Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért jött össze velem ha kompromisszumképtelen?
2 éve vagyunk együtt. Tegnap este óta kb utálom. Külön aludtunk. Tegnap megint felhoztam a gyerektémát. Megint azt mondta dolgozzak még ennyi nem elég, nem keres milliókat hogy eltartson egy gyereket. Jól keres. Bar kereshetne többet de neki az számít hogy most a haverja a főnöke. Hü.lyére dolgozza magát. Előtte lévő helyen kevesebbet dolgozott több pénzért. Én 32 múltam. Mielőtt össze jöttünk előtte 6 évig nem volt senkim mindig naplopó idiótákba botlottam.
Mostani páromnak a horgaszat az élete. Az első egy évben alig járt el. Tavaly alig voltunk együtt mert folyton egesz hétvègés versenyekre járt. Mondtam neki szépen változtasson ezen mert magányos vagyok. Erre még több versenyre elment. Megbeszéltük múltkor idén csak öt hétvégére megy el. Ezen kívül sok olyan hétvége van melyeken kiállításokon dolgozik. Tegnap kiderült több másik versenyre is akar menni. Totál kiborultam. Úgy érzem ezt az embert semmi más nem érdekli csak a hobbija. Én pedig egyre idegesebb vagyok. Eljár felettem az idő. Kérdeztem tőle mikor megismerkedtünk miért nem szólt a horgásszenvedélyéről? Annyit mondott nem tudhatta előre hogy ennyire utálom ès hogy nem tudom elfogadni.
Ő most lesz 42.
Nem akarom rád hozni a frászt, de akkor lehet hogy elbizonytalanodott.
Hogy most bennetek vagy csak a gyerekkérdésben ezt nem tudni...
10-es vagyok.
Azért nem szakít veled, mert így kényelmes neki, amikor kellesz, akkor ott vagy, "kiveszi" belőled illetve a kapcsolatotokból azt, amire neki szüksége van, a többi meg nem érdekli (pl hogy te mire vágynál). Mondom, én is hasonló kapcsolatban voltam, és rájöttem, ha boldog akarok lenni, ki kell lépnem belőle, és egy olyan embert keresnem, akivel összeillünk és azonosak az igényeink. Sokat szenvedtem én is a kapcsolat "helyrerakásával", de végül rájöttem, hogy nem illünk össze, ennyire egyszerű a helyzet, ezzel nincs mit tenni.
Szerintem is marha kényelmes neki, hogy otthon minden meg van csinálva, ő meg kedvére horgászhat, ezt fel kéne adja a gyerek mellett.
Én egyszerűen nem látok perspektivát, csak azt látom, hogy esetleg beadja a derekát és ott fogsz állni minden egyes nap EGYEDÜL a gyerekkel és semmi támogatást nem kapsz tőle és ez engem személy szerint jobban aggaszt. Ne haragudj, de semmi pozitivat nem tudok mondani :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!