Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Érdemes még küzdenem ezért a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Érdemes még küzdenem ezért a kapcsolatért? Hosszú lett, tudom, köszönöm, ha végigolvasod.

Figyelt kérdés

Kicsivel több, mint egy éve tartó kapcsolatban élek, mely a kezdeti boldog (?) hónapok után egyre hanyatlóban van, úgy érzem, a Párom hozzáállása miatt. Azt, hogy “szeretlek”, fél éve hallottam utoljára, a gondok is nagyjából akkor kezdődtek. Sajnos az ezt megelőző kapcsolatom bántalmazó jellegű volt, konkrét életveszély, verések, borzasztó dolgok történtek velem, de talán a mostani Páromnak köszönhetően is, sikerült kilépnem a pokolból. Párom szerint ennek a bántalmazó kapcsolatnak is van ahhoz köze, hogy Ő nem érzi azt, amit éreznie kellene, nem villanyzom fel, nem hozom lázba, “nincs odáig értem”, hiszen ez “rám nyomja a bélyegét” és nem tudok igazán önmagam lenni. És Ő belement valamibe, hitt valamit, hogy én majd valamilyen leszek, de nem így lett… mostanában azt is sokszor mondja, hogy az elején sem érezte, amit kellett volna, de várta a csodát… Arra, hogy akkor miért mondta, hogy szeret, nem tud számomra értelmezhető választ adni.

Egy nagyvállalatnál dolgozunk, igaz, más részlegen és együtt is élünk, az talán hiba volt, hogy annyira a kapcsolat kezdetén összebútoroztunk, de más választásunk nem volt. Az utóbbi évben sajnos sok magán- és munka jellegű problémám volt, ezeket mindig átbeszéltük, de talán túlságosan is, a Párom szerint ezek is csak demotiválták és erre senkinek nem lenne szüksége. Úgy érzem, olyan problémákról van szó, melyeket egy Társ megért és nem a terhet látja benne, hanem segít megoldani. Erre Ő azt mondja, Ő senkinek nem akar a megmentője lenni. Elég különc világnézettel rendelkező férfiról van szó, de én nagyon szeretem és kész lennék leélni vele az életem. Ha…

Sajnos az utóbbi hetek, hónapok veszekedéssel teltek, többször mondta, hogy elköltözik, komoly lépéseket azonban soha nem tett. Néha igazán csip-csup dolgokra mondja, hogy na most aztán tényleg szakítsunk Azt mondja, szeret, a Társának tart, de nem szerelmes belém és Ő elképzelt egy érzést, egy ideát Álmai Nőjével, amit irántam nem érez. Én azonban még rosszabb napokon is azt látom a gesztusaiban, hogy szeret (vagy csak szeretném, ha így lenne és ezért látom így), Ő mégis azt mondja, hogy nem. A szex (szerintem) nagyon jó, tökéletes kettőnk közt, Ő ezt az átlagos szintnek véli és azt ,mondja, nem nagyon hozom lázba (ehhez képest gyakran és szenvedélyesen kezdeményez). Rengeteget beszélgetünk veszekedés közben is, azt mondta legutóbb, hogy ez nagyon hiányozna neki, ha nem lennék, úgy érzi, egy darabját veszítené el. 30 év fölöttiek vagyunk, én már nem ezen szeretnék agyalni, hogy mikor pakol össze. Gyermekünk nincs és nem is biztos, hogy szeretnénk, akár egymástól, akár mástól. Az, hogy lenne valakije, fel sem merül bennem. Felvetettem a közös lakásvásárlást is, Ő jelenleg semmiképp nem akarja.

Ez a helyzet nekem is rossz, Vele szeretnék lenni, de nem így.

Mit tanácsoltok? Érdemes-e még küzdenem a szerelmemért, hiszen az én érzéseim biztosak, csak Ö ilyen rapszodikus? Létezik ilyen férfitípus, aki idősebb korában is fél az elköteleződéstől? Vagy csak nincs tisztában az érzéseivel? Azt is elfogadom, ha csak én reménykedem, mert szerelmes vagyok. Értelmes válaszokat várok, köszi.


2016. dec. 9. 19:17
 1/10 anonim ***** válasza:
Nem érdemes. Találsz jobbat. Ebben a kapcsolatban csak Te vagy egyedül.
2016. dec. 9. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
Semmi értelme.
2016. dec. 9. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:

Azt hitte majd megváltozol érte, nem így lett, de nem mer szakítani.

Szerintem tedd ezt meg helyette!

2016. dec. 9. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
Ezt meg csak nem is neveznem kapcsolatnak... sokkal inkabb "hapek varakozasa az igeretes uj puncira, mikozben azert nem szeretne maganak verni, igy fenttart valami viszonyfelet egy novel, aki mellett van ingyen punci, meleg etel meg otthonfele". Es az vicc hogy ezt kulonosebben nem is takargatja eloled.
2016. dec. 9. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:
3.: Mire gondolsz? Miben szerette volna, hogy megváltozzak? (bár az már régen rossz)
2016. dec. 9. 19:37
 6/10 anonim ***** válasza:
Lépned kell. Kilépni. Nem szeret és nem akar már Téged, csak ő valami miatt ezt nem mondja ki nyíltan.
2016. dec. 9. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
4.: elfogadom, ha így van, ahogy írod, de akkor miért nem megy el? egyébként állítása szerint neki úgy is jó, ha otthon kiveri és alszik.
2016. dec. 9. 19:49
 8/10 anonim ***** válasza:

Jaj te.

En kilepnek. Nem szeret. Elvan. De nem az igazi.

2016. dec. 9. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Olyanokat írsz, amiért egy egészséges lelkületű ember már rég dobbantott volna. Elhiszem, hogy az előző kapcsolatod egy kalap kaki volt, de a mostani is az. Mondjuk ő "legalább" nem ver meg... Gondolom valami ilyesmire gondolsz, de hidd el, amit ő csinál az is a bántalmazó kapcsolat egyio formája. Ha van önbecsülésed, kilépsz ebből a kapcsolatból!
2016. dec. 9. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

Kérdező, te magad írtad!


"És Ő belement valamibe, hitt valamit, hogy én majd valamilyen leszek, de nem így lett… mostanában azt is sokszor mondja, hogy az elején sem érezte, amit kellett volna, de várta a csodát… "


"Azt mondja, szeret, a Társának tart, de nem szerelmes belém és Ő elképzelt egy érzést, egy ideát Álmai Nőjével, amit irántam nem érez."

2016. dec. 9. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!