Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Működhet még a kapcsolatunk?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Működhet még a kapcsolatunk?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Egy éve vagyok együtt a barátommal, ezalatt az egy év alatt semmilyen probléma nem merült fel a kapcsolatunkban, úgy gondolom egy teljesen jól működő dolog volt/van kettőnk között. Azonban még május elején egy kicsit összekaptunk azon, hogy több programot is szervezett egymásra, amiről én nem tudtam, és mivel így is úgy is ütkzött volna valamivel, így inkább nem mentem el hozzá. (200 km-re lakik tőlem, így csak hétvégéken találkozunk.) Végül is ebből nem is lett nagy probléma. Ezután sorban mondta le a hétvégéket, miszerint tanul (egyetemen vizsgaidőszak, szóval meg is értettem, máskor is volt ilyen) És úgy egy hete ahogy beszéltünk, már feltűnt a dolog nekem is, és megkérdeztem, hogy mit akar a kapcsolatunktól, merre haladunk. És akkor végülis megmondta, hogy nem tudja perpill, hogy hogyan érez irántam, mert úgy érzi már valami nem oylan mint régebben. De nem miattam, hanem miatta stb. Lényegében szakított velem, csak ezt így nem mondta. Azután a hétvégén találkoztunk, és akkor elmondta ugyan ezeket a dolgokat. Nagyon kiakasztott vele, és nem értem a miértjét. Hiszen még ha nem lett volna jó a kapcsolatunk vagy hasonló, akkor aláírom. De lényegében amiatt, mert nem tudtunk találkozni egy hónapig (mert én direkt nem akartam magamat ráerőszakolni amikor tanul) és már azt mondja, hogy nem biztos ebben. Meg hogy nem fér bele neki az egyetem mellett egy kapcsolat. (Tényleg nagyon eredménycentrikus, előttem nem is volt az elmúlt egy évben senkije) Aztán lényegében én kibeszéltem, hogy adjunk még egy esélyt ennek az egésznek. Főleg, hogy most érettségizem, és nem akarom, hogy a szakítás úgy taccsra vágjon, hogy ne sikerüljön jól az értettségi. És én azt hittem, hogyha megbeszéljük akkor jó lesz, átláthatóbb lesz a helyzet. De nem. Nem tudom mit és hol rontottunk el, hogy abból a nagy szerelemből egy hónap múlva ez lett. Mielőtt arra gondolnátok, nincs senkije, ezt direkt megkérdeztem. Mert ha már szakítunk akkor nem oszt nem szoroz, hogy ezt elmondja-e. És végül is így még együtt vagyunk, hiszen jelenleg mgpróbálunk visszarázódni a régi kerékvágásba. De nem tudom, úgy érzem, mintha csak valami kegyes szíveséget tenne nekem, és ő ezt nem akarná. De én nagyon szeretem, nem akarom elveszíteni. És nem tudom, hogy hogyan hozzam vissza azt ami régen volt köztünk, főleg, hogy nem is tudom mi miatt lett ez. :(

19/L



2017. máj. 16. 16:41
 1/5 anonim ***** válasza:

Nem lehet,hogy Ő már nem szerelmes?

Ha ez a helyzet akkor màr csinálhatsz bàrmit.Tapasztalat!


Ezt nektek kell megbeszélnetek,ès megoldanotok ha mindketten akarjátok.

2017. máj. 16. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Hogy lehet, hogy nem szerelmes? Mármint nem érteném a miértjét. Hiszen teljesen jól kijöttünk egymással, működött a kémia, őszinték voltunk a másikkal mindig mindenben.
2017. máj. 16. 17:12
 3/5 anonim ***** válasza:
Ellaposodott a kapcsolat. Új kalandokra vágyik. Az egyetemmel kinyílt előtte a világ
2017. máj. 16. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:
Már akkor is rég egyetemista volt amikor megismertem, mert van köztünk 5 ev.
2017. máj. 16. 20:12
 5/5 anonim ***** válasza:
Attól, hogy jól működik a kapcsolat, még elmúlhat a szerelem. Velem is volt ilyen, sajnálom. És ha így van, akkor azzal már nincs mit tenni. Szerintem ez már nem nagyon fog helyre jönni.
2017. máj. 16. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!