem beszélünk, és az 1 hét leteltével majd személyesen megbeszéljük, hogyan tovább. Mert ha valakit igazán szeretünk, akkor egy ilyen hét eléggé megterhelő. Így kiderülne mindkettőnk számára, hogy ő mit érez, és mi lenne a legjobb. Én meg majd szép csendben elfogadom, ha ne adj Isten úgy alakul, hogy vége lesz.
2016. febr. 8. 15:53
 8/8 anonim ***** válasza:
Lehet, hogy neki is szüksége van az egyedüllétre, az olyan kikapcsolódásra, amikor a haverjaival van. Ezzel nincs semmi gond, amíg nem megy a kapcsolat rovására. Egy kapcsolatot csak akkor lehet megmenteni, ha meg tudjátok beszélni a felmerülő problémákat, de ha ő nem hajlandó erre, akkor szerintem baj van. Mondd meg neki, hogy gondolja át a kettőtök helyzetét, és ha nem hajlandó leülni veled megbeszélni az egészet, akkor otthagyod. Ha nem beszél, akkor te sem fogod tudni kitalálni a gondolatait, viszont így akár évek is eltelhetnek, és elmennek az életed legszebb évei. Mindezt férfiként mondom, ha nem hajlandó kommunikálni veled, akkor már baj van.
2016. febr. 8. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!