Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Egyre nagyobb bunkó a barátom,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egyre nagyobb bunkó a barátom, mit csináljak?

Figyelt kérdés

Már amikor megismertem (2 hónapja), akkor látszott, hogy határozott, az egészségesnél talán kicsit nagyobb az önbizalma, irányító típus, meg hasonlók, de ez mostanra átfordult arra, hogy konkrétan paraszt és parancsolgat. Valamelyik nap nála aludtam, de nem éreztem jól magam, szóval este szerettem volna aludni, ő meg elkezdett cseszegetni, a vége konkrétan az lett, hogy olyanokat mondott, hogy "bújj hozzám, utoljára szólok". Utoljára szólok, ezt mondta!!! Én itt mondtam azt, hogy oké, szia, és otthagytam a francba, lent aludtam a nappaliban.... Reggel persze jött nyalni, hogy na hát csak ideges volt...csakhogy ez már nem az első volt, előtte egyszer pont szex közben hívott az egyik barátnőm fel (egyébként tényleg bajban volt és szüksége lett volna rám), fel akartam venni, erre kikapta a telefont a kezemből, elb.aszta a szoba végébe, és ilyet szólt : "kuss, enyém vagy". Azt hittem, pofánvágom.

Az a baj, hogy ezek egyre sűrübbek, és komolyan gondolja őket, már-már úgy érzem magam, mintha a pincsikutyája lennék, madzagon rángat és soha nem szólok neki vissza,nem merek, egyedül akkor hagytam ott, amit le is írtam..

A másik gáz, hogy amikor részeg (márpedig ha pia kerül a kezébe, akkor nagyon gyorsan saturészegre issza magát), vagy teljesen kiüti magát, fogom a fejét, hogy lehetőleg a wc-t hányja össze, és ne a padlót, aztán elájul a fürdőkádban, vagy iszonyatosan agresszív, egy barom lesz, és akkor inkább rá se nézek..

Szeretem őt, és tud nagyon édes és aranyos is lenni, de ezek amiket leírtam, egyre sűrűbbek, és nem tudok mit kezdeni ezekkel, nem tudom, mit csináljak, mert nem akarom, hogy alázzon és így bánjon velem...

18L, 19F


2016. ápr. 8. 22:36
1 2 3 4
 1/35 anonim ***** válasza:
96%

Ne várd meg,amíg megüt, afelé tendál a dolog....2 pofon után is nagyon aranyos lesz,meg szeret is.

Nem biztos, hogy megtörténik, de jó esély van rá.

Legyél észnél az emberrel!


Mennyire szól bele a dolgaidba?

Tisztelet, empátia, kommunikáció.

Hogyan álltok ezekkel?

2016. ápr. 8. 22:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/35 anonim ***** válasza:
97%

Egy dolgot tehetsz csak. Érzékeny búcsút veszel tőle.

Nem lesz jobb a helyzet, csak rosszabb. Ne cseszd el az életed egy barom miatt.

2016. ápr. 8. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/35 A kérdező kommentje:
Azért azt nem hiszem, hogy megütne, nyilván két hónap alatt nem ismertem meg teljesen, de szerintem inkább csak hangember...
2016. ápr. 8. 22:43
 4/35 anonim ***** válasza:
97%
Mi a francnak vagy még együtt egy agresszív részeg bunkóval? Nagyon szép jövőd lenne vele... De ha te meg ilyen hülye vagy, hogy ez kell neked hát viseld a következményét.
2016. ápr. 8. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/35 anonim ***** válasza:
22%

En no vagyok. Szex elott halkitsd le a telod: nem illik semmikepp se megnezni vagy felvenni kozben. Ne szoljon. A kis bnodnek ott van a mento, rendorseg ingyen telefonnal. Nem csodalom, hogy ideges lett a baratod.

En sose

m iszom alkoholt.

N

2016. ápr. 8. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/35 anonim ***** válasza:
94%

Meg fog ütni. Ezt halál komolyan mondom.

2 volt barátnőmnél is ugyan ez volt. A dolog már odáig fajult hogy elkezdte a faszija fojtogatni az egyik barátnőmet. Engem sírva hívott fel mindkettő anno.

Egyébként elég durva hogy 19 évesen ilyen. Mi lesz később atyám.

2016. ápr. 8. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/35 anonim ***** válasza:
100%
Számomra az a hihetetlen, hogy ezt a moslékot még mindig nem dobtad ki.
2016. ápr. 8. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/35 anonim ***** válasza:
84%
Abban igaza volt, hogy szex közben nem telefonálunk. Egyébként meg hagyd ott sos, nyilván azért bunkóbb egyre sűrűbben, mert többet is iszik. Épeszű nőnek nem kell egy agresszív részeges állat, aki előbb-utóbb meg is üti.
2016. ápr. 8. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/35 anonim ***** válasza:
100%

Ha 2 hónap után így viselkedik veled,mi lenne 2 év után?

Na ezen gondolkozz.

2016. ápr. 8. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/35 anonim ***** válasza:
34%
Nektek nőknek ez tetszik és kell....hát tessék most élvezd :))
2016. ápr. 8. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!