Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem akarok szakítani, de közben a kollégám is képben van?

Figyelt kérdés
Barátommal elég fiatalon jöttünk össze, több éve együtt vagyunk, nekem is, neki is volt ez előtt a kapcsolat előtt kapcsolata. Sokáig nem tudtam megbízni benne, mert féltem, hogy kutyából nem lesz szalonna és nem tudja feladni a régi életmódját, most mégis úgy látszik, mégis én leszek az, akivel problémák adódnak... Pár hónapja új fiú érkezett a munkahelyemre, első blikkre nagyon ellenszenves volt, külsőre is átlagos. Viszont beszélgetni kezdtünk, és nagyon megkedveltem, a személyisége miatt kezd egyre vonzóbbá válni számomra. Barátommal sokat veszekszünk, érzelmileg elég labilis vagyok, nagyon jól esnek most a kedves szavak. Viszont nem tudom, mik a kolléga szándékai, nem ismerem annyira, hogy megbízzak benne, és nem kockáztatnám miatt a kapcsolatom. Viszont egyre többször azon kapom magam, hogy eszembe jut, amikor a barátommal vagyok. Barátom már sejti, hogy valami nincs rendben, beszéltem is vele erről, de azt mondta, nem tud senki miatt változni. Mit tegyek? Mi a helyes ilyenkor?

2016. máj. 25. 23:18
 1/3 anonim ***** válasza:
61%

Szerintem a legfontosabb szerintem most az, hogy ülj le, tegyél rendet a fejedben és kérdezd meg magadtól, hogy amúgy neked tényleg bejön ez a pasas, vagy csak annyira ki vagy éhezve a figyelemre, kedvességre, hogy már ez is megfelel, mert kéznél van és ügyet vetett rád? Egyszer nekem is volt ilyen, és nagyon jót tett, hogy átgondoltam, mert aztán elborzadtam, mikor rájöttem, hogy nekem normális állapotomban eszembe se jutna egy ilyennel kezdeni, úgyhogy valamit sürgősen rendbe kell tenni otthon, hogy ne legyek ilyen elkeseredett.


Ez aztán az is lehet, hogy az otthoni szénádat rakod rendbe, vagy kilépsz a kapcsolatból és helyre teszed magad, csak az ne legyen, hogy egy szar kapcsolatban vagy és összejössz valami harmadosztályú pasival, azért, mert már az is jónak tűnik, mert ezt csak megbánnád.

2016. máj. 26. 01:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
0%
Semmi gond, érzelmileg labilis vagy, magyarán csak kislány vagy és nem egy érett nő. Amikor rád kacsint a kollégád szaladj vele a raktárba, tedd szét a lábad neki, a barátod, élettársad fejére meg szarj egy kupacot. Veszekedj vele, provokáld ki a veszekedéseket, annál több több okod lesz kefélni a melóhelyeden a fiúkával. Te nem akarsz szakítani, de a kollégád képeben van? Undorító kis éretlen cafka vagy. Állj elé, mondd meg neki, hogy te a kollégáddal akarsz kefélni ezután, ennyi lenne a dolgod. A jelenlegi barátod meg majd bocsánatot kér tőled, mert nem volt szűz amikor megismert téged. Jól látod, probléma van veled, de nem is kicsi. Úgy mindenestül szemétdombra való vagy.
2016. máj. 26. 01:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
77%

A 3-as hozzászóló nagyon sok olyan dolgot mondott, amiben van valami igazság.

Nem tudom megmondani mit csinálj és nem is akarom. A többi ember aki mondja hogy szakíts vagy ne szakíts, a barátnőid, ők nem élték meg ezt, nem érzik a te érzéseidet és nem élik a te életedet, nem élik a kapcsolatodat sem az aktuális barátoddal.


Dolgok amik feltűntek:

- Féltél, hogy kutyából nem lesz szalonna, nem tudja feladni a régi életmódját: itt számít hogy mi volt az az életmód, ami számodra elfogadhatatlan. + Barátod nem tud senki miatt változni.


Ha szenvedélybeteg volt, nőcsábász, vagy drogdíler és ez nem tetszik, azt meg tudom érteni. Ha az a bajod az életmódjával, hogy 20-as évei elején egy visszahúzódó srác volt, a szüleivel élt, vagy nagykanállal kavarta a teát, akkor ezek nem súlyos dolgok.

Mi az amiből meg kéne változnia? Rohadtul nem mindegy, hogy valaki félrekefél például vagy csak az a bajod vele, hogy sokáig dolgozik, belefeledkezik a munkába.


-Érzelmileg labilis vagy és sokat veszekedtek az aktuális barátoddal:

Az hogy érzelmileg labilis vagy, nem a barátod hibája, hanem a tiéd. Valszeg az új csávód (igen, így fogalmaztam) mellett is érzelmileg labilis leszel, de amíg tart az újdonság varázsa addig bizseregni fog az alhasad és nem zavarnak a rossz tulajdonságai.


-Nagyon jól esnek neked a kedves szavak. Nem tudod mik a kolléga szándékai, nem ismered annyira, hogy megbízz benne. Nem kockáztatnál miatta...

Minden mondatban Te, Te, TE... úgy beszélsz a kapcsolatról, mintha csak rólad szólna. Csak a te érzéseid, csak a te szempontod, csak a te szórakozásod, a te jólétedről van szó.


Az, hogy érzelmileg labilis vagy és belátod magadról, ez egyrészt szép. Viszont ezt szerintem úgy is használod, hogy mentegesd magad. Kijelented magadról, hogy ilyen vagy és kész, mert valójában nem akarsz változni. Igen, ez egy kislányos tulajdonság. Rengeteg nő van így manapság. Tipikusan olyanok, akik mélységesen megvetik azt a férfit, akin egy minimálisan is látszik még a gyerekkor, de a saját maguk életében nem hajlandóak belátni, hogy egy bugyuta kislány szerepében vannak.


Nekem is úgy tűnik, hogy meg akarod keféltetni magad és úgy fogod forgatni a szavakat, hogy a barátod kiakadjon, mondjon vagy tegyen valamit, amin majd felhúzod magad és akkor elég indokod lesz, hogy lelépsz és lefeküdj mással.


Bocs, hogy ilyen keményen írok én is, de sajnos ezt láttam és a tapasztalataim alapján is ilyen tipikus viselkedést képzelek el a nőktől. Egyre több olyan srác van, akivel indokolatlanul szakítottak.

2016. máj. 26. 02:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!