Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Vajon mi történt vele?

Figyelt kérdés

Vajon mi történt?


A párommal majdnem hat hónapig voltunk együtt. Azt tudni kell, hogy ő 35, én meg 23 vagyok. Pár napja szakítottunk, de nem igazán tudom, miért, úgy érzem nem mondja el a valós okot. Igaz, sokat veszekedtünk, de ezek sosem tartottak sokáig és leginkább abból fakadtak, hogy keveset tudtunk találkozni vagy én aggódtam érte, mert nem jelentkezett (ilyenkor besokallt, eltűnt a világ elől, eléggé magának való). De nagyon sok terve volt velem, hogy majd együtt élünk, miután összeszedi magát anyagilag (adósságok, pénzgyűjtés, most az apjával együtt él egy lakásban), veszünk egy kertes házat, de akár albérletbe is mehetnénk. Azt is mondta, hogy már a család része vagyok, "jegyzetelt", mit szeretek, hogyha majd tud, tudjon nekem ajándékokat venni, az anyukájának is be akart mutatni. Erre én persze mindig mondtam, hogy nekem nem kell. Egy hete még találkoztunk, nagyon jó volt minden, alig akartuk egymást elengedni, mondta is még, hogy hétvégén találkozhatunk, de nem mondja biztosra, következő héten meg mondta, hogy biztosan rá fog érni. Aztán azon a hétvégén kérdeztem, hogy mi van vele, írt, hogy elkezdett egy másik helyen is dolgozni és nagyon fáradt, most pihen egy kicsit. Másnap láttam, hogy tényleg nagyon fáradt és mondta is, hogy most szerdán is szabad a munkahelyén, így megy dolgozni a másikra. Mondta, hogy most egész nyáron ez lesz, jó, ha lesz két szabadnapja egy hónapban. Én meg kicsit felkaptam a vizet, mert azt hittem szerdán együtt leszünk, ő erre azt mondta, hogy "bocsánat, hogy rendbe akarom tenni az életem". Aztán később már azt írta, hogy pihentessük egy ideig a dolgokat, mert nagy a káosz az életében, este már szakítottunk, de úgy érzem, hogy csak mondvacsinált okokkal, hogy sokat veszekedtünk meg lehet, tényleg nagy a korkülönbség. Közben meg olyanokat mondott, hogy megborultak a tervei, nagyon sok mindent szeretett volna most, ami nem fér bele és egy kapcsolat is ilyen. Meg felbukkantak emberek a múltjából, akiknek nem kellett volna. És lehet, hogy 1-2 hónap, de akár 1 év is lehet, mire összeszedi magát és most nincs szüksége senkire, egyedül akar ezzel megbírkózni. Egy hete még azt mondta, hogy most már jó lenne, ha megismerném a környéket, ahol lakik. Mindig mondogatta, hogy szeret, nem is hinném mennyire, tervezett velem. Akkor mi történt? Arra gondoltam, hogy valami súlyos pénzügyi gondja támadt, ami eddig is volt, mert mondta, hogy kb. két év, mire rendesen együtt lehetünk, külön házban. Amikor megemlítettem a szakítás alkalmával, hogy szerintem az előző barátnői se viselték volna jól, ha nem tudtak volna együtt élni, akkor kicsit felkapta a vizet és mondta, hogyha nem zavart, hogy az apjával él, akkor miért mondtam ezt, én meg mondtam, hogy egyáltalán nem úgy értettem. Mert engem nem zavart soha a pénztelenség, mert én is elég rossz körülményekből jöttem. Ő volt, hogy mondta, hogy zavarja, hogy szülinapra, névnapra nem tudott semmit sem venni nekem és volt, hogy kölcsönkért tőlem. De azt mondta, ne várjak rá. Tudom, hogy szeretjük egymást, de nem tudom mitévő legyek.



2016. jún. 3. 17:29
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:

egyébként meg azt tudom mondani, hogy adj neki időt...amíg tudsz..ha szereted, és tudsz rá várni, akkor próbáld meg kibírni egy kicsit, amíg felépíti az önbecsülését..és ha esetleg beszéltek, elmesél egy apró sikert az életéből, akkor gratulálj neki, biztasd..persze ne vidd túlzásba. Ha érzi, hogy - akár pár lépéssel távolabbról - de őszintén bízol benne, szereted, és támogatod, akkor te mindent megtettél.


Ha ez sem elég, akkor pedig tovább kell lépni.


Ilyen az élet

2016. jún. 3. 18:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 A kérdező kommentje:
Bocsi, nem tűnt fel, hogy végig veled kommunikálok. Nem, tényleg nem a jól szituált harmincasokra vadászom, tényleg merő véletlen, hogy így alakult és az elején meg is ijedtem a nagy körkülönbségtől, de most már egyáltalán nem izgat. Én is így gondoltam, hogy hagyok neki időt, mert tényleg nagyon szeretem és tudok várni rá. Mások is azt tanácsolták, hogy várjak, hogy ő keressen.
2016. jún. 3. 18:23
 13/17 anonim ***** válasza:

akkor jó


és ne halj bele! :) itt a nyár, próbáld meg elterelni a gondolataidat.


szurkolok. tényleg :)

2016. jún. 3. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen az értelmes gondolatokat! Igyekszem nem belehalni, de nagyon nehéz, mert a sírás hullámai mindig rám törnek. :( Mondjuk vannak itt vizsgák, amikre nem ártana koncentrálni.
2016. jún. 3. 18:35
 15/17 anonim ***** válasza:
merülj bele a tanulásba, annak értelme is van, és talán eltereli a gondolataidat.
2016. jún. 3. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:

ne haragudj, de szerintem erre a férfira nem érdemes várnod... ha 35 évesen ilyen gyerekesen viselkedik, akkor később sem lesz jobb. érzelmileg és racionálisan is éretlen.

egyébként ez tipikus férfi büszkeség tényleg. azt gondolják, hogy a csillagoknak is éppen úgy kell állni, meg valaha is lesz olyan, hogy "minden rendben van". holott az életben folyton minden változik, és mindig vannak újabb kihívások, amiket meg kell oldani...

2016. jún. 5. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 A kérdező kommentje:
Gondolom egy hónap után nem kellene csodát várnom vagy bármi változást. Viszont olyan bután viselkedik... jó, mondjuk nehezíti a dolgokat, hogy egy helyen dolgozunk, én diákként, ő rendesen ott dolgozik, de nyárra nem tudtam másik állást találni és őszintén, nem is akarok annyira, mert szeretem a helyet. Ha szembetalálkozunk nem néz rám, kerül, ha meglátja, hogy ott vagyok, ugyanabban a sorban, inkább átmegy a másikba, édesanyám elől is kitér, "menekül". Persze, értem, hogy nem várhatom el, hogy minden ugyanolyan legyen, de nekem ez nagyon fáj. Mióta szakítottunk, nem is járok már a céges busszal, mert éppen elég bent látni a munkahelyen. Az öccse szintén ott dolgozik, ő tök normálisan viselkedik velem, gondolkodtam már rajta, hogy megkérdezem, hogy van a testvére vagy hogy miért utál ennyire, de nem hiszem, hogy bármit is mondana. Eszembe jutott már az is, hogy küldök neki egy szép hosszú levelet, feladó nélkül, mert akkor talán elolvassa. Az egy hónap ezelőtti énemhez képest úgy érzem, hogy jobban vagyok valamelyest, de még mindig nagyon hiányzik és napi szinten gondolkodok a miértjén. Persze egy hónap alatt nem várhatok semmiféle nagy változást magamban.
2016. júl. 4. 14:44
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!