Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Előre kijelentette, hogy szakítani fog. Most akkor mit tegyek?

Figyelt kérdés

3 éve vagyunk együtt a párommal. Én pályakezdőként hónapok óta nem tudok elhelyezkedni, nincs munkahelyem. Ez már kezd az agyamra menni, hogy komolyan a környéken szó szerint semmi állás nincs. Ha lenne is, beviszem az önéletrajzot és utána sose hallok felőlük.


Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy külföldön egyik családtagomnál lenne egy biztos melóm, és természetesen az itthoni fizetéshez képest majdnem tripla annyit keresnék. Úgyhogy elmondtam a páromnak, hogy lehet az lesz a vége, hogy júliusban kimegyek.


Neki erre az volt a reakciója, hogy "jó menjél nem tartalak vissza de akkor szakítok mert biztos nem leszek távkapcsolatban" persze flegmán. Ráadásul engem hibáztat amiért nem találok munkát, mert nem hiszi el hogy egy fiatal lányt (21vagyok) nem vesznek fel sehova. Pedig tudja jól hogy már vagy több tucat helyen próbálkoztam már.


Ahogy őt ismerem elég makacs, és tuti komolyan gondolta. Én ilyenkor mit tehetek? Komoly a kapcsolatunk mert eljegyzés is volt. De azért jó lenne haladni az életben és úgy tűnik itt ahol most élek én itt nem tudok akármennyire is akarok.

Ti mit tennétek a helyemben? Teljesen tanácstalan vagyok.


2017. ápr. 27. 19:37
 1/7 anonim ***** válasza:
87%
Na nehogy már nem érti meg, hogy nem találsz munkát, mert nincs, erre még ő zsarol, hogy elhagy. Én a helyedben simán megpróbálnám inkább külföldön.
2017. ápr. 27. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Ha budapesti vagy, akkor én is elképednék, minden boltban kint van az eladót keresünk tábla, de kasszázni is és mekibe is minden képzetlen zombit felvesznek. A tescos árufeltöltésről már ne is beszéljünk.
2017. ápr. 27. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
93%
Gondolom nem pesti vagy. Ott tényleg hihetetlen lenne, hogy semmit nem találsz. Én a te helyedben, ha szeretnéma bárom biztos nem egyből külföld jutna eszembe, hanem mondjuk Pest vagy egy olyan lakhelyet találni, ahonnan a vőlegényem és én is be tudunk járni. Bunkó volt a párod, hogy ezt így vágtad hozzád, de valahol érthető is. Én is kiborulnék, ha a párom az eljegyzésünk után közölné, hogy akkor ő kimegy külföldre. Ha már az eljegyzésnél tartotok akkor illene addig eljutnotok, hogy leüljetek és átragjatok felnőtt módjára minden lehetőséget. Az eljegyzés azt jelenti, hogy te vele szeretnéd összekötni az életed. Innentől a jövőről illene párban gondolkodni, többes szám elsőben.
2017. ápr. 27. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

Azért én sem örülnék, ha a párom itt hagyna, csak azért, mert ott többet keres. Mármint ha eldöntitek, hogy fél vagy 1 évig tart ez a távollét, és utána jól éltek, akkor még kibírható, de gondolom, hogy te határozatlan időre akarod. Sőt, az is előfordulhat, hogy annyira megtetszik ott az élet, hogy haza sem akarsz jönni.


Megértem a helyzetedet, de téged egyébként nem zavarna, hogy ha sok ideig csak kamerán át láthatnád, akit szeretsz?

Együtt kellene elterveznetek valamit, ami mindkettőtöknek jó.


21/L

2017. ápr. 27. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
71%

Szerintem tökmindegy, hogy hogyan döntesz: a lényeg, hogy ne vedd a szívedre. Mert hát ha ő ilyen flegma, akkor te is lehetsz az.


Én speciel behimbálnám neki, hogy ha egy hónapon belül nem találok melót, akkor irány külföld. (Oszt ha szakít, akkor szakít.)

És meg is tenném, persze.


Szóval ha nem hajlandó a párkapcsolatotok ellenére közös problémamegoldásban gondolkodni (sőt, még rád is pakol!), akkor az nem igazi társ, hanem csak egy melletted élő ember, akivel időnként szexelsz.

2017. ápr. 27. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Semmit nem tehetsz, én ITT szakítanék vele.


Külföldi meló tök jó, nehogy már a gyökér pasid miatt ne menjél - mellesleg jól mutatja, mennyire szeret, ha simán kidob emiatt.

2017. ápr. 28. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
21évesen korai még házasodni, ha nem vagy biztos a másikban. Nos, biztos vagy benne, hogy vele szeretnéd leélni az életedet?
2017. ápr. 28. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!