Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Egyre nagyobb bunkó a barátom,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egyre nagyobb bunkó a barátom, mit csináljak?

Figyelt kérdés

Már amikor megismertem (2 hónapja), akkor látszott, hogy határozott, az egészségesnél talán kicsit nagyobb az önbizalma, irányító típus, meg hasonlók, de ez mostanra átfordult arra, hogy konkrétan paraszt és parancsolgat. Valamelyik nap nála aludtam, de nem éreztem jól magam, szóval este szerettem volna aludni, ő meg elkezdett cseszegetni, a vége konkrétan az lett, hogy olyanokat mondott, hogy "bújj hozzám, utoljára szólok". Utoljára szólok, ezt mondta!!! Én itt mondtam azt, hogy oké, szia, és otthagytam a francba, lent aludtam a nappaliban.... Reggel persze jött nyalni, hogy na hát csak ideges volt...csakhogy ez már nem az első volt, előtte egyszer pont szex közben hívott az egyik barátnőm fel (egyébként tényleg bajban volt és szüksége lett volna rám), fel akartam venni, erre kikapta a telefont a kezemből, elb.aszta a szoba végébe, és ilyet szólt : "kuss, enyém vagy". Azt hittem, pofánvágom.

Az a baj, hogy ezek egyre sűrübbek, és komolyan gondolja őket, már-már úgy érzem magam, mintha a pincsikutyája lennék, madzagon rángat és soha nem szólok neki vissza,nem merek, egyedül akkor hagytam ott, amit le is írtam..

A másik gáz, hogy amikor részeg (márpedig ha pia kerül a kezébe, akkor nagyon gyorsan saturészegre issza magát), vagy teljesen kiüti magát, fogom a fejét, hogy lehetőleg a wc-t hányja össze, és ne a padlót, aztán elájul a fürdőkádban, vagy iszonyatosan agresszív, egy barom lesz, és akkor inkább rá se nézek..

Szeretem őt, és tud nagyon édes és aranyos is lenni, de ezek amiket leírtam, egyre sűrűbbek, és nem tudok mit kezdeni ezekkel, nem tudom, mit csináljak, mert nem akarom, hogy alázzon és így bánjon velem...

18L, 19F


2016. ápr. 8. 22:36
1 2 3 4
 21/35 anonim ***** válasza:
53%
És az ilyeneknek mindig van barátnője...
2016. ápr. 9. 09:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/35 A kérdező kommentje:

Ahj, lehet rosszul fogalmaztam több helyen, mert olyanokat írtok, ami egyáltalán nem igaz rá :( Én tudom milyen az a tipikus agresszív pasi, barátnőmnek volt egy, és az én barátom azért nagyon nem olyan. Ő alapjáraton egy nárcisztikus személy, tényleg vannak hülye dolgai, amiket leírtam a kérdésbe, de amúgy még egy akkora gyerek :( (jó, ez most így hülyén hangzik, hisz fiatalabb vagyok nála, de sokkal érettebb is) Ő egy nagyon egyszerű srác, ahogy megismertem, nem komplikál túl semmit, az ösztönei után megy, perszs ez nem mindig jó...

Soha nem tudna megütni, ebben biztos vagyok, ahogy írtam, ő inkább hangember, olyan "mivanmivanmivan?" típus :D de szerintem másra sem emelne kezet.

Ami pedig a piát illeti, nem úgy kell elképzelni, hogy hétköznapokon is egymás után gurítja le a söröket, erről szó sincs. Ha társaságban vagyunk, vagy bulizni megyünk, akkor szokott ez előfordulni...rosszul bírja a piát, 4-5 tömény már kiüti, de persze ezt nem vallja be :) na és emiatt van az hogy iszik, iszik, aztán egyszer csak az összehányt ágyból kaparom elő :/ (és itt is azt érzem, hogy egy nagyra nőtt gyerek) Az meg hogy agresszív lesz tőle, az sem igaz feltétlenül, ezt is rosszul közvetítettem. HA részeg, és mondjuk belekötnek, akkor nagyon gyorsan felmegy benne a pumpa, és agresszíven reagál. Akkor nagyon nem szeretem :/

De alapjáraton meg jól megvagyunk, nagyon sokszor aranyos, és érezteti hogy szeret, én is nagyon szeretem őt, csak nem kezelem jól, hogy néha ennyire dili...

