Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Csak azért monja, mert mással...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Csak azért monja, mert mással már nem is tud megbántani vagy ártani nekem?

Figyelt kérdés

Volt egy egy hónapos kapcsolatom egy mániákus depressziós nővel. Szociopata tüneteket is produkált mert mindenről és értsd mindenről hazudott nekem a "kapcsolat" alatt. Nem fogok regényt írni, de ugye sorozatos szakítási kísérletek (öngyilkossággal fenyegetett, majd más általi megveréssel) után bedobtam a törülközőt. Ezt követően jött hogy terhes, amit én előttem elvégzett negatív teszt után szintén egy újjabb hosszú beszélgetésben adtam tudtára, hogy hagyjon békén örökre. Most 4 hét elteltével beállított a munkahelyemre, hogy valójában ő már túl van a 3 hónapon és megtartja. Mivel válasszal nem várt meg, ezért még kérdőre se tudtam vonni, hogy akkor szerinte a negatív tesztek mik voltak.


Tulajdonképp érdekelne, hogy ezután mi jöhet még a távoli jövőben, olyanoktól akiknek volt szerencséjük ilyen elmebetegekhez.



2017. márc. 5. 23:18
 1/5 anonim ***** válasza:
12%

Jó lenne nem "őrült"-nek titulálnod őt.


Üdvözlettel: Egy másik "őrült". Nem poénból ilyen aki ilyen.

2017. márc. 5. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 Noblesse Oblige ***** válasza:
100%

Tény, hogy nem voltál felkészülve erre a nőre és a vele való kapcsolatra.

Távol tartásit tudsz kérni.

2017. márc. 5. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%

Jó lenne nem "őrült"-nek titulálnod őt.


Üdvözlettel: Egy másik "őrült". Nem poénból ilyen aki ilyen.


A válaszíró 47%-ban hasznos válaszokat ad.

# 1/2 Időpont ma 23:23 Privát üzenet

Szerinted ez a válasz nem hasznos.


bocsi, tényleg nem akarlak megbántani, de ha nem örült, akkor mi??? ezek már nagyon beteg dolgok, nálam már túlmennének minden határon. Ha tudod, hogy gondok vannak veled és nem poénból vagy ilyen, akkor arra nem az a megoldás, hogy rászólsz másra, hanem először magaddal old meg a problémád, keress pszichomókust vagy stb, hidd el nem szégyen. a másik meg az, hogy nehogy még neked álljon feljebb, mert használni meri valaki ezt a jelzőt, amikor tökéletesen illik a személyre, ugyan is ez rohadtul nem normális. Mármint tudod, tönkretenni más életét nem szép dolog.. lehet te nem poénból vagy ilyen, de nem várhatod el, hogy más tolerálja.

2017. márc. 6. 00:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

3:

Nem akarom védeni az 1-est, de ez sajnos betegség, amit nem tudnak irányítani.

Több ilyen embert ismertem/ismerek, nagy részük tisztában van a betegségével, kezelik, hidd el, gyógyszerrel még van, hogy rosszabb...

Alapjáraton sokkal ragaszkodóbbak amúgy, mint egy egészséges ember, de ha bekattannak, jön a birtoklási kényszer, ami hozza ezeket a hülyeségeket, amiket kitalálnak, de ez nem szándékos, na...

Mást nem lehet tenni kérdező, csak távoltartani magad tőle.

2017. márc. 6. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Én már felajánlottam neki segítséget milliószor, de semmi megoldást nem hajlandó elfogadni. Mindig megígéri hogy békén hagy, de utána újra előjön valami hülyeséggel. Nekem sem volt először egyértelmű, de már rájöttem én vagyok itt az áldozat. Ezért érdekelne, hogy még mire számíthatok, mert nem akarok veszélybe kerülni és a hozzátartozóimért is aggódok (már többször szóba kerültek ők is).
2017. márc. 6. 13:11

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!