Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ez komolyan ekkora probléma...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez komolyan ekkora probléma lenne? Komolyan úgy csinál, mintha ufó lennék, csak mert az étrendemen változtatnék.

Figyelt kérdés

Még hónapokkal ezelőtt kitaláltam, hogy lassanként szeretnék átváltani a vegetáriánus étrendre (azaz, a helyes neve a "peszketáriánus", aki halat, tojást, tejtermékeket mind fogyaszt, csak kifejezetten húst nem). Egyrészt morális okokból, másrészt mert már nem is esik annyira jól a húsfogyasztás, annyira valójában nem igénylem, mint mondjuk eddig.


Ezen a párom olyan patáliát csapott, és azóta is úgy lovagol rajta (miközben én akkor egyszer felhoztam a gondolatot, és azóta se beszéltem róla), mintha azzal jöttem volna, hogy ezentúl az ISIS elkötelezett híveként vasárnap templomokat robbantok fel.


Évek óta együtt vagyunk, és ő úgy ismert meg, mint aki szereti a húst. Valóban, nem hazudtam, egy jó kis sült kolbász vagy egy félig nyers bélszín utánozhatatlan, de ha egyszer nem esik jól minden egyes nap, akkor miért egyem, csak azért, mert ő így ismert meg? :D És nem arról van szó, hogy most nekiálltam vegán tüntetéseken részt venni vagy az identitásomba beépíteni a dolgot, hogy kb már a bemutatkozásnál is ezzel kezdjem, simán és egyszerűen csak nem akarok húst enni, pont. Mintha bárkinek olyan sok köze lenne az én étkezésemhez, komolyan. Nem ítélkeztem eddig sem, ez után sem fogok, nem kezdek el propagandavideókat linkelni facebookon, semmi ilyesmi.


Ő meg azóta is azon lovagol, hogy ha én morális okokból (is) hagyom el a húst, akkor biztos őt is elítélem (idővel) azért, mert eszik. Merthogy ez a személyiségemnek egy olyan hirtelen és drasztikus változása, hogy ő mégis, honnan tudhatná, mikor jut eszembe hirtelen vallásosnak lenni vagy esetleg nem őt szeretni.


Ez szerintetek jogos a részéről? Valóban ilyen nagy dolog lenne? A személyiségemmel ez ennyire kapcsolatban lenne?


Amúgy, rá nézve semmi gyakorlati következménye nincs. Mindketten büfén ebédelünk, ha otthon főzök, akkor vagy halat sütök mindkettőnknek, vagy ő külön kap husit. Étteremben sincs semmi probléma, és nem is híresztelem ezt mindenkinek, minden irányba, hogy esetleg "szégyenkeznie" kellene.


2017. febr. 1. 12:39
1 2 3 4 5
 1/48 anonim ***** válasza:
100%
Amennyiben nem akarod ráerőltetni a dolgot, akkor teljesen érthetetlen a reakciója. A saját tested, azt eszel, amit akarsz. Nem tudom, ennek miért kéne konfliktushoz vezetnie egy párkapcsolatban.
2017. febr. 1. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/48 A kérdező kommentje:

Hát én se értem.


De hátha a nagyközönség meg tudja nekem mondani :)

2017. febr. 1. 12:51
 3/48 anonim ***** válasza:
15%
Azzal, hogy nem eszel húst, szélsőség vagy, ez pedig ellenszenvet válthat ki.
2017. febr. 1. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/48 A kérdező kommentje:
Rengeteg ember van, aki nem eszik húst, és mellette amúgy teljesen normális. Szerintem ez nem tartozik a szélsőséghez. Vagy hát nem tudom. Ahhoz tartozna?
2017. febr. 1. 12:55
 5/48 anonim ***** válasza:
1%
Nem ez a természetes, így nyilván ahhoz.
2017. febr. 1. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/48 anonim ***** válasza:
8%
Nekem csak az a bajom a magadfajtákkal,hogy belemagyarázzátok,hogy ez mennyire rendes dolog tőleek,meg mennyire egészséges,közben meg a legtöbb vega csak azért csinálja,hogy felkeltse a figyelmet,hogy ő mennyivel különb,mint a másik ember és őt mindenki fogadja el meg tisztelje emiatt.Ismerem a fajtádat.
2017. febr. 1. 13:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/48 A kérdező kommentje:

De hát a páromon kívül más nem is tudja rólam. Jó, most kiírtam erről a kérdést, de csak mert konfliktusokat okoz köztünk. De egyébként meg hogy kereshetném már ezzel a feltűnést?

Amúgy nyilvánvalóan nem járulok hozzá ezzel a dologgal a világ jobbá tételéhez, nem fognak csak az én lecsökkent húsfogyasztásom miatt kevesebb állatot leölni, nekem simán csak nincs hozzá gusztusom, és amikor eszek, akkor sem esik jól. Olyan igazán nagyon jó embernek sem tartom magam (pusztán emiatt), lenézni se nézek le senkit, csak mert nem osztja a nézeteimet. Most hogy ezzel mi a baj...?

2017. febr. 1. 13:09
 8/48 anonim ***** válasza:
100%
Érthetetlen a párod felháborodása. Az ember változik az évek folyamán. Sose legyen ennél nagyobb baj a kapcsolatotokban!
2017. febr. 1. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/48 anonim ***** válasza:
0%

A vegákkal általában valami gond szokott lenni, ezért a legtöbb ember kerüli is őket. Valószínűleg nála is ez lehet, csak nem mondja ki, nem akar megsérteni. Szerintem a te szinteden nem kellett volna kijelentened ezt a változást, megteheted, hogy nem eszel húst ha nem kívánod, anélkül, hogy különcködnél.


Egyébként kíváncsiságból, egész pontosan milyen "morális okok" mentén lehet kizárni halon kívül minden más állatot?

2017. febr. 1. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/48 anonim ***** válasza:
21%
Mivel a hús nem egészségtelen, sőt, egyes vitaminok csak abban találhatók meg, így normális embereknek felfoghatatlan, hogy miért hiszi vki magát jobb embernek attól, h ő nem eszik húst. Nem egészséges dolog. Ha nem esik jól sok húst enni, akkor nem eszel ennyi. Attól nem kell ilyne h.lye korlátozásokat tenni, h mostmár vega vagyok és soha nem eszek húst, mert semmi értelme
2017. febr. 1. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!