Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez ugye szerintetek sem párkapcsolat? Csak hétvégén találkozunk, és akkoris csak az autóban ülünk.

Figyelt kérdés
Szóval ennyiből áll a kapcsolatunk, hogy szombat este találkozunk pár órára, kocsikázunk, aztán valami erdő szélén megállunk és beszélgetünk, szexelünk. Vasárnap is ugyanez, bár néha feljön filmet nézni, ilyenkor viszont már nem szexelünk, mert itthon nem lehet a szülők miatt. Hozzá nem járunk egyáltalán, mert ott sem alkalmasak a körülmények. Hétközben pedig nem tudunk találkozni a munka miatt, igaz őt ez különösebben nem zavarja, mert nem is keres 2-3 napig, se telón, se neten. Szabadságok alatt elmegyünk együtt nyaralni, kikapcsolódni, olyankor rám szánja az idejét, de az év többi részében ilyen. Persze ezen nem is lehet változtatni, mert tényleg nem tudunk hétköznap találkozni, viszont a megoldás az együttélés lenne. Nos erre az a válasza, hogy albérletre nem hajlandó költeni, viszont saját lakásra sincs kilátása, nem is gyűjt, konkrétan nem érdekli a jövő. Én jövő évben veszek lakást (hitellel szülői segitséggel), arra azt mondta hogy szívesen összeköltözne velem úgy. Őszintén már belefáradtam ebbe, öregnek érzem magam ehhez hogy az autóban bujdosunk, szexelünk, hogy nincs valódi párkapcsolati életünk, és bosszant hogy ez őt nem is zavarja. 6 éve vagyunk együtt, abból az utolsó 3 éve így megy a dolog, azelőtt többet találkoztunk mert akkor még nem dolgoztam és tudtunk esténként találkozni.
2016. ápr. 23. 13:52
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem ő nem éppen úgy tekint rád, mint barátnőre.
2016. ápr. 23. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%

És vajon kik alakították ilyen silánnyá ezt a kapcsolatot?

Ti, ez a ti felelősségetek! Úgy alakítjátok a kapcsolatot, ahogy nektek tetszik. Az, hogy nem tudtok találkozni és amiatt lenne ilyen sz..r ez a viszony, az csak duma.

Párommal 3 éve távkapcsiban vagyunk, heti egy nap tali kb 8-9 órára a két város között, és mikor mind a kettőnknek jó, akkor egymásnál. De.. mi minden nap skype-on minőségi időt töltünk egymással, sokat beszélgetünk, ez viszi egyre előrébb a kapcsolatunkat. Ja, és nálunk, ha félévente van csak szex, amikor egymásnál vagyunk.


Ha már csak a szex a mozgatórugója, akkor az szexkapcsolat! D..gtok és kész, ingyen k..rvák vagytok egymásnak.


Ha te hajlandó vagy a változásra, ő meg nem, akkor szakítsatok és találj egy értelmesebb fazont magad mellé.

2016. ápr. 23. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
Ez nem kapcsolat. Csak kihasznál.
2016. ápr. 23. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 aperitif ***** válasza:
100%

Éééédes... ha veszel egy lakást, akkor szívesen hozzád költözik...


Nem, ez szerintem sem párkapcsolat.

2016. ápr. 23. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%
Ez még szexkapcsolatnak is elég harmatos.
2016. ápr. 23. 14:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
100%
Miért hagytad magad?
2016. ápr. 23. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
100%

Úristen.... ez komoly?! Kocsika, abban egy kis beszélgetés és aztán ugyancsak a kocsiban szex?!

Olvasni is borzalmas volt!

Jaj szegénykém, te nagyon odáig lehetsz ezért a senkiháziért ha ennyire hagyod magad.

Én sosem szerettem az ennyire igénytelen pasikat...

Bár ha már a 6 évet kibirtátok, akkor én az összeköltözés pár hónapját kivárnám, hogy vislekedik.


De nekem fura, hogy van hogy 2-3 napig nem is keres, se semmi. Nekem volt egy hasonló kocsikázós párkapcsolatom, jó, az párszor felvit magához, de egyszersem szúrt gyanút hogy csak este találkozunk, tökmindegy milyen körülmények voltak.

Na hát pár hét után dobott, volt másik nője.

Gondolhattam volna...


De nálatok kétlem hogy fenáll.

2016. ápr. 23. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
100%

Bexarok, ilyennek van barátnője...


A jelen körülmények ok h rosszak, de h nem törekszik semmire mennyire gáz már. Bezzeg a te lakásodba menne... :D

2016. ápr. 23. 18:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Csatlakozom az utolsóhoz, az ilyen bolondnak bezzeg van nője...
2016. ápr. 23. 18:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!