Volt mar olyan parod aki kedves, aranyos ragaszkodo, humoros szoval megnyero szemelyisege volt. Majd kesobb egy szornyetegge valtozott, kifordult magabol?

Volt ilyenem, de nem hiszem, hogy pszichés zavar volt. Inkább miután úgy érezte, hogy "megszerzett" magának és én már "biztos vagyok", akkor levette a maszkját, és egy ellenőrizgető, irányításmániás, erőszakos állat lett belőle- néha megrángatott, kék-zöld foltokat hagyott rajtam, és még én voltam a hibás, mert "ellent mondtam neki", sose lehetett az, amit én szerettem volna, mert attól ő "papucs lesz", mindig mindent ő akart megszabni- mikor, kivel, hol találkozhatok, beleértve természetesen őt is, aki mindezek mellett nyilván lazán csalt fűvel-fával. Egyébként mindez olyan fél év-egy év után kezdett el lassanként megjelenni, nyilván nem egyik napról a másikra. Azért is tartott valami másfél évig a kapcsolat, mert addig el tudtam könyvelni ezeket különálló eseteknek, amik egy vita hevében esetleg sokakkal megtörténhet, na meg reméltem, hogy a kezdeti aranyos, szeretni való ember még visszatérhet valamikor. Hát, nem tért vissza.

Aztán nagyot nézett, amikor elhagytam, és kezdte a pitizést, mint a legelején. Valahogy máris kedvesebb lett, egyből nyitottá vált a korábbi javaslataimra, de már nem kajáltam be. Őszintén nem hiszem, hogy pszichés zavara lett volna, simán csak megjátszotta magát az elején. Nyilván tudta, hogy az "igazi" személyiségével esélye nem lenne nálam (vagy bárki másnál), és szerintem ez sok hasonló esetben így van, amikor időközben kiderülnek a dolgok.

Szerintem egy fajta emberi természet illetve tulajdonság hogy is mondjam: "elpusztíthatatlan" dolog. Hiába van valaki élete párjával, a rossz tulajdonságai mindig a vérében lesznek, ami szerintem ha kikívánkozik, akkor nem lehet vissza tartani.

Gondolok itt az exemre: Utólag kiderült, h ő minden barátnőjét megcsalta és nem hiába hagyták őt el, ahogyan ő azt nekem anno bemesélte. Akivel most együtt van nő (akivel megcsalt engem), vajon mennyi az esélye, h nem fog/ nem lépett még félre mellette? Nagyon minimális.

A női hiszti, féltékenység is ilyen. Ismerkedős fázisnál mindenki a legtökéletesebb énjét igyekszik mutatni a másik felé, majd a "megszokás" stádiumban már előbukkannak a rossz szokások... Így értelmezem a kérdésedet :)

Itt két dolog játszik szerepet.

Az egyik, hogy a kapcsolatok kezdeti időszakában mindenki (!) kivétel nélkül idealizálja valamilyen mértékben a párját. A nekünk nem tetsző tulajdonságokról egész egyszerűen nem veszünk tudomást, nem jut el a tudatunkig. Olyannak látjuk a párunkat, amilyennek mi szeretnénk. Aztán lekerül a rózsíszín szemüveg (egyénfüggő, hogy kinél mikor: ez lehet pár hónap, vagy akár sok év is), és onnantól egyre inkább elkezdjük látni a másik hibáit is.

A másik oldal pedig, hogy bizonyos személyiségzavarokban szenvedő emberek (különösen a dramatikus klaszterbe tartozók: nárcisztikus, hisztrionikus, borderline) a felszínes kapcsolataikban nagyon megnyerőek és vonzóak, ám a mélyebb kötődési kapcsolataikban ambivalens viselkedést hív elő belőlük a kötődés érzése. (Hiszen pont a mély kötődési (jellemzően szülő-gyermek) kapcsolataikban szerezték a sérüléseiket, ezért számukra a kötődés ijesztő, veszélyes, amire akár szélsőséges viselkedéssel képesek reagálni.

