Van itt olyan, akinek kötődési zavarai vannak a párja felé? Nem tudok a páromhoz úgy kötődni, ahogy kellene.

3 éve együtt vagyunk, néha nem is értem hogy jutottunk el idáig. Mindig is azt éreztem, hogy hiába szeretem, meg akarom tartani a 3 lépés távolságot. Sokszor érzem, hogy jobb lenne egyedül. Nem mással, hanem egyedül. Ő családot, házasságot, gyereket szeretne, én meg ahogy komolyodnak a dolgok, egyre inkább kihátrálnék, rettegek a házasságtól. Úgy érzem azzal hozzá lennék bilincselve törvényileg és nem akarom. Nem akarok gyereket se, nem akarok közös pénz dolgokat. Így is mindig azt érzem, hogy tartozok neki, ha vesz nekem valami ezt azt. Nem tudok tisztán szeretni és idegesít, ha "túlszeret", ha nagyon bújik. Mintha megijednék az egész komplett párkapcsolat dologtól, hogy függenem kell valakitől érzelmileg, és jobb lenne ha ő se kötődne hozzám annyira.

Igazából összességében az emberi kapcsolataim semelyike sem épp sikertörténet.

Néha el szoktam képzelni vajon mi lenne, ha nem lenne. Jobban érezném-e magam egyedül, de nem tudom reálisan ezt elképzelni. Tudom, hogy ez neki is rossz. Mondtam neki, ha ennyire családozni akar, akkor lehet nem mellettem kéne pocsékolja az idejéte, mert én még 3 évig legalább, biztos nem akarok szülni. Ő meg erre felcsattant, hogy nem akar öregen apa lenni (most lesz 34 éves,én meg 27). Tökre frusztrálnak ezek a dolgok. Az eljegyzési gyűrűmet se szeretem hordani, mert már azt is úgy érzem, hogy az annak a jelképe, hogy "az övé vagyok" Egyre feszültebb, és idegesebb vagyok. Azt érzem, hogy nem akarok senkit. Se őt, se más pasit. Úgy egyébként tök jól kijövünk, elég jól belelátunk egymás lelkébe. Tagadásban élek. Nagyon nem jó ez így. Mi a teendő ilyenkor? Pszichológus?