Lelkiismeret furdalásom volt, mert a válaszaitok alapján úgy éreztem, hogy nagyon rosszul mutattam be őt :(

2016. ápr. 9. 09:32
 23/35 anonim ***** válasza:
95%
Akkor meg tök fölösleges volt az egész kérdésedet kiírni. Szeresd és vakard össze a hányásaiból még 50 évig.
2016. ápr. 9. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/35 anonim ***** válasza:
én csak annyit kérek szépen, h ne szaporodjatok, egyikötök se, mással se. Köszönöm szépen, ezért imádkozom, h a selejtesek ne szaporodhassanak.
2016. ápr. 9. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/35 Költőnő? ***** válasza:
96%
Kár volt kiírnod a kérdést. Mentegeted, ergo maradsz. Akkor még tűrd. Nem értem az ilyen csajokat. Nyaff nyaff így úgy, mikor még tenni kéne; áááá nem is olyan rossz ember, még amúgy szeret, meg amúgy kedves, meg amúgy én is szeretem. Hát akkor szeresd.
2016. ápr. 9. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/35 A kérdező kommentje:
Nem mentegetem, egyszerűen a válaszok miatt úgy éreztem, hogy túl rossz színben tüntettem fel. Minden megtörtént, amit eredetileg leírtam a kérdésbe, de az is, nagy mértékben igaz rá, amit a legutóbbi kommentemben írtam.
2016. ápr. 9. 10:29
 27/35 anonim ***** válasza:
97%

Narcisztikus személy. Ezzel mindent elmondtál. Ismerem a fajtát, majdnem 30 évig éltem együtt vele, az apám volt. Szerinted milyen ember volt, ha megkönnyebbültem, mikor öngyilkos lett? Neki is volt szerethető oldala, és tudott jó ember is lenne, de azt az oldalát már egyre ritkábban lehetett látni. Az ilyen ember egyébként borzasztó magabiztosnak tűnik, de valójában rohadtul nem az, ezt csak kifelé vetíti. Ezért is isznak. És ha veszélyben érzi magát, azonnal támad. Előbb-utóbb előkerül a pofon is, ha elfogynak az érvek.

Pátyolgasd csak, soha nem lesz érte hálás, és nem fog megváltozni. Egyre jobban el fog nyomni, téged fog hibáztatni mindenért, amiért valójában ő a hibás. Te meg még talán el is fogod hinni. Kérdés: Kért valaha bocsánatot? A kifogás az nem az, hogy csak ideges volt. Elhangzott a bocsánat szó, és beismerte, hogy hibázott?

Mondjuk szex közben felvenni a telefont bunkóság lett volna, de ez a reakció azért kissé sok.

2016. ápr. 9. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/35 A kérdező kommentje:
Mindig bocsánatot kér, ha ilyen van.
2016. ápr. 9. 10:48
 29/35 Költőnő? ***** válasza:
100%
Hát ez kb olyan, hogy leszúrok vkit, és miközben haldoklik, bocsánatot kérek. Mert akkor majd biztos nem leszek gyilkos.
2016. ápr. 9. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/35 anonim ***** válasza:
100%

Erős sarkítás, de igen, ha rendszeresen bocsánatot kell kérni, ott már gond van. Kérdező, olvasd el még egyszer a kérdésed. Most akkor mi az igaz?

Látom, hogy most elbizonytalanodtál, de figyelj oda! 2hónap alatt ennyit változott, akkor mi lesz később. Előbb-utóbb nem lesz bocsánatkérés sem. De ha lesz is, mire mész vele, ha folyton megbánt, megaláz? Gondolkodj el, hogy kell-e ez neked!

2016. ápr. 9. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!