Csak én érzem úgy vagy tényleg hanyatlik a kapcsolatunk?

A vőlegényemmel nem egészen egy éve vagyunk együtt. Megismerkedésünkkor minden jó volt, sokat beszélgettünk, találkoztunk, rövidebb ideig laktunk is együtt de egy családi vita miatt (ami ő és az apám között zajlott) hazaköltözött az édesanyjához. Most úgy néz ki, hogy lehetőség adódik újra együtt lakni mert elköltöztem otthonról saját lakásba (üresen állt, várva arra, hogy ha jobb anyagi körülményeim lesznek, akkor belemegyek, de miatta léptem hamarabb). De úgy veszem észre, hogy nem igazán akarja már. Amikor együtt vagyunk egy keveset akkor vagy a sz*x erejéig foglalkozunk egymással vagy tv-t nézünk amit csak ő akar, én nem. Ha távol vagyunk és tudnánk a neten kommunikálni akkor inkább játszik vagy a tv-t nézi, belemerül, ebből az következik, hogy alig ír vissza, azt is úgy érzem, úgy, mintha a fogát húznák. Ha este visszatekintek a napra, szinte semmi értelmeset nem tudtunk beszélni. Szóvá tettem már régebben, de akkor felhúzza magát, hogy nem hagyok neki teret és még a játékot vagy a tv nézést is "megtiltom". Nem, csak már elegem van belőle, hogy ha én megragadom azt a kevés alkalmat a kommunikációra, akkor neki miért esik nehezére. Egyszerűen már nem merem felhozni ezt, mint problémát előtte. Az anyja szerint nem vagyok hozzá való, mert túl erős egyéniség vagyok és teljesen megváltoztattam a gyerekét (úgy gondolom, hogy sok mindenben jó irányba), mióta velem van. Nem egy jó anya, sőt, hogy őszinte legyek nem vagyok hozzászokva ahhoz a már-már c*gány mentalitáshoz, amit képvisel néha, többet tettem a gyerekéért, mióta velem van, mint ő az egész élete alatt (nem akarom részletezni, de aki kételkedne, biztosan állíthatom, hogy nem hazudok). Talán ő befolyásolná a tudtom nélkül? A szerelem múlik az idővel, de úgy gondolom, ez korai ahhoz képest, hogy most az időnk nagy részét távol töltjük egymástól. Mindig én járok hozzá, ha nincs kéznél autó, akkor biciklivel vagy gyalog (a másik településre) Ha ennyire "un" vagy valami hasonló, akkor egyáltalán hogy lehet így összeköltözni? Valamennyire mégis akarja a dolgot, csak húzza halasztja. Alapjában véve jól megvagyunk, megvoltunk, tényleg olyanok vagyunk, mint a barátok, néha, amikor ő is olyan, szoktunk viccelődni, megbeszéljük, ami történik a másikkal, de ez hamar kimerül. Ha ezt szoktam volna meg tőle, akkor nem fájna ennyire, de hónapokkal ezelőtt nem így voltunk. Mi történik? Mint mondtam, ezt az elhanyagolós témát nem merem említeni újból, mert nem akarok veszekedni, ezért kérem olyanok válaszát, aki tapasztalt ilyet, hogy amúgy minden jó, de mégse. Hogy őszinte legyek, elkeseredésemben már távolabbi munkahelyet is megpályáztam, "úgyse érdekelné őt, ha nem látna" alapon. Nem az első kapcsolatom, tapasztaltam már ezt-azt, de ott konkrét jelei voltak annak, hogy valami nem oké, szinte semmi se volt jó, itt viszont sok jó dolog is van, mégis van, ami nagyon fáj. Komolyan tervez velem elmondása szerint, de az külön-külön kivitelezhetetlen. Úgy érzem, feje tetejére állt körülöttem a világ. Elnézést a hosszú leírásért, de szükségem van tapasztalt emberek véleményére, hogy ez csak átmeneti állapot vagy egyenes út a hanyatlás felé?