Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tegyek, ha a családom nem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tegyek, ha a családom nem jön ki a párommal?

Figyelt kérdés

apáék vettek nekem egy lakást, ahova együtt fogunk költözni a párommal. Az első pár hétben a párom mindent félredobva jött segiteni építkezni, kivett szabadságot ,stb, tökre lelkes volt, ötletei voltak. egyik naprol a másikra azt vettem észre, hogy alig birom odarángatni. beszélgettünk, és elmondta, hogy rosszul esett neki, hogy nem bíztak rá kb semmit, meg amikor csinált is vmit, nevelő anyám elvette tőle és nem hagyta, hogy csinálja. Arról nem is beszélve, hogy egész nap dolgozik, és hulla fáradt, de meg úgy is rohant oda a házhoz segíteni. s teljesen elment tőle a kedve, főleg azok után, hogy apam azt mondta, hogy a párom nem segit szívesen, mert nem az övé a lakás. pedig ez egyáltalán nem igaz, és én el is mondtam neki is, amit feljebb irtam. Mégis, azóta is valahogy azt érzem, hogy haragudnak ra valamiért.

És látszólag semmi problema, birják egymást,de sajnos érzem, és a párom is érzi, hogy valami nem stimmel. egyszerűen apám elmegy mellette, nem fog vele kezet, nem szolnak hozza neveloanyammal... és azt mondta a párom, hogy annyira elege van ebből az igazságtalanságból, hogy rá fog menni a kapcsolatunk es hogy ő nem hajlandó odajönni. az előbb felhivtam telefonon és tiszta ideg volt, és azt mondta nekem, hogy apámék miatt rám is haragszik, és elege van belőlem is meg az egész rohadt családomból is... de nem tudom mit vár... nem választhatok közülük, de akkor most el fogom vesziteni őt? vagy most mi van??? Eddig mindig mindent meg tudtunk beszélni...


2017. ápr. 3. 13:51
1 2
 11/15 A kérdező kommentje:
ilyen nagy leülések eddig nem voltak, mert tulajdonképpen ma tudatosult bennünk is ez az egész. eddig is sejtettük, hogy valami nem stimmel, de ma eszméltünk rá. Azért irtam, hogy megvédtem, mert apám már egyszer kétszer beszólt rá, vagy állított olyat, ami nem igaz. És mivel ez ma tudatosult bennünk, így holnap fogok vele beszélni, négyszemközt :)
2017. ápr. 3. 17:43
 12/15 A kérdező kommentje:
koszi szepen a válaszokat, megoldodott a problema :)
2017. ápr. 3. 21:48
 13/15 anonim ***** válasza:

És hogyan oldódott meg, hogy talán az én pici problémámnál is segítsen.


Én attól félek (abból kiindulva, hogy írtad, ha beköltöztök, elfelejt minden problémát párod), hogy soha nem fogja magáénak érezni a lakást.

Én nagyon kiharcoltam, hogy ne szóljanak bele mit hogyan akarok, milyen bútor, milyen padló, ezt le is nyelték zsörtölődve, hogy ők más bútort választottak volna, de még mindig érzem, hogy nem az enyém a lakás, hiába változtattam mindent. Most már ott vagyok, hogy bármi centiméter ami rájuk emlékeztet, azt szedem le és cserélem le, mert nem akarom az ők "szellemét" a lakásban érezni.


Nem tudom nálatok hogy volt, és hogy a pasid sok jó ötletéből mi lett megvalósítva, de nekem évek kellenének, hogy megbarátkozzak egy olyan konyhával mondjuk amit nem úgy akartam felhúzni, de szülők így húzták fel, mert ők jobban tudják.

2017. ápr. 4. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 A kérdező kommentje:
Hát még beszélnem sem kellett velük, mert észrevették, hogy nincs rendben valami. Párom is nyelt egyet, miután kitombolta magát, nameg persze megbeszéltük a dolgokat és megnyugtattam. Aztán apám kezet nyújtott neki :D, meg mindenki jófej volt vele, és szent a béke. Meg elmagyaráztam a páromnak, hogy ez amúgy náluk ilyen időszakos... van, hogy valami nem tetszik nekik, durrognak, aztán elfelejtik, és hogy ne vegye fel, mert ők is jót akarnak a maguk módján, és ez nem is ellene szól igazából. Mi mindannyian olyanok vagyunk, hogy megpróbáljuk megoldani a dolgokat, és a másik szemszögéből is megnézni. És mind elfogadjuk a másikat úgy, ahogy van. No meg persze azért a párom is hajlamos eltúlozni a sértődéseit, de ezt Ő is tudja :D Szóval szerencsére nálunk ez így megoldódott, és ha máskor is lesz ilyen, akkor már jobban tudja Ő is kezelni.
2017. ápr. 7. 10:40
 15/15 A kérdező kommentje:
Meg mi megbeszéltük a párommal, hogy majd amikor már ott lakunk, akkor úgyis alakítgatni fogjuk, és ami nem tetszik, vagy nem lett olyan, mint szerettük volna, azt úgyis átalakítjuk majd :) Én speciel örülök, hogy egyáltalán ilyen módon lett lakás, és nem hitelből, meg stb, mert ez is nagy szerencse ha úgy nézzük. És tudom azt is, hogy a szülők jót akarnak, és ezt Ő is tudja.
2017. ápr. 7. 10:42
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!