Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ezek után szerintetek is rossz ötlet lenne tovább próbálkozni, ugye?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Van egy lány akivel jó barátok vagyunk kb. 1 éve. Sokszor órákon át tudunk beszélgetni, nevetni együtt, bármiben segítünk egymásnak ahol tudunk, jól szoktuk érezni magunkat együtt. Szóval jóban vagyunk de mindkét oldalról csak baráti volt a kapcsolat. Eddig. Történt ugyanis, hogy beleszerettem :) Teljesen megőrülök érte az utóbbi időben, állandóan rá gondolok, próbálok vele lenni amikor csak tudok. Eddig is olyan nőnek tartottam aki mellett az egész életemet le tudnám élni, de most, hogy tényleg szerelmes vagyok, ezt még sokkal tisztábban érzem.


Próbáltam elhívni 1-2 közös programra az eddig megszokott sétálgatásokon, beszélgetéseken kívül (Pl. Mozi, közös sport). Többször el is jött, tök jól éreztük magunkat, néha nem ért rá, nem volt kedve stb.

Próbáltam néha célozgatni rá, hogy mennyire jó vele, meg hasonlók, de nem igazán kaptam semmit pozitív visszajelzést.


És ami a legjobban zavar, hogy ő soha, semmikor nem hív el sehova. Még csak sétálni sem. De ha megy valahova és épp ott vagyok, úgy látom szívesen veszi ha vele tartok, tök jókat beszélgetünk mindig.


Ez szerintem elég egyértelmű jele, annak, hogy az érzéseim egyoldalúak. És ugyebár mennyi az esélye annak, hogy pont belém szeretett ő is. Bár ott van az is, hogy kicsit talán ő is félénk, és tapasztalatlan a kapcsolatok terén, illetve ideje sem sok van a tanulás mellett.


Szerintetek is teljesen felesleges lenne elmondanom neki mit érzek, ugye? Legjobb esetben nem lesz semmi, legrosszabb esetben pedig a barátságunknak is annyi lehet.SZERINTEM.



18 F voltam, ő 18L. Osztálytársak vagyunk gimiben, éppen most végzünk.


Nagyon kíváncsi lennék, egy kívülálló véleményére. Előre is köszönöm nektek!


2010. máj. 20. 23:33
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
én is így jöttem össze a bnőmmel azóta is együtt vagyunk, és nagyon szeretjük egymást, szóval probáld meg
2010. máj. 20. 23:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
Hát nekem ha tetszik egy lány azt egyből a tudomására hozom és ő is úgy viszonyul hozzá. a te helyzetedben szerintem jó lenne ha elmondanád mit érzel és több mint valószínű hogy ő is hasonlóan érez mert fiú-lány barátság nincs! Próbáld meg legalább megtudod hogy mi a helyzet....még ha nemet mond mégf az is jobb minthogy itt szenvetsz mert nemtudod mi van! szóval tisztázd a dolgokat hogy világos legyen minden mert annál nincs rosszabb ha nemtudod mit akar a másik..
2010. máj. 20. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 A kérdező kommentje:
Köszi a választ, legjobb lenne valami részletes infó, hogy nálatok, hogy is zajlott a dolog. Hátha abból jobban tudok következtetéseket levonni, hátha jobban felbátorodok:)
2010. máj. 20. 23:40
 4/20 anonim ***** válasza:

Mutasd meg a csajszinak, amit ide írtál (küld el neki mail-be). (: Hirtelen 5let, csak úgy jött. (:

Sok sikert!

L/16

2010. máj. 20. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
Szerintem most már eléggé körülírtad nála,hogy te többet szeretnél. Fel kell szívnod magad és megtenni az első lépést, mert ebből így nem lesz semmi. A nők sem mindig érzik,hogy tetszenek egy pasinak vagy sem. Próbáld meg, ha esetleg nem a válasz akkor van egy nyarad túlélni. Mert akkor tudod kerülni őt, mert nem lesztek összezárva. Veszíteni nagyon nem tudsz mit csak az ábrándokat. Tudom,hogy fáj, de inkább tudd meg szerintem. Azért én drukkolok. Az előzőekben is voltak pozitív példák:)
2010. máj. 20. 23:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 A kérdező kommentje:

2. válaszolónak:


Nincs fiú-lány barátság?

Pedig sajnos szerintem rajtam kívül van neki 2 olyan FIÚ barátja akivel ugyanolyan jóban van mint velem. Akkor velük is összejönne? :)

2010. máj. 20. 23:42
 7/20 anonim ***** válasza:

ma 23:36 vagyok

megmondtan, hogy mi a helyzet, találkoztunk beszélgettünk és örülök neki hogy megmondtam neki hogy mit érzek, te is mond meg

2010. máj. 20. 23:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim válasza:
Ugyanez van velem is:)csak én vagyok a csaj:)egyszerűen nem merem elhívni sehova,félek a visszautasítástól.Ha mondaná nekem,hogy mi a szitu akkor azonnal igent mondanék neki:)de lehet,hgy nálunk tényleg csak barátként kedvel...és csak én nem:S
2010. máj. 20. 23:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 A kérdező kommentje:
Annyit még hozzátennék, hogy mindenkivel nagyon kedves, jól el tud beszélgetni szinte bárkivel. Ezért nem érzem, hogy én nála különlegesnek számítanék.
2010. máj. 20. 23:45
 10/20 anonim ***** válasza:

ma 23:36 vagyok

amúgy meg találkozzál vele többet probálj közeldni hozzá és úgyis meg fogod érezni, hogy mikor kell elmondanod neki, ahogy rád néz, mosolyog, ezeből szerintem meg fogod érezni, hogy ő mit is érez

2010. máj. 20. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!