Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kincs705 kérdése:

Normális az, hogy apuka feljár a volt feleséghez, mondván a fiához megy/3 éves/, és órákat tölt a volt közös lakásukban a volt feleséggel/akit elmondása alapján utál, engem szeret/ minden héten? Amikor autóval 30 percre lakunk, és hozhatná hozzánk?

Figyelt kérdés
Kíváncsi vagyok mások véleményére, azért, hogy lássam én gondolom jól vagy éppen rosszul. Mert szerintem ez nem normális így! A párom szerint én látom rosszul. Történetem röviden: A párommal lassan 3 éve élünk együtt, mindketten elváltunk. Amikor megismerkedtünk nekem volt egy 10 éves kislányom, neki pedig akkor született a fia. A párom és az akkori felesége már terhesség előtt szakítani akartak, nem szerették egymást. El is hidegültek egymástól, s a volt feleség úgy viselkedett, hogy tudni lehetett, hogy csalja a párom, de nem volt rá bizonyítéka. Amikor terhes lett, a párom nem hitte el, hogy ez a gyerek az övé, azután a megcsalás is kiderült, a volt feleség a főnökével csalta a párom, és még terhesen is tartotta vele a viszonyt. Elköltözés, viharos válás, veszekedés, gyűlölet. A gyerek születése után csináltatott a párom apasági vizsgálatot, a volt feleség is nagyon izgult nem tudta kié a gyerek. Sajnos a páromé, ezen nem lehet már változtatni. Amikor mi megismerkedtünk épp ez zajlott, végig asszisztáltam az apasági vizsgálatig mindent, bíztunk benne, hogy nem a páromé. Hiszen egymásba szerettünk és közös csemetéről álmodtunk, s végképp le akartuk zárni a múltat. De ez nem így lett. Kérdésem:a párom nagyon szereti a fiát, minden héten látni akarja, de a nővel nem akart egy fedél alatt lenni, így elvitte a pár hetes babát mindig az anyukájáékhoz bébihordóban, hiszen azok a szomszéd tömbben laktak. Lett egy durva vita köztük és nem ment többet az anyukájáékhoz . Normális az, hogy egy éves gyereket akkor már, nem hozott el a közös otthonunkba, mondván kicsi, mi messze lakunk (kb. autóval 25-30perc) inkább ott ült a "gyűlölt" nővel együtt a nő lakásán? Két éves kora óta hétvégenként már elhozza, de hétköznapokon még mindig oda feljár és együtt közösen vannak. Elmegy hetente megfürdetni már majd három éves a gyerek de ez nem változott.

2017. márc. 25. 14:25
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
12%
Szerintem reszeli az exfeleségét. Itt az utcában is van egy ilyen pár. El nem váltak hivatalosan ugyan, de évek óta külön élnek, viszont a pasas heti 2-3x jön a nőhöz, hogy lássa a most már 14 éves fiát (aki amúgy beteges, allergiás mindenre kb./. Szerintem dugnak is.
2017. márc. 25. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%
Igen, normális. 3 éves kor előtt nem is köteles hosszabb időre odaadni a gyereket. Lehet, hogy a saját otthonában tud vele jobban foglalkozni. A férjem is "hazajárt" a gyerekeihez sokáig, (pedig ott sem volt túl jó a viszony), mikor összeköltöztünk, akkor kezdte elhozni őket teljes hétvégére hozzám.
2017. márc. 25. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
71%
Ezeket a nagy elhideguleseket, ami kozben azert osszehoznak meg egy gyereket, sosem ertettem :').
2017. márc. 25. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%

Magyarul hétvégére elviszi hozzátok, csak hétköznap nem? Nyilván hétköznap este nem fér bele, hogy egy órát kocsikázzon a gyerekkel. Igen, normális.

Amúgy tök jó fej vagy, hogy így izgultál, hogy nehogy a pasidé legyen a gyerek. Le akartad zárni a múltat, de a te gyereked gondolom nem probléma.

2017. márc. 25. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%

érdekes elhidegülés, ahol még azért összehoznak egy gyereket.


"s végképp le akartuk zárni a múltat."

Igencsak érdekes egy mondat annak tükrében, hogy neked is van egy hozott gyereked. Az nem számít? csak a másiké?

2017. márc. 25. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
100%
Tök normális. Ahogy előttem is írták, hétköznap azért a pár óráért még egy órát utaztatni a gyereket, na az lenne a fura. Ill. az a párodnak is felesleges plusz utazgatásokat jelentene, ahelyett, h érdemben időt töltene a gyerekkel (vagy veled, ha már...).
2017. márc. 25. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
100%

Teljesen normális 3 éves kor alatt nem is szokták jóváhagyni a bíróságon a gyerek elvitelét az otthonából, pláne nem 30 percnyi távolságra. Az már másik város gondolom. Az apukának így is mázlija volt, hogy az ex a párhónapos babát elengedte vele lakáson kívülre. Bíróság nem ítélt volna meg ilyen láthatást.


Szerintem nem szexelnek, nem vagy a toppon emberileg, a kapcsolatotok pedig nem lehet valami fényes, ha nem bízol benne.

2017. márc. 25. 16:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
76%
Sosem értettem, minek potyogtat az gyereket, aki azt se tudja, hogy a következő évben ki mellett ébred. A kérdésem rád,kérdező, és a mostani párodra is vonatkozik. Azt mondod, hogy közös gyerek az álmotok, te jó ég, előbb legyen már szilárd a kapcsolat, és bízz meg már annyira a férfiban, hogy tudd, nem enyeleg az exfeleségével. Találj más hobbit, nem kell szülni mindenkinek, aki csak rád mosolyog...
2017. márc. 25. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
De naiv vagy..... Ha már rég válni akartak akkor hogy a f.aszba lett terhes a nő??? Jaa úgy, hogy őt is dugta. Nincs több kérdésem.
2017. márc. 25. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 A kérdező kommentje:
Amikor mi megismerkedtünk, már az én gyermekem megvolt, vele együtt fogadott el, vele együtt akart. Ha nem is jól éltek nyilván még lefeküdtek hébe hóba egymással mert férj feleség voltak. Amikor kiderült hogy terhes a nő már kuderülr az is hogy a főnökével van viszonya. Akkor engem még nem ismert, mikor megismerkedtünk már ment ez a kétségbeejtő dolog. Az lett volna mindenkinek a legjobb úgy a gyereknek is meg a páromnak is ha ez a gyerek nem az övé, hiszen szereti felelősséggel tartozik érte, de a válás elkerülhetetlen volt. Ha nem az övé ezzel a nővel nincs többé kapcsolata, így viszont mindig is lesz a gyerek miatt .Erre értettem, hogy lezárhattuk volna a múltat. A nővel való múltat, nem a gyerekre gondoltam.
2017. márc. 26. 16:33
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!