Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Anyuci kicsi fia?

Figyelt kérdés

Úgy érzem, h a barátomat rettenetesen befolyásolja az anyukája és sokszor az ő véleményét előrébb helyezi, mint magát a kapcsolatunkat, amikből veszekedések vannak.

Egész héten nem láttam, ma is dolgozott, mondta, h csak este tudna jönni hozzám. Beleegyeztem, sőt még mondtam is, h felőlem 10-kor is beállíthat, nem zavar. Még is jobb, h eleve reggel mellettem ébred, minthogy délutánig várok, h láthassam. Persze az anyja kikelt magából, h "olyan későn már nem illik senkihez sem menni!", mert a pasim elkezdett találgatni, h még sem állít be olyankor, mert otthon se akarja hallgatni a szent beszédeket. Anyukája jól tudja, h egész héten nem találkoztunk és én "megengedtem", h még későn is jöhet, de akkor is "tiltani" akarja. Elhiszem, h ő a régi világban nőtt fel, de a fia már nem kisgyerek, 24 éves, aki ha szeretne hozzám jönni akkor nem kellene neki lelkiismeret furdalást okozni. Másik dolog, h félek, h a barátom ennyire befolyásolható, h nem mer kiállni a kapcsolatunkért és ebből később is problémák lesznek. Mit tegyek? Mit mondhatnék a barátomnak? Nem akarom anyukája ellen fordítani, de ez sem "egészséges", h beleszól abba, h mikor találkozzunk és mikor ne... :/


2016. ápr. 9. 20:30
 1/7 anonim ***** válasza:
93%
Ezt a csatát neki kell megvívni az anyjával, ez az élet rendje, egyszer fel kell nőni. Beszélgessetek ezekről az érzésekről őszintén, és ne próbálj meg az anyja lenni.
2016. ápr. 9. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
59%
Üsd agyon a banyát!
2016. ápr. 9. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
95%
Hát igen 24 évesen már azt hiszem ellent kéne mondjon ilyen helyzetben.
2016. ápr. 9. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:

Én nem akarok anyja ellen beszélni, mert normális nőnek tűnik tényleg. De anyum is már mondta, h olyan mintha féltékeny lenne rám, h vagyok a fiának... Mint aki lelkiismeret furdalást akarna neki okozni, h ilyen "későn" eljön hozzám. A bulizáshoz nem lenne késő? Az jobb lenne, ha mondjuk kocsmázni járna és berúgva menne haza, minthogy a barátnőjéhez menjen 10 órakor?...

Nem akarok a barátom anyja lenni, ezt még el sem mondtam neki, h mit gondolok az anyukája viselkedéséről!

2016. ápr. 9. 20:41
 5/7 anonim ***** válasza:
Ha ezt ő maga belülről nem érzi, hogy gebasz van, anyuka ide vagy oda, sürgősen állj odébb. Nem egy kapcsolatnak lett elég csúnyán vége ilyesmi miatt. Egy felnőtt embert ne az anyuka terelgessen. Más kérdés, hogy valaki az anyjánál lakik, ami a mai elcseszett gazdasági helyzetben már teljesen normális, mert igenis össze kell tartani. Én is az anyámmal lakom, mert máshogy nem tudunk kijönni, de akkor és azzal találkozom és azt viszek fel akit akarok. Mert felnőtt ember vagyok, anyám is felnőtt ember, ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy ki milyen vágású/stílusú. Két ember két külön élete. Mintha kollégisták lennénk. A tanácsát persze meghallgatom, de nem parancsolhat. Ha tényleg ennyire befolyásolható, jobb ha még időben ott hagyod. Ha a saját anyjával kapcsolatban nem tud a sarkára állni, akkor félek, hogy más területen is nyápic marad. Bocs, de ki kell mondani a szavakat, különben csúnya vége lesz. Adj egy esélyt neki, de kerek perec közöld vele, hogy üljön le az anyjával egy beszélgetésre. Ne utalgass, férfiak vagyunk, velünk szemtől szembe kell beszélni, éspediglen konkrétan, nem kerülőúton. Ha kitér a kérdés alól vagy elodázza, otthagyod. Egy ember elég, ha egy életet mérgez meg.
2016. ápr. 9. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
94%

Jól látod, ez nagy probléma, és nagyon gyakori. Le kell válnia, de van, hogy az anyák nem hagyják, mert attól érzik magukat valakinek, ha a pici fiuk még mindig a pici fiuk. A srácnak meg rohadt kényelmes valójában, nem kell harcolni, van, aki mos, főz rá, semmi felelősség. Inkább nem kockáztat, de beáldozza a férfiasságát.

Tényleg nem tudsz mit tenni, őszintén és érthetően elmondani az aggodalmaidat EGYSZER, és nem nyaggatni. Ha magától nem áll ki értetek, akkor hagyd ott, ne ragaszkodj hozzá! Hidd el, tapasztalatból mondom! Mi pici babával mentünk szét emiatt. Ha magától nem dönt radikálisan melletted az anyja helyett, akkor nincs mit tenni.

2016. ápr. 9. 20:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:
Igazatok van, de annyi a különbség, h még egyetemre jár a párom, idén fog végezni. A suli mellett dolgozik, koleszt magának fizeti, ruhákat ő vásárolja magának. Anyja annyit járul hozzá, h ha haza megy, akkor cuccokat kimossa neki, kaját főz és a 2 napot amit otthon van, az energiát amit fogyasztott megfizeti /ezeket mind amúgy is meg kell/. A kocsi felett a szülők rendelkeznek, ezért is nehezebb a dolog, h amivel tudna hozzám jönni, azzal sakkban tartják, mert ha azt mondják, h nem viheti el a kocsit, akkor nem viheti. Idén fog lediplomázni és alig várja, h a lábára álljon. Mondtam neki, h ha úgy adódik, akkor hozzánk költözhet, anyumék is megengednék, mert ők is látják, h milyen a helyzet náluk és h anyja mintha keresztbe akarna nekünk tenni, miközben én semmit sem ártottam neki, soha egy rossz szavam nem volt rá.
2016. ápr. 9. 21:09

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!