Férfiak nők, nektek mi bajotok van?

Vannak emberek, nem is olyan kevesen, akik függenek a másiktól pszichésen, nem egyszer anyagilag is, főleg ha van már pár gyerek is. El sem tudják képzelni, hogy egyedül maradjanak ebben a cudar világban. Így inkább elviselik a megaláztatásokat, hazudoznak önmaguknak hogy megérdemlik és a párjukban igaza van, aztán minden megy tovább. Persze hozzájárul az is, hogy egy szituáció sem fekete vagy fehér, tehát a bántalmazó, pofont kiosztó férfi/nő is tud aranyos, romantikus lenni, ami egyből "elfeledteti" az előtte kiosztott taslikat vagy ordítozást.

Meg van az a szituáció is, amikor valaki teátrálisabb természet, és esetleg kiszínezi a történteket, panaszkodik folyamatosan. Van olyan ismerősöm, aki drámai színjáték közepette elő tudja adni, hogy neki milyen rossz a helyzete a lelki bántalmazás miatt, a valóság pedig az, hogy 6. éve nem dolgozik és otthon ül, ha pedig szóvá teszi a másik, akkor felháborodik.

Lelkiekben gyengék ezek az emberek, és nem az eszükkel gondolkoznak. Nem becsmérelni akarom őket, mert nem tehetnek róla, ők ilyenek.

Ezt el kell fogadni hogy nem mindenki egyforma.

Rengeteg olyan helyzetet láttam már ahol én kapásból rúgtam volna ki az illetőt. Más meg olyan összeveszések , feljelentéssel való fenyegetőzések után is úgy borul a màsik nyakába mintha a szitkok soha el sem hangzottak volna. Megmondom őszintén , engem nem igazán érdekel.....nem az én életem . Mindenki úgy alakítja ahogy tudja , vagy éppen akarja. Én távoltartom magam az ilyen emberektől.

Általában a bántalmazó fél erősen nárcisztikus hajlamú, aki megpróbálja a másikat letörni, sérteni az önbizalmát. Miután ezt megtette, már könnyebb dolga van, mert egy erősen önbizalomhiányos ember nem gondolja azt, hogy neki több jár, neki jobb is lehet, hanem megelégszik annyival, amennyi van. Ettől egyfajta függőségi viszony jön létre, hiszen Nincs más, nincs jobb->csak ezt érdemlem->nem is keresem a jobbat, mert ennyi az, amennyi jár. A bántalmazó fél pedig igyekszik mindenféle lekicsinylést, megalázást elkövetni, ami arra jó, hogy csorbítsa a másik embert. Miután a másik ember ezt elszenvedte, ő pedig átváltott szeretetteljesbe, így íz illető jogosan érezheti azt, hogy igen, jó kapcsolatban vagyok, mert Józsi/Pista/Ede/Akárki milyen jó ember velem...

https://www.youtube.com/watch?v=d9JjyvHv9A4&list=PLkiRS-lB3I..

Az a gond velük, hogy akarat gyengék, önállótlanok, és szükségük van az életben maradáshoz valakire, aki megadja nekik a biztonságot. Megmondja, hogy hová menjen, mit csináljon, mindent elintéz helyette, mondhatni gondoskodik róla.

Az ilyen partner nem azzal kezd, hogy odacsap kettőt, hanem határozott, domináns, "hagyjad, cica, majd én megoldom".

Nem ritkán olyan közegből jönnek, ahol eleve ez a "normális": a férfi szava szent, a nő ku.ssol, alsóbbrendű, és ha kap pár pofont évente, az még belefér a rendezett családi életbe. Vagy napi szinten pofozkodás megy, és az első emberhez odaköltözik, akihez lehet. Mondjuk 16-18 évesen a pasijához.

A pasi meg szépen elszeparálja még jobban. Először azzal, hogy nem kell neki dolgozni. Aminek ugye eleinte még örül is a csajszi, hogy hú, most neki nagyon jó dolga lesz.

Aztán azzal, hogy nem mehet sehová egyedül, összeugrasztja a szülőkkel is, elmaradnak a barátok, csak ők vannak egymásnak ketten.

Az ilyen pasinál gyorsan jön az elhatározás, hogy lánykérés legyen, meg kisbaba. A csaj itt már könnyes szemekkel rebeg hálát, hogy micsoda szerencse érte, hogy talált ilyen férfit.

Na, aztán jön a realitás a demó verzió után!

Mire elcsattan az első egy-két pofon, addigra már nem tud fordulni segítségért senkihez, saját jövedelme nincs, gyerek viszont van. Vele nem mehet az utcára.

Az első pofon persze még véletlen, jön a nagy fogadkozás, virágtenger, bonbon, kényeztetés az ágyban.

Soha többé nem fordul elő!

Aztán persze de, sőt csak rosszabb lesz, mert a pofonok sokasodnak, az udvarlás meg rövidül vagy elmarad.

De a csapda megmarad: nincs hová menni, egyedül egy szobát se tud kivenni, a szüleivel évek óta nem beszél, barátai nincsenek, a gyereknek ruha kell és kaja, az utcára nem mehetnek.

Ja, és persze a jolly joker: "TE mehetsz, de a gyereket úgyse viheted, meg úgyse kapod meg". Már csak azért is marad, mert elhiszi.

Annyi különbség, hogy ha nekem (nekünk) mondd ilyet a pasi, hogy nem enged dolgozni, akkor felhúzott szemöldökkel megkérdezzük, miért, ki kért engedélyt? És ha továbbra is el akar nyomni, akkor megköszönjük az eddigi szép emlékeket, és lelépünk.

Ugyanis nekünk már arra sincs szükségünk, hogy legyen mellettünk egy irányító, parancsolgató férfi, aki megmondja mi lesz, mit csinálunk, és helyettünk gondolkodik. Mi az ilyet páros lábbal rúgjuk ki.

Így már el se jutunk arra szintre, mikor rabok vagyunk a saját otthonunkban.

#6-os, egyetértek veled, de ez nem kizárólag a férfiakra jellemző. A fizikai bántalmazás nagyrészt igen, már csak a testi adottságokból kifolyólag, de a verbális és lelki bántalmazás a férfiakat ugyanúgy érinti és megtörheti.

Sajnos a saját családomban van egy férfi, akit teljesen betört az asszony. Pontosan ugyanaz a függőség alakult ki, amit leírtál, csak fordítva és fizikai bántalmazás nélkül. Az anyagiak felett az asszony kizárólagosan dominál, ő osztja a feladatokat minden téren, annak ellenére, hogy a férfi dolgozik egyedül. A kapcsolata megromlott a családunkkal, bár a beszélőviszony megvan, már soha nem mond a férfinek (se) senki semmit, mert úgyis visszamondja a lotyónak. Az egyik gyerek pszichés fejlődésével komoly bajok vannak, már óvodában, iskolában javasolták a részletes vizsgálatot, természetesen anyuka szerint semmi gond nincs, apuka ebben szolgalelkűen támogatja :( Az egykor önálló és tök pozitív, vidám természetű pasiból maradt egy talpnyaló mamusz, aki böfögni sem mer engedély nélkül. Az utóbb évben pedig alkoholba fojtja az egészet ahelyett, hogy kirúgná páros lábbal a ribit. Persze a nyilvánosság előtt szigorúan védi, mintha az élete múlna rajta, mi meg állunk tehetetlenül.