Miért van az, hogy néhány ember jobban szereti a viszonzatlan szerelmeit, mint azt, aki viszont szereti és keresi és törődik vele?

Mert imádják a drámázást, a szenvedést, hogy olyan színjátékkal ruházhatják fela zeseményeket, amiket kigondolnak... én sem hittem el régebben ezt, de tényleg így van. Nő vagyok , de azt kell mondanom, hogy főleg nőktől tapasztaltam ezt. volt 1-2 ilyen női haverom és pffuu.. Isten mentsen az ilyenektől.

Szóval tényleg ez a kulcs: mert ez pezsdíti fel őket, ettől érzik úgy, hogy történik velük valami. A kapcsolat, amiben fogalalkoznak velük, abban semmi pláne nincs, semmi plussz. Unalmas nekik.

Részemről - szerintem- ezek az emberek nincsenek érzelmileg megérve egy kapcsolatra.

Ha a viszonzatlan szerelem viszonzottá válna, akkor a legtöbb embernél nem csökkenne emiatt a vonzódás iránta, szóval nem attól szeretik az emberek a viszonzatlant jobban, mert az viszonzatlan, hanem mert hozzá vonzódnak valamiért jobban.

Tudod, nem elég, ha téged szeret valaki, az ideális az, ha ez kölcsönös. Talán neked is volt már példa rá, hogy valaki olyan volt odáig érted, akihez te nem vonzódtál, és ő bármit megtett volna azért, hogy viszonozd az érzéseit. De ha nem is volt még ilyenben részed, képzeld csak el, mit tennél, ha ilyen szituációba kerülnél.

Lássuk csak...

Viszonzatlan szerelemnél a szerelem tárgyával nem vagyunk kapcsolatban. Nem ismerjük a személyisége apró részleteit, a hibáit, nem kell hozzá alkalmazkodni, nem kell konfliktusokat kezelni: egy ideál. Olyannak képzeljük el, amilyennek szeretnénk - és nyilván nem rossz tulajdonságokat képzelünk bele! Ő az, aki az álmainkban és vágyainkban mindig kedves, figyelmes, jókedvű, nincsenek problémái. Nem ébred mellettünk gyűrötten, mindig kellemes a lehelete, nem jön haza este fáradtan és morcosan a munkából. Ha elképzelünk vele egy randit, az álomszerű, minden részlete tökéletes!

Még ha elvben tudom is, hogy az illető nem tökéletes, nem kell megtapasztalnom a saját bőrömön, a hétköznapokban!

Egy valós kapcsolatban pedig percenként szembesülünk azzal, hogy a másik ember közel sem ideális, vannak problémái és a kapcsolat bizony sok alkalmazkodással és csiszolódással jár.

Ez olyan, mint amikor nézegetjük az utazási prospektust, a táj csodálatos, a szálloda hívogató, a programok izgalmasak. Aztán ha már ott vagyunk, akkor érezzük, hogy a tenger sótartalma csípi a szemünket, az ágy kényelmetlen, a szomszédok hangosak, minden este buli van, amitől nem lehet aludni, a kaja minimum fura, a programokon sokat kell gyalogolni a tűző napon...

A VALÓSÁG ilyen. Sok kellemetlenséggel és kényelmetlenséggel jár, de attól még meg lehet tanulni élvezni. Aki azonban álomvilágban szeretne élni, az nem képes felvállalni a valóság kényelmetlenségét, mindig inkább a fantáziavilágához ragaszkodik.

# 7: Úgy értettem, hogy nem vagyunk vele mély, kötődési kapcsolatban. Teljesen más mondjuk egy munkakapcsolat, vagy egy baráti kapcsolat, mint egy párkapcsolat. Egy munkakapcsolatban nem jönnek elő olyan konfliktusforrások, mint például a féltékenység, a birtoklási vágy, a testiség iránti igények eltérő volta. Egy munkatárssal, vagy baráttal közel sem kell annyit csiszolódni, kompromisszumot kötni, mint egy társsal.

Sőt: továbbmegyek, még az együtt járás és az együtt élés között is fényévnyi távolság van abban, hogy milyen szintű alkalmazkodást igényel a felek részéről. Nem véletlenül mondják, hogy lakva ismerni meg egymást...