Hosszú távú (előreláthatóan kb két évig tartó) hullámvölgyet hogy lehet átvészelni, hogy a kapcsolat ne sérüljön? (hosszú kifejtés)

A párommal eddig albérletben laktunk, de a tulajdonos úgy döntött, hogy eladja, mi meg első sorban anyagi okokból (májusban lesz az esküvőnk, arra gyűjtünk, perpill nem engedhetnénk meg egy ugyanilyen színvonalú albérlet kéthavi kaucióját meg az első havi bérleti díjat, ha nászutat is szeretnénk az esküvő után) úgy döntöttünk, hogy jövendő anyósomhoz költözünk. A páromat ez nagyon érzékenyen érinti, 28 éves koráig ott lakott nála, velem együtt költözött ki tőle, és most nagyon fáj neki, hogy megint oda kell költöznie. Úgy számoltuk viszont, hogy ha ott maradunk másfél-két évig, akkor félre tudunk tenni annyit, hogy saját tulajdonú ingatlant vegyünk, és akkor az a bizonytalanság és állandó veszély, hogy eladják a fejünk fölül a lakást, mint most, az nincs. Az ő javaslata volt ez, nem én találtam ki, de elismerem, hogy nekem tetszik az ötlet. Jövendő anyósom egyébként szívesen lát minket, jóban vagyok vele, ő egyedül él egy hatalmas családi házban, bőven lesz saját életterünk mellette, ahogy neki is csak korlátozottan kell kerülgetnie, mert azt a két szobát foglaljuk majd el, amit amúgy is leginkább raktározásra használt.

Viszont a páromnak ettől a költözéstől, hogy harminc évesen vissza kell mennie az anyjához a feleségével, nagyon magas lett a stressz-szintje. Két évig éltünk együtt békében és teljes megértésben, soha egy rossz szava nem volt hozzám, ha összezörrentünk is valamin, annak nagyon hamar vége szakadt és egyből találtunk rá megoldást, leginkább azért, mert konkrét és kézzel fogható oka volt. De minthogy most az alapvető problémát nem tudjuk másképp megoldani, csak kivárással, így nem is nagyon van rá feloldás, szóval most kb minden nap veszekszünk, néha nagyon undok velem, csúnyán beszél, kiabál, és én félek, hogy ha ez előreláthatóan másfél-két évig fog tartani, eltávolodunk egymástól és a szerelem (részemről legalábbis) elmúlik. Továbbra is vannak nagyon cuki pillanatai meg amikor jókedvű, akkor ismét visszatér a régi énje, de néha már minősíthetetlenül viselkedik velem. Nem tudom, hogy ez változni fog-e esetleg, miután már ott élünk és látja, hogy ez nem is olyan szörnyű (főleg, hogy látja a megtakarítási számlánkon a növekvő számokat), de a jelenben nagyon rosszul esik, hogy ennyire nem tudja magát kontrollálni. Szeretnék segíteni rajta, de nem tudom, hogyan lehetne. Próbálok türelmes és megértő lenni ilyenkor, de nekem is elég heves a vérmérsékletem, hamar felkapom a vizet, bár tény, hogy gyorsan lenyugszom.

Szerintetek hogyan lehetne ezt megoldani? Úgy, hogy azért ő is kiadja magából a feszültséget, mert az sem jó, ha magában tartja (javasoltam neki egyébként a sportot, de ha velem is szeretne foglalkozni meg a hobbijával is néha-néha, akkor egyszerűen nincs annyi ideje rá). Mit tudnék én, személy szerint tenni, hogy ezen segítsek és megmentsem a kapcsolatot, vagy legalább életben tartsam, amíg nem ér véget ez az időszak?

Köszönöm a megértő és segítő válaszokat előre is.