Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ezek után ti mit tennétek a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ezek után ti mit tennétek a helyemben?

Figyelt kérdés

Át akartam menni a barátomhoz több napra. Eljött értem, de hamarabb a megbeszéltnél, így csúsztam az otthoni dolgaimmal és emiatt. Már az út alatt vágta a fejeket, odaérve hozzá meg csapkodott, dobálta a dolgokat. Így én félrevonultam, hogy majd megnyugszik. De nem szólt hozzám semmit. Aztán amikor kérdeztem hogy mi a baja, nekem esett, hogy én semmit nem csinálok csak a szobában gubbasztok, meg hogy akár haza is mehetnék... Elmondtam, hogy ez nem igaz, csak láttam hogy ideges és hagytam lenyugodni. De mintha meg se hallotta volna. Azt mondta hogy inkább menjek haza, mert ezért fölösleges itt maradnom. Kérdeztem, hogy azt akarja-e, ez az utolsó szava, hogy menjek haza és igen mondott. Elkezdtem öltözni, mire elkezdett sírni, hogy ő egész nap nem evett és hogy még én is ilyen vagyok vele, és ezt fújta, meg se hallotta amit mondtam neki, aztán elkezdett szidni engem... Onnantól már nem szóltam hozzá semmit... Kocsival hazahozott, a cuccaimmal meg előrement, letette őket az ajtó elé, majd szó nélkül elhajtott!

Most meg hívott 3x, de nem vettem fel a telefont, mert idegesen nem akartam beszélni vele. Aztán meg rámírt Facebookon, hogy én hogy lehetek ilyen szívtelen, meg hogy csak kihasználom őt, meg semmibe nézem...


Miért viselkedik így? És ezek után mégis mit lépjek?


2017. febr. 23. 19:10
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Ez egy idegbeteg hülyegyerek.
2017. febr. 23. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
Ja és ő bebeszélte magának, még hogy én át se akartam hozzá menni, az otthoni dolgokkal való csúszás miatt. De hiába mondtam neki, hogy ez nem igaz, meg se hallotta...
2017. febr. 23. 19:12
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

Kellet volna a napi játszmaadagja. Szerintem hagyd a fenébe.

30/f

2017. febr. 23. 19:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%
Nem tudom,talán főznék egy teát és néznék valami jó vígjátékot.
2017. febr. 23. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%
Hát én tuti kiröhögtem volna. Még hogy a nők hisztisek... :D
2017. febr. 23. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%
Nem azért de elég idegbetegnek inkább zavarodottnak tűnik a párod. El kéne gondolkozni hogy van-e értelme folytatni ezt a kapcsolatot ami még hozhat problémákat a jövőben.
2017. febr. 23. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim válasza:
sokszor fordul elő vele? azért kèrdezem mert ìrtad hogy nem evett egèsz nap. olyankor az én fèrjem is hisztis... (meg kell őket etetni. :D) viszont ha, rendszeresen csinál ilyet minden ok nélkül akkor felejtős...
2017. febr. 23. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!