Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egy pszichopatával élek együtt. Mit tegyek, hova meneküljek?

Figyelt kérdés

Tudom, hogy kicsit megtévesztő a kérdésem címe, de nagyon nagy szükségem lenne véleményekre és tanácsokra, mert jelenleg teljesen kilátástalannak érzem a helyzetem... hosszú lesz, előre is bocsi.

A párommal 6 hónapja vagyunk együtt. Jól megvagyunk, néha összekapunk, de csak olyan módon, ami minden kapcsolatban előfordul, komolyabb problémáink sosem voltak. Az egyetlen, ami mindig "zavart" benne, hogy borzalmasan féltékeny, már-már betegesen, és bár állítása szerint próbál ezen változtatni, nem igazán látom eredményesnek a dolgot.

2 hete a szüleinél voltunk vacsorázni, és az apukája rákérdezett, csak úgy viccesen, hogy "na tervben van már a lagzi, baba?" vagy valami ilyesmi. Erre a párom azzal felelt, hogy nagyon komolyak a szándékai. Én ezen csak mosolyogtam, meg amúgy örültem is neki, viszont az édesanyja másnap felhívott, hogy szeretne velem beszélni. (egyébként rajta mindig azt éreztem, hogy távolságtartó velem, mintha nem örülne a kapcsolatunknak) Átmentem hozzá, leültetett, és olyan dolgokról kezdett beszélni, hogy először majdnem kinevettem, mert nem hittem el. Azt mondta, meg se forduljon a fejemben, hogy hozzámegyek a fiához, ha nem akarom tönkretenni az életem. Elmesélte, hogy a párom hogy bánt az előző barátnőjével, folyamatosan terrorban tartotta, állandóan féltékenykedett, nem engedte sehova a lányt, a legutolsó vitájuk pedig odáig fajult, hogy agyba-főbe verte a nyílt utcán. Természetesen én ilyenekről nem hallottam, és nem is úgy ismertem meg a párom, mint aki ilyenre képes, szóval nem hittem neki, de miután megemlítette, hogy 1-2 éve egy családi összejövetelen rá is rátámadt, illetve megadta a volt barátnőjének a lakcímét, beleültette a bogarat a fülembe, már csak azért is, mert a végére akartam járni. Elmentem a lányhoz, elsőre, mikor mondtam neki, kivel kapcsolatban keresem, el akart küldeni, szóval bekamuztam, hogy eljegyzett, és mivel hallottam róla dolgokat, szeretném megtudni az igazságot, így végül nem küldött el. Az elejétől a végéig elmesélte a kapcsolatukat, 2 évig voltak együtt, olyan dolgokat mesélt, hogy egyszerre kapott el a hidegrázás, a sírás, és a hányinger, megmutatta a látleleteit, és a képeket, amiket a verés után csinált, azt mondta, ezek csak a kapcsolatuk dolgai, hogy ez az ember milyen is valójában, azt jobb, ha magam derítem ki, illetve hogy ha eljutok odáig, hogy elegem van belőle, inkább szívódjak fel, de eszembe ne jusson vele szakítani, mert elképzelésem sincs, hogy mire képes, ha feldühítik....

Lehet, hogy nagyon rossz döntés volt, de elkezdtem nyomozni utána, mikor egyedül voltam a lakásán, feltúrtam a cuccait, a céges papírjait, mindenét, még a volt barátnőjétől kaptam egy telefonszámot, ami egy férfihez vezetett, aki régebben nagyon jóban volt a párommal, őt is felhívtam, nem akart segíteni különösebben, annyit mondott, hogy tiplizzek, mert az ördöggel élek együtt. Ez egy hete volt, azóta én ahogy tudom, kerülöm őt, de egyre nehezebb, és kezdi is észrevenni, bennem pedig egyre nagyobb a félelem, tartok tőle, hogy mi lesz, ha rájön, hogy nyomoztam/nyomozok utána. Nagyon-nagyon össze vagyok zavarodva, fogalmam sincs, mit tegyek, amiket megtudtam róla, legszívesebben tényleg azt az utat választanám, hogy egyszerűen eltünök, de bennem van a félsz, hogy akkor majd biztos bántja a családomat, vagy valami hasonló. (világossá vált előttem, hogy mindenre képes, tényleg mindenre)

Mégegyszer elnézést, hogy ez egy kisregény lett, de már tényleg nem tudom, hova forduljak segítségért, napról napra egyre jobban rettegek tőle. Kérlek, vegyétek komolyan a kérdésemet, és nagyon köszönök bármiféle tanácsot, segítséget, véleményt.


2017. máj. 29. 21:15
1 2 3 4
 1/34 anonim ***** válasza:
89%
Lépj le és költözz vissza a családodhoz
2017. máj. 29. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/34 anonim ***** válasza:
100%
Se szó, se beszéd, lelépnék.
2017. máj. 29. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/34 anonim ***** válasza:
73%
Mekkora sztorit lehetne ebből kerekíteni, Családi titkok nyomában vagy valami ilyesmi :D
2017. máj. 29. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/34 anonim ***** válasza:

Pakolj össze amikor nincs otthon, ha találkozni akar csak forgalmas helyre menj!

Mondd meg neki, hogy nem kérsz a terrorjából!

2017. máj. 29. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/34 A kérdező kommentje:

#1 : valószínűleg az első hely lenne, ahol keresne.

#2 : ahogy írtam, legszívesebben ezt tenném, de nagyon féltem a családomat.

2017. máj. 29. 21:24
 6/34 anonim ***** válasza:
100%
Menekülj! Jobbat nem tudunk mi sem mondani sajnos.. :/
2017. máj. 29. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/34 anonim ***** válasza:
Ha dolgozol,munkahelyet váltanék titokban,és olyanhoz mennék ideiglenesen akit ő nem ismer.Lelépni meg úgy lépnék le hogy egy levelet hagynék hátra valami kamu szöveggel,nem mondanám el hogy tudok mindenről.Az anyjának nem mondtad,hogy ő mit javasol ?
2017. máj. 29. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/34 anonim ***** válasza:
90%
Költői kérdés: Miért nem csukták még le?
2017. máj. 29. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/34 A kérdező kommentje:

#7 : az anyjának elmondtam mindent, azt, amit a barátnő mondott, meg amit a régi barát, mindent megmutattam neki, amit a lakásán találtam (bár a nagy részéről tudott), de nem tudott semmit sem tanácsolni. Azt mondta, ahogy tudom, halogassam az esküvőt, ha esetleg szóba kerülne a dolog, de egyébként ő is azt mondta, hogy konkrét szakítással ne álljak elé, mert nem fogja elfogadni, és akkor még finoman fogalmazott.


#8 : nem jelentette fel a lány, ennek is megvan a története és az oka, ebbe nem mennék most bele.

2017. máj. 29. 21:30
 10/34 anonim ***** válasza:
73%
Családi gyanúk titkának árnyékában következő részét láthattuk. Összehívtam a világ legokosabb embereit és kőkemény éjszakákon át tartó kutatás után arra jutottunk: Lépj le. Nehéz volt, de sikerült megszülnünk a választ. De, ha neked kényelmesebb, akkor keress kifogásokat, hogy miért nem szakítasz vele. Legközelebb meg normális pasit válassz, ne csak az ösztöneid után menj és ne költözz össze fél év után senkivel, mert nem fogod még ismerni igazán.
2017. máj. 29. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!