Az esetek többségében a két tényező együttesen játszik szerepet. A személyiségzavaroknak ugyanis vannak érzékelhető jelei a felszínes kapcsolat állapotában is, de a szerelmes másik a rózsaszín szemüvegén keresztül ezeket nem érzékeli.

3. vagyok (történetesen pszichológus hallgató :D )

Az, akinek komoly pszichés zavara van (pl személyiségzavar) az nem igazán tudja hosszú távon tudatosan elrejteni. Mondjuk egy bipoláris zavarnál- ami legjobban hasonlít ahhoz, amit említesz- a hangulatingadozásai teljesen magával ragadják az embert, képtelen ellenállni nekik, amikor a legmagasabb hangulati szinten van, akkor nem tud lenyugodni, folyton lelkesedik, pörög, tervezget, de amikor a legmélyebb pontján van, akkor egyik napról a másikra mély depresszióba esik, és úgyszintén képtelen ezt bármilyen módon megjátszani, leplezni, enyhíteni (kivéve, ha rendesen jár terápiára meg szedi a gyógyszereit meg ilyesmi, de akkor meg nem ér meglepetésként a dolog, az ilyesmit nem szokták nagyon eltitkolni). Egy skizofrén esetében meg- csak hogy menjünk egyre drasztikusabb kórképek felé, bár ez már tényleg nem is a személyiségzavar területe- amikor éppen pszichotikus rohama van, az nem nevezhető tudatosan elnyomhatónak, az nem fog a házasságig váratni magára mondjuk. Kivéve, ha közvetlenül a házasság másnapján abbahagyja a bogyók szedését, de ez nem hiszem, hogy túl gyakori lenne.

Szóval, a legtöbb személyiségzavarnál azért nem jellemző, hogy egyáltalán képesek lennének tudatosan elnyomni a problémát, pont ezért számít pszichés betegségnek amúgy sok esetben, mert nyilván mindenkinek vannak sötét pillanatai, sötét oldalai, a probléma akkor merül fel, ha ezekkel nem tud megküzdeni és képtelen rá hatni, elrejteni, késleltetni akár. Szóval ott, ahol ilyen esetek vannak, ott vagy tudni lehet, hogy valami probléma van- kivéve persze, ha akkor jelentkezik először maga a tünet-, vagy nem tudja tudatosan irányítani.

De minthogy csak hallgató vagyok, tessék fenntartásokkal kezelni a fentieket, egy szakképzett, gyakorlott pszichológus simán ellentmondhat nekem. De amennyit tudok az ilyesmiről, az alapján ezt tudom mondani.

Ezek az emberek nagyon jól tudják magukról, hogy ők milyenek valójában, emiatt nem szabad, hangsúlyozom: nem szabad elhinni azt, hogy a másik tökéletes és igen, kell beszélni a rossztulajdonságokról is, nem csak eltusolni.

Nem biztos, hogy ez már zavar jele, csak neked kell legyen egy "dekóder" a füleiben és a szemeid előtt, hogy a színjáték elemeket és effekteked elismerd és jól értelmezd. Nem könnyű, de valamennyire bele lehet szokni.

Az egyik barátnőm ilyen volt. Amikor megismertük egymást, teljesen normálisnak, néha még racionálisnak is tűnhetett volna, ha nem rontotta volna el a hisztizéssel. Később egyre inkább elkezdett hisztizni mindenért, ha valami nem úgy alakult ahogy ő akarta, egyre inkább próbált irányítani, manipulálni, érzelmileg zsarolni. Folyton ártatlannak állította be magát. Mindig mindenért engem okolt. Szerencsére sosem hagytam magam. Nem tűröm el ha valaki irányítani próbál. A gyerekes hisztis irracionális féltékeny viselkedés miatt baromira megutáltam és a fejéhez vágtam mindent. Mármint a tényeket. Ezen röhögött egy darabig, hogy milyen hülyeségeket találtam ki, és ezzel megint bántani akarom őt... Neki hiába mondtam a nyers tényeket. Nem fogta fel, mert nem akarta felfogni.

De miért vagy kíváncsi idegenek problémáira? Nem elég a sajátod?